Érkezik a megemelt összegű szülői támogatás! Örülhetnek a kisgyermekes családok
Akinek kis gyermeke van otthon, annak szeptembertől magasabb összegben érkezik a gyermekgondozási díj. Augusztusban ugyanis ismét megemelték. Aki a gyermeke születése előtt dolgozott és anyasági díjat szedett, az szeptemberben már több mint 60 euróval kap többet.
A szülői támogatás több változáson is átesett. Nemcsak az összege emelkedett, de az időtartama is, azon gyermekek esetében, akiket nem vettek fel az állami óvodákba. Vagyis a három év feletti gyermekek szülei akkor is jogosultak tovább szedni ezt a juttatást, ha gyermekük nem került be az óvodába, és nem csak abban az esetben, ha a gyermek speciális nevelési igényű.
Az elfogadott törvénymódosítás alapján azok a szülők igényelhetik a meghosszabbított támogatást, akiknek gyermekét helyhiány miatt nem vették fel a lakóhelyéhez tartozó óvodába.
Az intézkedés 2023. május 30-án lépett életbe. Voltak szülők, akik viszont idő előtt örültek. Az állam eredetileg minden olyan hároméves gyermek szüleinek meg akarta adni ezt a juttatást, akit nem vettek fel az óvodába. De végül csak azok jutnak hozzá, akiknek gyermeke augusztus végéig betöltötte a három évet.
A szülő az illetékes munka-, szociális és családügyi hivatalban nyújthatja be igényét. A juttatás csak az iskolaévben jár, ugyanabban az összegben, mint a gyermek hároméves koráig.
Ennek összege jelenleg 345,20 euró, amennyiben a szülő a gyermeke születése előtt nem kapott anyaságit, vagyis nem dolgozott. Aki anyaságit kapott a gyermeke születése előtt, annak szeptembertől 473,30 euró jár.
A szülői támogatás legközelebbi valorizálása 2025 januárjában lesz.
A szülői támogatás összegének emelése a fiatal családok támogatásának egyik eszköze az inflációs időkben. Mivel sok családnak ez az egyetlen jövedelme, szükség volt a rendkívüli emelésére.