„Előre bajtársaim! mindég előre!”
A honvédsereg 1849 márciusának végére felnőtt feladatához és egy hónap alatt Magyarország területének kilencven százalékát felszabadította. Diadalmenetük bizonyságul szolgált arra, hogy a kutyafuttában szervezett magyar sereg képes felülmúlni Európa egyik legerősebb hadseregét, a császári-királyi ármádiát. A százhetvenhárom évvel ezelőtti dicsőséges tavaszi hadjárat méltán hadtörténelmünk egyik legszebb fejezete.
„(1849.) Március utolsó napján befejeztetett az I., II. és III. hadtest stratégiai fölvonulása a Tisza jobb partján – olvashatjuk Klapka György tábornok visszaemlékezésében –, s a Görgey alatt álló VII. hadtesttel az összeköttetés helyreállíttatott.
Operációnknak főtárgya, amire mi leginkább törekedtünk, a fővárosok visszavétele volt. Az ellenség egészen Hatvanig visszavonult, Görgey hadtestének a miskolc–hatvani úton kell vala előnyomulni, az I., II. és III. hadtestnek pedig az ellenséget, melyet a Galga megett erős állásban gyanítottunk, oldalba támadnia. Ez volt kezdete az áprilisi hadjáratnak, egész szabadságharcunk e legfényesebb korszakának.” A császáriak nem tudták, merről várják a támadást és fejetlenségüket fokozta a március 24-i losonci rajtaütés, amelynek során beniczei és micsinyei Beniczky Lajos őrnagy különítménye szétugrasztotta a császáriak oda bevonuló részeit, és parancsnokuk már azt jelentette Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagynak, hogy nagyobb létszámú magyar rontott rájuk, akit e hír teljesen összezavart.
A magyar zöm – vagyis Klapka I., Aulich Lajos vezérőrnagy II. és Damjanich János vezérőrnagy III. hadteste – eközben a Jászságba tartott és két nappal később, április 4-én Tápióbicskénél Klapka elővigyázatlansága folytán báró Josip Jelačić altábornagy császári I. hadtestének utóvéd dandára megfutamította honvédeit. Még szerencse, hogy Görgei hamarjában megérkezett, miközben Damjanich hadteste vívta ki aznap a magyar győzelmet. Tápióbicskénél történt szini Sebő Alajos huszár alezredes és báró Hermann Riedesel őrnagy párviadala, valamint gróf Leiningen-Westerburg Károly és Kiss Pál alezredesek forradalmi párbaja, amelyeket A kőszívű ember fiai című regényében Jókai Mór is megörökített. Klapka könnyelműsége kis híján hadműveleti céljuk idő előtti felfedését eredményezte, ám Görgeinek igaza volt abban, hogy az ellenféllel „szemben egy-egy hadászati hibát is bátran el lehet követni.”
„Itt aztán fővezéri tekintélyem véget ért. Először tehát meg kellett ingatnom Klapkában a meggyőződést, hogy elengedhetetlenül szükséges a visszavonulás, és csak aztán számíthattam rá, hogy újabb támadási parancsomat teljesíti” – jegyezte fel Görgei. „A hadisten” ellentmondást nem tűrve rákiáltott Klapkára: „Ma kell győzni (…), vagy mehetünk vissza a Tisza mögé! Ez a két megoldás van, harmadik nincs. Damjanich még mindig állja a csatát, Aulich előrenyomul: győznünk kell!” A szabadságharc döntő pillanata ekkor érkezett el: Klapka lovát Isaszeg felé fordította és harsány „Előre!” kiáltással lelket öntött csüggedt katonáiba. Aulich hadteste jókor érkezett be, ám a VII. hadtest tétlen maradt, így a császáriak Pest alá retirálhattak.
Másnap, a gödöllői díszszemlét követő haditanácson Kossuth Pest–Buda visszafoglalását szorgalmazta, végül győzött a józan ész és a körülzárt Komárom felmentését tűzték ki célul.
A Grassalkovich-kastélyban fordult barátira Kossuth és Görgei viszonya, a bizottmányi elnök maga javasolta a tegeződést. Ekkor utalt arra, hogy méltó választ kíván adni az olmützi alkotmányra, mire Görgei megjegyezte: „A szó nem szabadítja meg hazánkat, csak a tett. (…) Nem tudom, mire van szükségük Európa népeinek; de hogy Magyarország népeinek a legkisebb győzelem a harctéren több hasznot és becsületet szerez, mint a legfönnhéjázóbb nyilatkozat, abban biztos vagyok, és még egyszer kimondom: hogy a bécsi miniszterek agyrémei V. Ferdinánd koronás király s az általa szentesített alkotmány mellett megnyert csaták adják a legjobb feleletet.”
Április 10-én Vác bejáratánál Damjanich hiába várt arra, hogy Klapka északról bekerítse a várost. Végül bőrig ázott honvédjei kergették ki Vácról Christian Götz vezérőrnagy hadosztályát, még a halálos sebet kapott császári tábornok is magyar fogságba esett. Az ütközet kulcsfigurája ismételten az a Földváry Károly alezredes volt, aki már Tápióbicskénél megmutatta, hogy ő „Magyarország első katonája”.
Leiningen gróf naplójában említette meg, hogy „az ellenség szétrobbantva és demoralizálva (…) A hadsereg lelkesült hangulata. (...) Ifjú hadaink megdöntötték az ellenség legjobb csapatait.” Az ütközet megkezdése előtt érkezett meg a debreceni detronizáció híre, ám az nem aratott osztatlan sikert a tisztikar soraiban, főleg azok között, akik 1848 előtt a császári-királyi hadseregben szolgáltak; így példának okáért Gáspár tábornok akasztotta szögre szablyáját és jelentett beteget, hadtestét Poeltenberg Ernő ezredes vezette tovább.
Megnyílt az út Komárom felé, amelynek északi részébe április 22-én vonult be az I. és a III. hadtest, míg azok hátát a Garam mentén délre vonult VII. hadtest biztosította. A császáriak feladták a Duna bal partját és még a hajóhidat is megsemmisítették. Görgeinek nem volt hadihíd készlete, és – a császári tüzérség működésének ellenére – utászai a komáromi ácsok és hajósok segítségével rögtönöztek talphidat. Április 26-án hajnalban a Knezić- és Dipold-dandár átkelt a Dunán. A komáromi védősereg egy részével megrohanta és birtokba vette az ellenséges sáncokat. Reggel az I. hadtest elfoglalta Ószőnyt, így a császáriak Ács és Mocsa között álltak harcrendbe. A csatában nem sikerült döntő vereséget mérni a császáriakra, hiszen a hetek óta tartó ütközetmenet embert, lovat egyaránt kifárasztott, a magyar utánpótlási vonalak pedig annyira megnyúltak, hogy Komáromnál Görgei tüzérei kénytelenek voltak a császári ágyúgolyókat újra hasznosítani. A honvédsereg felhagyott az ellenség üldözésével és Kossuth kedvében járva megindult Budavár visszafoglalására.
Áprilisi teljesítményüket Görgei is nagyra értékelte: „Bajtársaim! Alig egy hónapja, hogy a Tisza megett állottunk, kétes pillantásokat vetve még kétesb jövőnkre. Ki hitte volna akkor, hogy egy hónap múlva már túl leszünk a Dunán, s szép hazánk nagyobb része fölmentve egy esküszegő rút dinasztiának rabigája alól. Legbátrabbjaink se mertek volna annyit bizton remélni. De a hazaszeretet szent ihlete áthatott benneteket, s az ellenség milliárdnyi armádiának tekintette – bátorságtokat. Ti győztetek, győztetek hétszer egymás után; és győznetek kell ezentúl is. »Emlékezzetek róla, ha újra csatára keltek!«”
Megjelent a Magyar7 2022/15. számában.
