Elkapták a bombariadó miatt pánikot okozó férfit Nagyszombat megyében
A rendőrség elfogta azt a férfit, aki január 25-én, szerdán bombariadó miatt megbénította Nagyszombat megyét.
A tvnoviny.sk portál értesülései szerint egy szeredi férfiról van szó, akit az elkövetkező napokban tette miatt bíróság elé állítanak, és az ügyét szupergyors eljárásban intézik.
Az eset szerdán kora este történt, amikor a 112-es segélyhívón valaki több objektumban is bombát jelentett.
A bejelentő szerint a bombáknak konkrétan a nagyszombati és a galántai kórházban, valamint a szeredi és a nagyszombati rendelőintézetben kellett volna lenniük.
De bombát jelentett a nagyszombati vasútállomáson is. Valamennyi veszélyeztetett objektumból azonnal evakuálták az embereket, ami miatt szünetelt a működésük. A nagyszombati kórházban először a sürgősségi osztályt vizsgálták át. Miután a szakértők nem találtak semmit, újraindították a sürgősségi működését, és elkezdték átkutatni a többi épületet is.
A bombariadó a vonatközlekedést is érintette. A nagyszombati vasútállomáson áthaladó forgalom 16 óra 21 perctől megszakadt és körülbelül 17.35-ig szünetelt.
A robbanószerkezetet végül egyik esetben sem találtak, erősítette meg a Nagyszombati Rendőrség Kerületi Igazgatóságának szóvivője.