2022. október 25., 19:27

Elhunyt a győri állatkert Larája, Európa egyik legidősebb csimpánza

Elhunyt a győri állatkert legidősebb csimpánznősténye. Lara decemberben lett volna 47 éves, Európa egyik legidősebb csimpánza is volt. Az állatkert csimpánz közössége gyászol.

Csimpánz
Előtérben Lara
Fotó: MTI, Krizsán Csaba

Szomorú képeket láthatunk a közösségi hálón a győri csimpánz közösségről. A máskor vicces és szórakoztató arcukat mutató állatok az elhunyt társukat, Larát gyászolják.

Lara 46-ik életévében pusztult el, október 23-án.

Az elhunyt, rangidős állatra egy látogató figyelt fel. Európa egyik legidősebb csimpánza szenvedés nélkül pusztult el.

„Lara, délelőtt még a család többi tagjával együtt reggelizett és élvezte a késő őszi napsütést, majd délután 16 óra körül elaludt” –

tájékoztatott a Győri Állatkert.

Csimpánz
Lara
Fotó:  MTI, Krizsán Csaba

Andréka György, a Xantus János állatkert igazgatója elmondta a Kisalföld lapnak, Lara Budapestről került Győrbe 2001-ben.

Meghatározó alakja volt a csimpánz közösségnek, amit most megvisel a gyász, nehezen találják a helyüket.

Időre van szükségük, hogy magukra találjanak, a gondozók nagyon türelmesek velük. A győri állatkertben Blanka, Bianka, Gypsi, Malipo, Pola és Zahira gyászolja Larát.

A Xantus János Állatkertben 2020-ban adták át az új csimpánzkifutót. A látogatók kis táblákon olvashatják el a csimpánzok életének történetét. A győri állatkert ad otthon Magyarország legnagyobb emberszabású csapatának.

Csimpánz
A 2020-ban átadott csimpánzház
Fotó:  MTI, Krizsán Csaba

A csimpánzcsalád alapítói Lara és Bianka voltak. Larának 2011-ben született kicsinye Gipsytől. A kis csimpánz a Malipo nevet kapta, mely swahili nyelven jutalmat jelent.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.