Elbúcsúztak a hivatalos állami varázslótól
Szerződést bontott húsz év után hivatalos állami varázslójával az új-zélandi Christchurch város tanácsa.

A világ talán egyetlen államilag alkalmazott varázslója, a 88 éves Ian Brackenbury Channell évente 16 ezer dollárt kapott, hogy "varázslással és varázslásszerű szolgáltatásokkal" népszerűsítse a várost.
Az Angliában született Channell 1976-ben érkezett Új-Zélandra, röviddel ezután kezdett el varázslóként tevékenykedni és szórakoztatni. Amikor a hatóságok meg akarták ebben akadályozni, az emberek tiltakozni kezdtek.
1982-ben az új-zélandi művészeti galériák igazgatóinak egyesülete élő műalkotásnak nevezte Channellt, majd 1990-ben az akkori miniszterelnök, Mike Moore levélben megkérte, legyen Új-Zéland hivatalos varázslója.
- írta Moore.
Azóta Channell fellépett Christchurchben, esőtáncot járt az aszályok idején Új-Zélandon és Ausztráliában, 2009-ben megkapta a Királynő Szolgálatáért Érdemrend medálját.
- írja a The Guardian.
Áprilisban a Three televíziós csatorna egyik műsorában azt mondta, szereti a nőket azzal ugratni, hogy körmönfontak, és hogy "ravaszsággal szereznek maguknak pénzes férfiakat".
- mondta.
Ian Brackenbury Channell szerint a város azért függesztette fel a szerződést, mert nem illett bele a város hangulatába. Magát provokátornak tartja.
- fogalmazta meg véleményét a varázsló.
Channell továbbra is meg akar jelenni a város művészeti központjánál és beszélgetni akar a turistákkal. A központban egyébként ebben a hónapban az ő életét bemutató kiállítás látható.
Arra a kérdésre, megátkozza-e a döntés miatt a városi tanácsot, azt válaszolta: inkább áldásokat osztogat.
- mondta.