Együtt örültünk az argentinokkal Buenos Airesben
Életünk során váratlanul élhetünk át olyan eseményeket, amelyek megragadnak emlékezetünkben, és a későbbiekben is szívesen idézzük fel őket. Egyik ilyen váratlan, de nagyon kedves élményemet szeretném megosztani az olvasókkal.
2013 márciusában részt vettem egy társasutazáson Dél-Amerika néhány országában, köztük Argentínában. Földrajztanárként szerettem volna pótolni fiatalkorom korlátok közé szorított utazási lehetőségeit, kielégíteni szakmai érdeklődésemet és ismerkedni a világ e térségének sajátosságaival – természeti tájaival, történelmével, lakosainak életével. Ebben a rövid visszaemlékezésben azonban nem az indiánok kulturális örökségét, az Iguazu-vízesések és az élővilág lenyűgöző pompáját kívánom bemutatni, csupán a kéthetes útnak egy meghatározó epizódját idézem vissza Ferenc pápa budapesti látogatása kapcsán.
A Szentháromság városa és a Jó Szelek úrnőjének Szűz Máriának kikötője. Csoportunk egy városnéző autóbusszal érkezett a központi, a Plaza de Mayor térre. A halvány rózsaszínű, egykori elnöki palota, a Casa Rosada mellett elhaladva igyekeztünk leparkolni a téren, amelynek egyik része „május téri anyák” néven ismert, mivel évtizedeken át itt találkoztak azok az édesanyák, akiknek gyermekei a katonai junta idején, 1976 és 1983 között „nyomtalanul eltűntek”. Idegenvezetőnk elmondta, hogy a téren áll a Nemzeti Tangó Akadémia, illetve a főszékesegyház, mely előtt majd leparkolunk. Mint kiderült, egy Európában zajló esemény alaposan megbolygatta tervezett programunkat, de jó időben jó helyre vezetett minket a Teremtő!
Elöl ültem a járműben, és arra lettem figyelmes, hogy a buszvezetőnk egyre hangosabbra állítja az autórádió hangerejét, mely már-már elnyomta az idegenvezetőnk hangját. Úgy tűnt számomra, hogy egy izgalmas futballmeccset közvetít az egykori Szepesit idéző riporter, ami teljesen felvillanyozta a buszvezetőnket, aki pillanatról pillanatra izgatottabb lett, majd kitörő örömmel kiáltotta spanyolul: Pápánk van! Így értesültünk világba kiáltott öröméről, miközben a parkolás manőverét hajtotta végre közvetlenül a székesegyház bejárata előtt.
Számunkra, a szlovákiai kirándulócsoport felvidéki magyarjai számára a bekövetkezett esemény nem volt annyira váratlan, hiszen az előzetes latolgatásokból, ha nehezen is, de tudomásunkra jutott, hogy Erdő Péter bíborost, esztergomi érseket is esélyes jelöltként tartották számon egyházi körökben a választások során.
Az akkori mobiltelefon-szolgáltatás részünkről megnyilvánuló hiányosságai, és a szállodákban elérhető, szinte kizárólagos spanyol és portugál nyelvű tévéprogramok megnehezítették tájékozódásunkat.
Róma püspökeként Bergoglio érsek talán éppen akkor készülődött arra, hogy Buona sera! köszöntéssel jó estét kívánva olaszul üdvözölje új rezidenciájának erkélyéről az ünneplésére összesereglett római híveket, polgárokat, amikor Buenos Airesben is gyülekeztek a hívek az ünneplésre. Pillanatok alatt megtelt a hatalmas székesegyház, majd a tér, és az argentinok önfeledt ünneplésbe kezdtek.
Hogy miért írtam le ezt az élményemet? Ezzel kívánom kifejezni Ferenc pápa iránti tiszteletemet, aki jóérzéssel viszonyul népünkhöz, aki nem a gazdagok és a hatalmasok követeként jár a világban, hanem a szegények egyházát képviseli.
Azért jött el újra közénk, hogy közvetlenségével, szerénységével, spontán reagálásaival, együttérzésével, cselekvő szeretetével példát mutasson. Biztat az irgalmasság gyakorlására, az együttérző szívre. A fiatalokat karitatív tevékenységre ösztönzi, meg arra, hogy bátran vállalják az élet nagy kalandját, mert Jézus nem prédikál nekik, hanem utat nyit számukra.
Megjelent a Magyar7 2023/19. számában.
