Egyszer majd mi is köddé válunk
„A ködnek anyja a völgy, apja a hegy, sírásója a szél, és siratója a napsugár. A külországi ködöt nem ismerem. Ott talán a hegyeken is megterem, de nálunk jobbára a völgyek teknőjében születik – néha már nyáron –, és csak akkor megy apjához látogatóba, ha nagyra nőtt. De ekkor már rendesen november van” – írja Fekete István.
Reggelente sok autós bosszankodik miattad, jómagam is morgok olykor, mert korlátozod a mozgásunkat és reggel, a mindennapi életbe lendüléskor is már fokozott éberséget kívánsz tőlünk, ha kilépünk az ajtón és elindulunk otthonról. Mégis, ezt a szösszenetemet nem a bosszankodás miatt vetem papírra, pedig olykor lennie miért, hanem inkább a csodálatomat szeretném irántad kifejezni. Bár most már végérvényesen csallóközi vagyok, s ilyentájt itt is gyakorta találkozom veled, de halottak napja táján Gömörben járva is láttalak. És egyszerűen lenyűgöztél. Különleges képességeiddel, alakváltozásaiddal, hol felhő vagy, hol fehér füstgomolyag, vagy sűrű tejszínhab, borotválkozáskor a férfiak arcán a hab, vagy olykor cicáknak való pihe-puha gombolyag. Jó, papucs orrán pamutbojt az nem... Viszont néha leülsz, néha csak szállsz, vagy merengsz a föld felett azon gondolkodva, merre illanj el, ha esetleg megjelenik a nap fénye. De ki is vagy te voltaképpen? Nem igaz, hogy nem tudom, hiszen annyiszor láttalak és be is mutatkoztunk egymásnak, de mégis utána kellett néznem, hová valósi is vagy. Ezt találtam rólad a neten, történetesen a Ma7 portálján is:
De mi is a köd, és hogyan keletkezik?
- olvashatjuk a Medkép portálján, de ennél részletesebb magyarázattal is szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a köd miért hűvösebb időben alakul ki, hogy függ össze a köd, a zúzmara, a harmat és a „hóköd”. Mindez azonban ebbe a kis írásba nem fér bele, de azt azonban még meg kell említeni, hogy nagyon egyszerű az oka annak, miért a föld felett keletkezik a köd, egyenesen miért nem felhő lesz belőle az égen? Amikor napközben a hőmérséklet fokozatosan növekszik, a köd molekulái távolabb kerülnek egymástól, nem tudnak összekapcsolódni és kisebb lesz a sűrűségük is, felfelé igyekeznek.
Mindezek után hadd térjek vissza ahhoz a ponthoz, ahol lenyűgöztél Gömörben. Szádelő felé igyekezve, utam két pontja között „félúton” meg kellett állnom, s le kellett, hogy fényképezzelek. A Csallóközben is szép tud lenni a köd, főleg a vizek közelében (a közutakon persze sehol sem), de ahogy a völgyben szétterültél és puha pamacsaiddal megcirógattad a fákat és bokrokat, különleges látványban részesítettél. Völgynyi madártej a tojás sárgálló színe nélkül, csak a tej fehérségével, és a felvert tojáshab vattaságával. Egy tajtékzó folyam vagy maga a tejút? Szinte mindent beléd képzeltem.
Persze itt és most, csak a szebbik arcodat rajzoltuk meg, de a goromba is gyakran megmutatkozik, amikor nyirkos érintésed még a bőrünk alá is betolakodik, vagy amikor sietünk a járművel, és olyan sűrű vagy, hogy még az orrunk végéig sem látunk, bizony a pokolba kívánunk, és szertefoszlik a rólad alkotott idilli kép éppúgy, mint ahogy te is szertefoszlasz a nap sugarainak melegétől. Mégis hozzátartozol életünkhöz, mindennapjainkhoz, a természethez. Az érdekes emberről mondják kissé fellengzősen, hogy „ő maga egy jelenség”. Te valóban, a szó szoros értelmében az vagy, kápráztató és csúnya is egyben. Az elkövetkező időszakban bizonyára meg-megjelensz majd gyakran, de tavasztól aztán többet pihensz, lehet, hogy harmat leszel, vízpára, ködöcske a talajfelszínen. Jön majd testvéred, vagy alakváltozatod, a zúzmara, amely konokabban áll ellent a napnak, s amelyet már alig csodálunk majd meg. Legfeljebb bosszankodunk. Karel Čapeket már idéztem múltkor, de most újra előveszem, hisz a jeles cseh író a négy évszaknak külön könyvet szentelt. Így ír:
– írja 1934-ben. Amíg a hatalmas súly alatt le nem töredeznek a fák ágai, teszem még hozzá, kissé árnyalva az idilli képet. S visszatérve a mába, az autóutakon „szocializálódott” emberekre a fokozott óvatosság, az időben lebonyolítandó autógumi-csere vár és sok másfajta „előkészület” a télre, benne a legszebb ünnepre, a karácsonyra, amely „könyvjelző a családi krónikában”.
Egy Fekete Istvántól való idézettel indítottam kis cikkemet, fejezzük hát be egy-egy tőle származó gondolattal:
