Egyre több a túlsúlyos gyerek, a szülők alábecsülik a problémát
Szlovákiában egyre nő a túlsúlyos gyermekek aránya: a 7–13 éves korosztályban már több mint minden ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott. A szülők azonban gyakran torzultan érzékelik túlsúlyos gyermekük testsúlyát, és alábecsülik a probléma súlyosságát. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a „Tudom, mit eszem” (Viem, čo zjem) oktatási program képviselői ismertettek.
A program célja, hogy a tanulókat kiegyensúlyozott életmódra ösztönözze, ezért felmérést készített a 7–13 éves gyermekek étkezési szokásairól. A kutatást májusban az NMS Market Research végezte 971 szülő megkérdezésével. A „Tudom, mit eszem” program a Nestlé a gyermekek egészségéért elnevezésű nemzetközi oktatási kezdeményezés része.
A testtömegindex (BMI) alapján a vizsgált korosztályba tartozó gyermekek 74 százaléka normál testsúlyú, 10 százalékuk túlsúlyos, 12 százalékuk elhízott, míg 4 százalékuk sovány.
– mondta Ľubica Novotná, a Nestlé a gyermekek egészségéért program koordinátora.
A szülők többsége (80 százaléka) úgy véli, hogy gyermeke testsúlya megfelelő. Túlsúlyosnak mindössze a szülők 14 százaléka tartja gyermekét, elhízottnak pedig csupán 1 százalék.
A felmérés azt is megerősítette, hogy az elmúlt két évben stabilizálódott az étkezési korlátozásokkal élő gyermekek aránya.
„Míg 2017-ben a vizsgált korosztályba tartozó gyermekek 9 százalékának volt valamilyen étrendi korlátozása, 2024-ben ez az arány 13 százalékra emelkedett, és a mostani felmérés is ugyanekkora, 13 százalékos arányt mutatott” – mondta Markéta Veverková, a Nestlé táplálkozási szakértője.
Novotná szerint a gyermekek közel kétharmada (63 százaléka) minden tanítási napon reggelizik. Ugyanakkor azok aránya, akik egyáltalán nem reggeliznek, enyhén emelkedett: 11 százalékról 13 százalékra.
„A reggeli kihagyásának leggyakoribb oka az étvágytalanság (33 százalék). További ok a reggeli időhiány (23 százalék), valamint az, hogy a gyermek egyszerűen nem szeret reggelizni (22 százalék)” – mondta Novotná.
Az iskolai tízórait a gyermekek 85 százaléka minden nap elfogyasztja.
– jegyezte meg Novotná.
Ennek következtében a kevésbé egészséges ételeket gyakran fogyasztó gyermekek aránya összességében 22 százalékra emelkedett, míg 2024-ben még 16 százalék volt. Ezzel szemben azok aránya, akik egyáltalán nem fogyasztanak gyorséttermi vagy rántott ételeket, 23 százalékról 19 százalékra csökkent.
„A gyermekek 45 százaléka minden nap fogyaszt édességet, ami két százalékpontos növekedést jelent a tavalyi évhez képest” – ismertette Novotná. Az édességek közé nemcsak a cukorkák és csokoládék tartoznak, hanem az édes péksütemények és sütemények is.
Azokon a napokon, amikor a gyermekek édességet fogyasztanak, 63 százalékuk csak egy adagot eszik, míg 37 százalékuk egynél több adagot fogyaszt. Ez 2024-hez képest hét százalékpontos növekedést jelent.
„Ez a tendencia, valamint a mindennapos édességfogyasztás gyakoribbá válása arra utal, hogy a gyermekek étrendjében összességében nő az édességek mennyisége” – tette hozzá.
Cukrozott vagy ízesített italokat naponta a gyermekek 23 százaléka fogyaszt, ami nyolc százalékponttal magasabb arány a tavalyinál.
„A felmérés azt is kimutatta, hogy a normál testsúlyú gyermekek szignifikánsan gyakrabban mozognak naponta. A túlsúlyos gyermekek esetében inkább a heti egy-két alkalommal végzett testmozgás jellemző. Azok a szülők pedig, akik gyermeküket szubjektíven elhízottnak tartják, lényegesen gyakrabban számoltak be arról, hogy gyermekük egyáltalán nem sportol” – tette hozzá Novotná.