Egyetlen napilapunk azt sem engedte, hogy az Aranybulla egy kicsit is megcsillanjon hasábjain

Megjegyzem, sem filmkritikus, sem pedig történész nem vagyok és sokkal kevesebb filmet készítettem, mint amennyit zsűriztem. Mindennek ellenére ettől sokkal rosszabb alkotások is megjelentek a képernyőn hazai gyártásban, de valami miatt ekkora negatív visszhangot egyik sem váltott ki. Az MTVA hat részes minisorozata minden baloldali sajtóban kinyitotta a kritikacunamit. Rossz rendezés, amatőr színészvezetés, hiteltelen kosztümök, valóságtól elrugaszkodott költségvetés, behatárolhatatlan műfaj, hiteltelen korábrázolás…

Szlovákia egyetlen magyar napilapja, az Új Szó sem akart lemaradni, és Kaszás Dávid tollából megszületett a szlovákiai magyar olvasóknak szánt útmutató. Fel sem kaptam volna a fejem, illetve a tollam, hisz pontosan tudjuk, hogy mit olvashatunk Magyarországról, illetve az Orbán-kormányról napi szinten a lapban. Csak rosszat, elmarasztalót, jobb esetben lekicsinylőt. Ez az elvárás, ezt kell írni.

Jó, még odaát valószínűleg nem született 2010 óta olyan pozitívum, amit érdemes lenne a felvidéki, bocs a szlovákiai magyarral elolvastatni. Igen ám, de megszületik egy oktatófilmnek beharangozott hatszor huszonöt perces sorozat, és csak az jelenjen meg róla nálunk is, hogy hamis és felesleges! Hát elnézést kívánok, a 70-80 sorban egy pozitív mondatot sem érdemelt volna meg az alkotás? Nem és nem.

Ez ütötte ki a biztosítékot nálam, hisz végig néztem mind a hat részt és úgy, hogy mindig vártam a következő estét, hogy újra lássam, mit hoz a folytatás. Nem hiszem, hogy ezzel egyedül lettem volna.

A december végén debütált II. András magyar királyt, illetve korát, uralkodását bemutató sorozat fő hibájának azt tartom, hogy az egy perces beharangozóban nem volt egyértelmű, hogy ez nem pusztán történelmi, esetleg kalandfilm, hanem történészekkel, narrátori szöveggel megtűzdelt oktatófilm.

A dokumentumfilmes csatornákon naponta láthatjuk ezt a műfajt. Óriási szerepe van a nemzeti emlékezetpolitikában, hogy hasonló, de ennél még jobb filmek születhessenek, hisz a kommunista rendszer azt sulykolta belénk, hogy útvesztett, semmirevaló nemzet, az utolsó csatlós, a körülöttünk élő népeket kizsákmányoló nemzet vagyunk. Semmi dicső múlt!

Hozzá kell tenni, hogy a sógorok ennek a narratívának korábban elég jól beágyaztak. Volt mire építkezni az előző rendszernek, illetve a mai zöldek-haladó progresszívek, jobb és baloldali liberálisoknak egyaránt. A mi nemzedékünk az 1968-ban készült Egri csillagok filmen nőtt fel. Számunkra Bornemissza Gergely és főleg Dobó István egri várkapitány adta meg a követendő utat a kiállásról. Anno a művelődési táborokban az állam besúgóit is hegedűsnek hívtuk, utalva a várat török kézre játszó Hegedűs hadnagy hitvány tettére – árulására. Mai rendezésben talán nem is lehetne sikeres Gárdonyi halhatatlan alkotása, hisz Dobó István a vár megtartását követően nem sokkal hűtlenségi perbe keveredett.

A kritikusok II. Andrásnál is csak a negatívumait emelik ki és nem azt, hogy hét évvel a Magna Charta Libertatum (Az 1215-ben Földnélküli János angol király által aláírt a rendi jogokat biztosító nagy szabadságlevél az angol alkotmányfejlődés egyik legfontosabb állomása.) kiadása után a kontinensen elsőként a Magyar Királyságban adják ki a magyar nemesség jogait rögzítő Aranybullát.

A mai kor fiataljainak pozitív példaképek kellenek! Hős férfiak, lángolni tudó ifjak, szerelmes leányok, és ha kell, a gátra is kiállni merő asszonyok. Nem magassarkú cipőben balettozó férfinek született torz lények és identifikálatlan nemű kisebbséginek kikiáltott jogvédők!

A Kriskó László rendezte Aranybulla jó, hogy megszületett, mert hosszú ideig hungarofób döntnökök ültek az asztal azon oldalán, ahol rá kellett bólintani, hogy születhet-e történelmi nagyjainkról, nemzeti dicsőségünkről alkotás vagy sem. És nem született.

Jómagam a rendszerváltás után a csehszlovák-magyar lakosságcsere témában szerettem volna egy dokumentumfilmet készíteni, amikor a kortanúk jelentős része még élt. A három fordulós pályázat utolsó köréig eljutottam, ahol hosszasan kellett megvédeni a filmtervet. Az elnök egyik megdöbbentő kérdése az volt, hogy mennyi zsidót érintett a kitelepítés… Magyaráztam… Majd a fő érv, hogy nem kaptuk meg a magyarországi támogatást az volt, hogy a témában már sok jó film született. Na?

És még egy gyalázatos emlék, ha már az elején utaltam a büdös, ami nemzeti témára. Budapesti egyetemen egyik erdélyi származású csoporttársam beadványként otthoni ihletésű filmtervet hozott. A rendező-tanár azt válaszolta, hogy „nyissátok ki az ablakot, mert büdös van ettől a nemzeti témától.”

Merem állítani az Aranybulla kiadásának 800 éves évfordulója kapcsán bármilyen film születhetett volna, András királyról lehúzták volna a szentistváni palástot, az alkotókra meg ráhúzták volna a vizeslepedőt. Ez a feladatuk.

A költségvetése a minisorozatnak két és fél millió euró volt. Temérdek pénz. Fogalmunk sincs, a költségvetés hány sorban hány tételt tartalmazott és nekünk nem is kell ezzel foglalkozni. Ha másfél millió lett volna, az is ugyanolyan tenger pénznek számít. Huszonkilenc nap forgatás, sok külső helyszín, filmgyár bérlés, kosztümök bérlése, varratása és még sok ezer tétel. Tisztünk nekünk ezt tudni? Ez nem a könyvvizsgálók dolga?

A filmben biztos, hogy volt áthallás, hisz II. András megszabadult az országot kiraboló német lovagrendtől. A középkor történéseit már elfelejtettük, de azt még nem, hogy a magyar nemzeti kormány hogyan szerezte vissza a nemzeti javakat, és vámoltatta meg az idegeneket. Biztos, hogy fájó pont ez a Lajtán túl.

Ami tény: a filmből megtudtunk történelmi összefüggéseket, láttuk, mi a pénzrontás, megtudtuk, kik voltak a szerviensek, mi volt a feladata a várjobbágyoknak, és azt is, hogy a nemzeti összeesküvés az nem korfüggő, minden rendszer kitermeli a saját árulóit.