Egy tudós pap, aki erdőt telepített az alföldi szikesekre – 200 éve hunyt el Tessedik Sámuel
A magyarországi művelődéstörténettel foglalkozó könyveket lapozva csak elvétve bukkanunk olyan személyiségekre, akik egész életüket a népnevelés fejlesztésére, a paraszti társadalom gyarapítására és a korszerű mezőgazdasági és ipari módszerek elterjesztésére tették fel és munkásságukkal gyakran a legnagyobb ellenállással is szembe menve a közjót igyekeztek szolgálni.
Közéjük tartozott a 200 esztendeje elhunyt evangélikus lelkipásztor, iskolaalapító, mezőgazdász és gazdasági szakíró Tessedik Sámuel is, akit a szlovákok is a sajátjuknak tartanak, noha atyai felmenői Csehországból kerültek Magyarországra, édesanyja pedig német származású volt.
Édesapját hétévesen elveszítette, özvegyen maradt édesanyja három gyermekével szülővárosába, Pozsonyba költözött, ahol a kis Sámuel elvégezte elemi és középiskoláit, s mint jó eszű gyerek gazdag polgárok csemetéit is tanította, hogy anyagilag segítse a családot. A magyar nyelv elsajátítása és a felsőfokú tanulmányok elvégzése céljából Debrecenbe ment, ahol többek mellett Hatvani István (1718–1786) is a professzora volt. A cívis városból később nagy kerülővel, Tokaj, Kassa, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Besztercebánya, Körmöcbánya és Selmecbánya érintésével gyalogosan tért vissza Pozsonyba, ezzel is tapasztalatokat gyűjtve magának.
1763–1765-ben a németországi Erlangen egyetemének volt a hallgatója, majd jó szokásához híven gyalogosan más egyetemeket is felkeresett (Lipcse, Halle, Dessau, Potsdam, Berlin stb.) és útközben mindent alaposan megfigyelt: a települések elrendezését, a házak formáját, a megművelt földeket, a legelőket, az állattenyésztés körülményeit, de gondja volt az emberek életmódjának megtapasztalására is. Minderről később több írásában is lelkesen számolt be, mintegy példának állítva földijei elé.
Több éves bolyongásából visszatérve előbb a Nógrád megyei Surányban pap, majd 1767-től Szarvason lett az ottani 12 ezer fős gyülekezet lelkipásztora. Prédikációit németül és magyarul fogalmazta meg, ezt kellett aztán szlovákra lefordítani, hiszen szolgálati helyén sok szlovák is élt.
Emellett tanítói feladatok is vártak rá. Ehhez új iskolaépületek is kellettek és a leleményességét dicséri, hogy Erdélyből tutajokon szállították az épületfát, ami nemcsak sokkal olcsóbb volt, mintha szekereken kellett volna szállítani, hanem még jóval gyorsabban is ment. Az eredetileg tervezett költségeket nemhogy nem kellett túllépni, hanem a fölösleges fát eladva tulajdonképpen fedezni tudták az építés munkálatait is.
Az utazások során látottakat és a Comenius könyveiben olvasható útmutatásokat felhasználva sikerült létrehoznia egy olyan iskolát, amely hasznos ismeretekre oktatta a fiúkat és a lányokat, fejlesztette a kézügyességüket és új dolgokra is rávette őket. Akkoriban a Mária Terézia kezdeményezésére beindult selyemhernyótenyésztés a belőle nyerhető selyem hasznosítása komoly bevételeket kínált, és ezt Tessedik a saját körzetében az elsők között igyekezett kihasználni.
Külföldi tapasztalatai nyomán kezdett el foglalkozni az alföldi szikesek hasznosításával is. Először kis területet kért ehhez, és különböző facsemetékkel, és magoncokkal próbálkozott, hogy az egyébként terméketlennek tartott talajon erdők keletkezzenek, amelyek megfogják a homokot és védelmet nyújtanak különböző pázsitfüveknek, legeltetésre alkalmas növényeknek, miközben trágyázással és egyéb módon fokozatosan fel lehet javítani a szikesek talaját. Tessedik több száz fával és növénnyel próbálkozott, gyümölcsfákat is beleértve, és neki köszönhetően terjedt el a kiváló mézelő fa, a kanadai akác az Alföldön. A méz kinyerésének egy új technikáját is meghonosította, amely megkímélte a méhek életét. Takarmánynövények magvait is szaporította, elsősorban a lucernával és a lóherével foglalkozott és eközben azt is bemutatta a helyi parasztoknak, hogyan kell a szénát úgy tárolni, hogy az ne penészedjen vagy rohadjon meg, hanem alkalmas élelem legyen télen az istállóban tartott állatok számára. A tehenek sokkal több és jobb minőségű tejet adtak itt, mint más helyeken, a vajat és a sajtot a távolabbi piacokon is jó pénzért értékesítették.
A gyerekeket és rajtuk keresztül a szülőket is olyan új technikákra igyekezett megtanítani, amelyek folyamatos kenyeret biztosíthattak számukra. Egy időben, amikor nagy volt a szárazság és az ínség a környékbeli asszonyok gyapjút dolgoztak fel és szőni is megtanultak. Azt viszont már nem sikerült elérnie, hogy amikor az idők jobbra fordultak továbbra is foglalkozzanak ezzel.
A szarvasi iskolát saját költségén gyarapította és fejlesztette, sikerült ügyes tanárembereket is megnyernie az oktatásnak, de minden leleményessége ellenére egy idő után már nem tudta rendesen megfizetni a tanítóit és iskoláját az 1790-es évek elején be kellett zárnia. Később a bécsi udvar utasításának köszönhetően 1798-tól újra indulhatott a tanítás, de az iskola 1806-ban végleg bezárta a kapuit. Sokat elárul Tessedik ragaszkodásáról Szarvashoz az a tény, hogy a keszthelyi Georgikon alapítója, Festetics György gróf – aki éppen a szarvasi példa nyomán hozta létre 1797-ben Gazdasági Iskoláját – hiába csábította őt igazgatónak, ő nem vállalta el a felkérést.
Tessedik, aki fáradhatatlanul dolgozott és munkásságát a bécsi udvar is értékelte, 1809-ben I. Ferenc király magyar nemességet adományozott neki, önéletrajzában többször keserűen jegyzi meg, hogy környezete gyakran irigykedve, ellenszenvvel figyelte erőfeszítéseit, sőt olykor még keresztbe is tettek neki.
Tessedik kétszer házasodott, első feleségétől 13, másodiktól 5 gyermeke született (közülük 9 érte meg a felnőttkort). Mindkét házastársa, valamint a gyermekei is sokat segítettek munkájában, erről is nagy szeretettel írt önéletírásában.
Szakcikkei és könyvei elsősorban külföldön váltak ismertté, bár legfontosabb, eredetileg németül írt műve két évvel annak megjelenése után 1786-ban Pécsett magyarul is napvilágot látott A parasztember Magyarországban micsoda és mi lehetne, egy jó rendbe szedett falunak rajzolatjával egyetemében címmel, Kónyi János fordításában, a hazai visszhang jóval szerényebb volt.
Tessedik Sámuel 1820. december 27-én Szarvason hunyt el. A városban egy róla elnevezett múzeumban életével és munkáival ismerkedhetnek a látogatók.
