Egy titokzatos barlang kálváriája
Számtalanszor tapasztalhattuk, hogy egyes emberi sorsok az idők folyamán furcsa görbék szerint alakulnak. Ilyen eset a természetben is megtörténhet, különösen, ha beleszól az ember. Ennek egyik példája a Pelsőci-fennsík keleti lejtőjén nyíló Leontina-barlang.
A Pelsőci-fennsík fenséges látványa ősidők óta lenyűgözi az embert, a hegyben megbúvó barlangokba azonban nem igazán merészkedett be. Egyeseket persze rávitt a kényszer és menedékre leltek a föld alatt, mások kincset vagy vizet kerestek bennük. Elődeink ilyen vagy olyan okból rátaláltak a Leontina-barlang alacsony bejáratára is, majd teltek-múltak az évek és a nyílását egyszer csak kőomlás zárta el a meredek lejtőn.
A barlang lassan feledésbe merült, csak a rozsnyóiak meséltek róla időnként a hosszú téli estéken. Talán sohasem fog kiderülni, hogy elsőként kinek jutott eszébe újra kibontani a barlangot, tény viszont, hogy 1880 őszén két jeles személyiség fogott neki a bizonytalan kimenetelű munkának.
Az egyik, a rozsnyói Schlosser Albert főgimnáziumi tanfelügyelő, a város közéletének aktív szereplője és a Magyarországi Kárpát-egyesület buzgó tagja, a másik pedig a znojmói német családban született Siegmeth Károly vasúti mérnök, akit abban az időben már neves barlangkutatóként ismertek, később pedig a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be. Néhány ügyes bányászt is magukkal vittek, akiknek sikerült az omlást annyira eltávolítani, hogy a két kutató bejuthatott a barlangba.
Siegmeth Károly a barlang feltárásáról ekképpen számolt be a Rozsnyói Híradó 1880. évi októberi számában: „Miután nyílását bányászok által járhatóvá tettük, a barlangban nagy magas boltozatot, valóságos táncztermet találtunk tele szebbnél szebb alakokkal, a minőket a triaszmészben találni. Egy függönynyel elzárt sikátor hatalmas szikladarabok közt vezet ki a teremből, s e sikátorból kötélhágcsón leereszkedhetni további ez alatt fekvő üregekbe.
Engedje meg a tisztelt vidéki közönség, hogy ezen általunk először látott barlangot barátom Schlosser kedves nejének tiszteletére az ő nevével Leontina barlangjának keresztelhessem, s kérjem ezen elnevezés elfogadására.
E barlang könnyen elérhető, s Rozsnyóról szép délutáni kirándulásokat rendezhetni majd ide, kivált, ha a barlang termének földszintje egyengetve és kitisztitva lesz s e termet az ifjuság valóságos tánczteremmé fogja átvarázsolni.”
Siegmeth Károly a Lőcsén kiadott Zipser Bote lapban megjelent német nyelvű írásában azt is megemlítette, hogy tágas termében már korábban is jártak emberek, sőt lehetségesnek tartotta, hogy a tatárjárás idejében menedékhelyül szolgált a nép számára.
A nyilvánosságra hozott barlang híre gyorsan terjedt a lakosság körében. Az emberek egyre gyakrabban látogatták, ami az amúgy sem gazdag képződményeinek rongálását vonta maga után. A trianoni békediktátumot követően ez a kedvezőtlen folyamat még fokozódott. A Leontina megkárosításának ügye 1923-ban már a kassai megyei hivatal elé került. A hatóság vizsgálatot is indított, mígnem kiderült, hogy a fő károsító Radola Gajda tábornok, a kassai 11. gyalogezred cseh parancsnoka, a szenvedélyes régiséggyűjtő, aki társaival már a Gömör–Tornai-karszt több barlangjában is ásott engedély nélkül. A Leontina-barlangban emberi koponyatöredékeket, csontmaradványokat, edénydarabokat talált, amelyek aztán Prágában kötöttek ki, minden tudományos értékelés nélkül.
Az igazi sorscsapások azonban csak ezután következtek. A második világháború utáni szocialista tervgazdálkodás teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Sajó-völgy és a karsztfennsík rendkívüli természeti értékeit – a benne rejlő barlangokat is beleértve – és az eredetileg 1906-ban nyitott jelentéktelen gombaszögi kőbánya gátlástalan fejtése egyre nagyobb darabokat harapott le a karsztos hegyoldalból.
A kőfejtés 1957 végén pedig már közvetlenül a Leontina-barlanghoz ért. Mivel a következő tervezett robbantásnak a barlang is áldozatul esett volna, Juraj Bárta nyitrai régész a leletek megmentése érdekében az év végén egy gyors ásatást végzett benne, és a barlang megmaradásának reményében a kommunista párthoz fordult, de kérése süket fülekre talált. A barlangot ezután lefejtettnek nyilvánították.
Ezzel véget is érhetett volna a barlang szomorú története, amely jó néhány barlangászt nem hagyott nyugton a Gömör–Tornai-karszt környékén. Különösen Máté Tibort, Jerg Zoltánt és Gabriel Lešinskýt, akik öreg bányászoknál érdeklődtek a barlang sorsa iránt. Ekkor érte őket a meglepetés: Nemes Árpád egykori gombaszögi kőfejtő elmondta nekik, hogy a fejtés menetét 1958 tavaszán váratlanul a bánya felső részébe irányították át, ahol a mészkő jobb minőségűnek bizonyult. Több se kellett a három barlangásznak, régi fényképek, adatok és Nemes Árpád elmondása alapján beazonosították a barlang lehetséges helyét, majd 2006 augusztusában a kőbánya egyik kotrógépével bontani kezdték.
Néhány órás munka után megtörtént a csoda: az omladék között egy sötét üreg körvonalai bontakoztak ki. Még néhány perc és beléphettek az elveszettnek hitt föld alatti világba. Különös érzés fogta el őket, hiszen ki tudja kinek a nyomai maradtak meg az agyagban.
A barlangot mindenesetre részletesen átkutatták és társaikkal feltérképezték 231 m hosszúságban. Nyílását ezután ismét kőtömbökkel zárták el.
Mivel kívánatossá vált a barlang tudományos vizsgálata, a Szlovákiai Barlangok Igazgatósága 2008 júniusában a nyílást ismét kibonttatta. Két nap leforgása alatt a szakemberek részletes földtani, alaktani, biológiai és régészeti kutatást végeztek benne. A régészeti vizsgálatokat végző Marián Soják szerint bebizonyosodott, hogy a barlang a 13. században huzamosabb ideig lakott volt. Ráadásul a leletek – mintegy száz cserépedény-töredék, egy vasból készült kulcs, egy ezüst pénzérme III. vagy IV. Béla korából és egy ausztriai korutáni érme a 13. század első feléből – a tatárjárás idejére tehetők.
Siegmeth Károly feltételezése a tatárjárás menedékhelyéről tehát beigazolódott! A Szepsi-barlangon kívül (amelyről lapunk tavalyi 21. számában írtunk) tehát a Leontina is segített túlélni a tatárjárás szörnyűségeit.
A barlang nyílását jelenleg vastag kőomladék zárja el, amely megvédi értékeit a további pusztulástól. Mivel a gombaszögi kőbánya területén fekszik, az eltakart nyíláshoz való hozzáféréshez is a bánya engedélye szükségeltetik. A barlang tehát ismét hosszú álomba szenderült, de titkát elárulta az utókornak, hogy jobban megismerhessük, megérthessük és megbecsülhessük elődeink cselekedeteit.
Megjelent a Magyar7 2025/41.számában.
