2020. december 2., 13:43

Egy szemtanú szerint négy férfi vitte el a utah-i sivatagból a rejtélyes monolit fémtömböt

A ma7.sk is beszámolt arról a rejtélyes fém monolitról, amelyre az Egyesült Államokban, a Utah-i sivatagban bukkantak még a múlt héten, és amely néhány napja egyszerűen eltűnt.

Utah obeliszk
Ekkor még ott volt
Fotó: Twitter

Most jelentkezett egy szemtanú, aki szerint négy férfi darabolta fel és vitte el péntek éjszaka a különös tárgyat.

Ross Bernards coloradói fotós a helyi televíziónak nyilatkozva közölte, hogy miután a fémoszlop nagy robajjal feldőlt, az egyik férfi azt mondta:

ezért nem szabad szemetet hátra hagyni a sivatagban".

A négy fős brigád darabokra törte a szerkezetet, felpakolta és elment.

Miközben pakolták és elsétáltak, azt mondták, ne hagyjunk nyomot"

- idézte fel Bernards, akinek csapata meg is örökítette a történéseket.

A San Juan megyei rendőrfőnök hivatala korábban azt nyilatkozta, hogy nem indít nyomozást a közterületre illegálisan kihelyezett monolit eltűnésének ügyében, ugyanakkor szívesen fogad minden fülest attól a több száz embertől, akik elzarándokoltak a Red Rock sivatag mélyére, hogy megcsodálják a csillogó fémoszlopot.

A utah-i hatóságok múlt hét hétfőn jelentették be, hogy egy 3,6 méter magas fémépítményre bukkantak a sivatag vörös sziklái között. A monolit pontos helyét szándékosan nem adták meg, ám az internetezők mindössze 48 óra alatt lokalizálták a pontot és kiposztolták a koordinátáit. Nem sokkal később meg is jelentek az első fotók az Instagram közösségi képmegosztón a titokzatos eredetű oszloppal pózoló emberekről.

A fémtömb eredete ismeretlen. A legtöbben arra tippeltek, hogy szobrász alkotása lehet, néhányan John McCracken minimalista művész (1934-2011) keze nyomát vélték felismerni benne.

Nem Utah az egyetlen hely, ahol rejtélyes monolit tűnt fel: Észak-Romániában egy hasonló fémépítmény felbukkanásáról és eltűnéséről számoltak be a napokban.
 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.