Egy kis üdítő – a nagy melegben
A minap a neten „szembejött” velem egy szó, amelyet ismertem, de mivel váratlanul bukkant fel szokatlanságával, elindított bennem egy gyors, villanásnyi gondolatsort. Először is az rémlett fel, hogy anyai dédanyám emlegette sűrűn e szót, s anyám lelkébe is így fészkelte be magát, nagyanyja emlékeképpen. De hallottam ezt én nem is olyan régen egy rendezvényen egy dunaszerdahelyi kocsmában is, erről azonban kicsit később.
Eszembe jutott egy gondolat Bodnár Gyulától, aki az egyik, egy antológiában is megmaradt cikkében írja, hogy eljött hozzájuk a Bodrogközből az édesanyja és „hozott magával négy szót az unokáknak”. Arra már nem emlékszem, mi is volt az a négy szó, de biztosan szebb és a tájegységet jobban megragadó, mint amit én „kaptam” anyámtól, amely, mint fentebb írtam, most a neten jött velem szemben. A szó, formáját és hangzását tekintve, maga a borzalom: krakedli, vagy krachedli. Nincs benne semmi báj, semmi otthonvalóság, semmi szerethető... S mégis... Anyám mesélte, hogy dédanyám számára minden, csatos, vagy golyós üvegből iható ital krakedli volt. S így aztán anyám számára eltűnt a szó minden rusnya vonása, és kedvessé, érdekessé vált, mi több mulatságossá, hiszen már gyerekkorukban is mosolyogtak a mama krakedlizésén. De mi is a krakedli, vagy krachedli?
olvasom, és megtudom azt is, hogy leggyakrabban málnaízű, néha citromízű ital volt, és valóban jellegzetes üvegekben árulták. Valószínűleg az Ausztriához közelebb eső területeken terjedhetett el először, és helyi szikvizesek „gyártották”. Tehát az osztrákok felől érkezett, és nálunk is gyökeret vert a az osztrák–német Kracherl szóból eredő krachedli, vagy krakedli.
Kiss Jenő Mihályi tájszótárában ezt olvashatjuk:
A Csallóköz-Csicsói tájszavak listáján a következő meghatározás olvasható:
Az Új Szó 1995. július 12-i számában a rimaszombati RIMTOP nevű családi vállalat fizetett hirdetése mellé „Visszajön a krakedli” címmel egy rövid PR-interjú is került, melyben azt olvashatjuk, hogy a cég tulajdonosa, Zuzana Kovácsová éppen az általuk kínált szódavíztöltő berendezés iránt érdeklődő kereskedőkkel volt elfoglalva ezért férjét, Kovács Lászlót kérdezték a céggel kapcsolatos tudnivalókról. Kovács László többek között azt is megemlítette, hogy
dicsekedett a cégvezető asszony férje. Hogy mi lett a vállalattal és a krakedlijükkel 31 év után, az sajnos a feledés homályába merült. Én mindenesetre ezenkívül semmilyen információt nem találtam a kezdeményezésről.
S most térjünk vissza ahhoz a kocsmai eseményhez, ami bő két évvel ezelőtt történt Dunaszerdahelyen. A Vámbéry Polgári Társulás József Attila születésnapjára Versünnep címmel irodalmi estet szervezett laza, kötetlen stílusban a Nosztalgia Pub nevű helyi sörözőben. A zenés est moderátora, Tóth Katalin többek között irodalmi játékokkal is készült. Az egyik játék során a költőknek számot kellett mondaniuk, és a számok mellé írt szavakhoz kapcsolódó emlékekről, élményekről, titkokról kellett beszélniük. Ravasz József a limonádé szót kapta „ajándékul”, ami a parttalan fecsegésre emlékezteti, s azokra, akik sokat beszélnek, de nem igazán mondanak semmit. Viszont a klasszikus Limonádé Joe filmparódia sem maradhatott ki, ha már a szót megemlítették, és ami a mostani negyvenes-ötveneseknek a „sárga málna” vagy a „piros málna” volt (a klasszikus, Jednotákban és kocsmákban is árusított üveges limonádé), az a mai hatvanas-hetveneseknek a gyermekkorukban még a „krakedli” néven futott a Csallóközben, és csatos üvegben volt, jegyezte meg Ravasz.
És hogy milyen volt a krakedli eredeti receptje? Nem tudom, de azt kiderítettem, hogy tea és borsmenta valószínűleg kellett hozzá. Hogy aztán a dédanyám Gömörben, a gyerekkorában miféle krakedlit ivott, azt sem tudhatom, de a speciális golyós-csatos üvegekre még anyám is emlékszik a gyerekkorából, ráadásul a mai retró lázban újra megjelentek, általában kisebb manufaktúrák, vagy limitált szériájú termékek esetében. A csatos üveg fontos eleme egy lecsiszolt üveggolyó, és egy gumi tömítőgyűrű, plusz a fémből készült csat. Ezekkel záródik az üveg. Kinyitáskor a szénsav hatására durranó hangot ad a krakedli, amelyet magyarul olykor pezsgőlimonádéként vagy libapezsgőként is emlegették. Szódások, szikvizesek készítették pontos recept alapján. A régi gyerekeknek a búcsúban megvásárolt krakedli fogyasztása bizonyára különös örömet jelentett.
Anyám mesélte, hogy az ő gyerekkorukban, persze Magyarországon, a Bambi nevű üdítő volt a „sláger”. Nem véletlenül, hiszen akkoriban a rádió (más nem volt) által sugárzott, slágerré lett, gyermekeknek szóló dalban is benne volt a Felix Salten regényhőséről Bambi őzgidáról elnevezett ital. Ezt a dalt (A pancsoló kislány, Kovács Esztike előadásában, a hatvanas évek elején) akkortájt minden gyerek fújta.
Aztán mikor a Beatrice retró jelleggel, punk stílusban feldolgozta a kilencvenes évek elején, akkor újra, már a felnőttekkel együtt... A Ha végre itt a nyár és meleg az idő… kezdetű dal végén meg van örökítve a Bambi ital is: „De este szomorú a hazafelé út, / Mert otthon az anyu a fürdőkádba dug. / Bár volt vele ezért már nagyon sok vitám, / Mert ki hallott még ilyen dolgot, fürdeni strand után?/ Otthon nem szeretem a strandot, / Abban semmi se szép, se jó. / 'Gyorsan mosdani!' – mást se hallok, / És még Bambi se kapható.”
Szintén édesanyám mesélte, gyerekkorukban az volt a vágyuk, hogy Pesten járva egyszer Bambit ihassanak. Ami egyszer meg is történt. De vissza a krakedlihez... A szi-viz.hu írja, hogy a Krachedli nem csak az 1950-es évek üdítőitala volt. Már az 1930-as években elterjedt és rendkívül népszerű volt Magyarországon. Bár az 1950-es évek elején még kapható volt a kisiparosoknál, ekkoriban a gyártása már visszaszorult. Ennek oka az volt, hogy a szódások, szikvizesek kézi töltéssel, a jellegzetes golyósüvegekben árusították a piacokon, búcsúkon és majálisokon, s miután a kisipart az állam felszámolta, e kézműves termék lassan eltűnt, legfeljebb a krakedlis üvegek maradtak meg a háztartásokban.
Ezt követte a fent már emlegetett Bambi, amely ikonikus üdítőitallá vált Magyarországon, miután elindult a nagy méretű állami üdítőital-gyártás.
S ha már itt tartunk… Az én gyerekkorom meghatározó üdítőitala kétségkívül a Kofola volt (máig népszerű), persze akkor még csak csapolták (az volt az „igazi”), esetleg üvegben lehetett hozzájutni. A műanyag palackos verzió már csak a rendszerváltás után kerül(hetet)t forgalomba. Kiböngésztem, hogy az első üvegek 1960-ban hagyták el a gyártósort. Megalkotói 1959-ben, Zdenek Blažka vezetésével hozták létre a KOFO-t, amely a későbbi ital alapjául szolgált. Ez az ital az akkori Csehszlovákiában egyfajta „helyettesítője” volt a nyugati kólának, és olyan jól sikerült, hogy saját karriert futott be.
