Egy képeslap nyomában
Amikor az első bécsi döntés eredményeként 1938. november 5-e és 10-e között a Magyar Királyi Honvédség kijelölt seregtestei bevonultak a visszatért Felvidékre, a történelmi eseményről fényképek sokasága készült és képeslapok jelentek meg. Közülük az egyik legismertebb a párkányi bevonulás azon pillanatát örökítette meg, amikor honvédei élén egy fiatal tiszt áthalad a diadalkapu alatt.
Az ifjú csapattiszt Korsós József hadnagy volt, aki 1913. január 20-án született Budapesten és alig három esztendővel korábban, 1935. augusztus 20-án, „igen jó” eredménnyel – évfolyamán belül 13. rangszámmal – avatták gyalogos hadnaggyá a Ludovika Akadémián. A budapesti „József nádor” 2. honvéd gyalogezred 6. puskásszázadához nyert beosztást szakasz-, majd századparancsnokként.
Amikor a müncheni egyezményt követő komáromi tárgyalások zátonyra futottak, mozgósították ezredét és a budapesti 1. vegyesdandár (később: I. hadtest) alárendeltségében került Esztergomba, ahol 1938. november 4-én zárkóztak fel a határra. Korsós hadnagy másnap képeslapot küldött szüleinek az alábbi sorokkal: „Kedves Szüleim! Örömmel teli szívvel lépem át holnap, vasárnap 11h-kor a párkányi hídon a határt. Rátok gondolok. Holnap újból írok. Kézcsók: Jóska.”
1938. november 6-án a Mária Valéria híd átadását követően a 2. gyalogdandár részei – a 2. honvéd gyalogezred parancsnoksága, a 2/II. gyalogzászlóalj és más alakulatok – a Magyar Hiszekegy felhangzását követően a Rákóczi induló dallamára vonultak be Párkányba.
Az MTI tudósítása szerint „az összegyűlt tömeg lelkesen éltette József királyi herceget, majd (vitéz lófő) nagybaczoni Nagy Vilmos (altábornagy) vegyesdandár-parancsnok megköszönte az üdvözléseket, s hogy ilyen szép ünnepséget rendeztek a város felszabadulása alkalmából. Beszédét Horthy Miklós kormányzó szavaival fejezte be: Istennel Hazánkért előre!
A tömeg percekig éljenezte a kormányzót. Az éljenzés még akkor is tartott, amikor a csapatok díszszemléje megkezdődött József királyi herceg és nagybaczoni Nagy Vilmos vegyesdandár-parancsnok előtt. A csapatok a katonazenekar indulóira egymás után vonultak el, utánuk a leventék, cserkészek díszmenete következett. Félnégy óra volt, amikor a díszmenet véget ért, a közönség azonban nem széledt el, hanem magyar zászlókat lobogtatva föl és alá hömpölyög a város főutcáján és minden katonát, minden a trianoni határon átjött magyart megéljenez.”
Korsós hadnagy egy párkányi képeslapot küldött szüleinek: „Könnyekig megható fogadtatás után számtalan kézcsókot és csókot küld a felszabadított Párkányból szerető fiatok: Jóska.”
Nagysallón és Hölvényben is szívszorító fogadtatásban részesültek, 1938. november 12-i nagysallói levelezőlapjának sorai is megindultságát mutatják: „Kedves Szüleim! (…) Felejthetetlen szép napokat éltünk át, majd élőszóval sokat mesélek róla. Kézcsók: Jóska”
1939. november 1-jén lépett elő főhadnaggyá – ekkor már a galántai 8. határvadász-zászlóalj századparancsnokaként –, majd 1939. október 1-je és 1940. május 15-e között a soproni 7. tábori tüzérosztálynál szolgált üteg alantos tisztként. Visszakerült Galántára géppuskás századparancsnoknak és zászlóaljsegédtisztnek, s a komáromi 2. határvadászdandár hadműveleti segédtisztjeként volt részese az 1940. szeptember 5-e és 13-a közötti erdélyi országgyarapításnak. „Kiváló szolgálataiért” a Honvéd Vezérkar főnökének okirati dicsérő elismerését kapta meg, valamint a Felvidéki Emlékérem mellé az Erdélyi Emlékérmet.
1940. december 1-je és 1942. október 1-je között végezte el a vezérkari tiszteket képző Hadiakadémiát, de a megújult világháború következtében hadiakadémiai hallgatóként több ízben került hadműveleti területre: 1941 áprilisában a délvidéki hadműveletekben, 1942 nyarán előbb a 102. megszálló hadosztály anyagi vezérkari tisztjeként, majd a szombathelyi III. hadtestparancsnokság hadműveleti segédtisztjeként tevékenykedett a Donnál.
1944. augusztus 26-án újabb hadibeosztást kapott. A székesfehérvári 2. gyalog tábori póthadosztály parancsnokságának anyagi osztályvezetőjeként vonult el a székelyföldi hadműveleti területre, így vett részt a székelyföldi, észak-erdélyi és az észak-magyarországi harcokban. 1945 tavaszán felterjesztették a Német Sas Rend lovagkeresztjére a kardokkal és a Magyar Érdemrend kardos-hadiszalagos lovagkeresztjére – ám ezek adományozását a háborúvesztés elmosta. Felterjesztése szerint: „(19)44. augusztus 26. – (19)45. január 25-ig tartó harcok alatt és az ezt követő menetek alatt és átszervezés alatt a hadosztály valamennyi harccsoportjának és részlegének anyagi ellátását kivétel nélkül, kihagyások nélkül kiválóan és legszebb eredménnyel vezette.
Dacára a gyakori és közismert nehézségeknek, az ütőképességet mindig biztosította. A küzdő csapatok érdekeit fáradtságot nem ismerve és nem tűrve szolgálta, velük együtt érezve, feladataikat tökéletesen alátámasztotta, velük a kapcsolatot a harc színhelyén, amikor csak tehette, személyesen fenntartotta. Ilyen alkalommal véletlenül adódó kritikus pillanatokban bajtársiasan velük együtt küzdött.
Így (1944.) november 21-én Mezőzombor-délnyugaton, (1944.) december 2-án Szerencs-délen és (1945.) január 15-én Kisidától délnyugatra, Ferenc-tanyánál jelen volt az ellenség betörésekor és annak elhárításában fegyverrel a kézben részt vett és személyes bátorságával példát adott.”
Seregteste leharcolt részeivel Morvaországon át a bajorországi Grafenwöhrbe szállították, hogy az 5. „Kossuth” hungarista honvéd gyaloghadosztály keretét adják. 1945. április 23-án Kleinwinklarn mellett esett amerikai hadifogságba. Több hadifogolytábort (Bad Kreuznach, Romilly-sur-Seine, Mailly-le-Camp) megjárva, 1945. október 23-án tért haza Magyarországra.
Sejtette, hogy az új rendszer nem tart rá igényt, ezért a Közúti Gépellátó Vállalatnál helyezkedett el úthenger gépészként. 1951. február 23-án Budapesten feleségül vette Tóth Piroskát, házasságukból két fiúgyermek született. Még 1946-ban B-listára került és 1958-ban lefokozták.
Múltja miatt szinte lehetetlen volt a szolgálati előrelépése, idővel mégis irodai beosztásba került a Közúti és Postaügyi Minisztérium Budapesti Közúti Igazgatóságán, majd a Közúti Közlekedési Tudományos Kutatóintézetben. Elvégezte a Felsőfokú Gépipari Technikumot, azután 1973-ban a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán gépész üzemmérnöki képesítést szerzett. Kiváló német és francia nyelvtudása révén még nyugdíjazása után is dolgozhatott.
Emléke nem merül feledésbe, hiszen kisebbik fia – a nemzetközileg is elismert zoológus –, dr. Korsós Zoltán jóvoltából került jelen sorok írójához Korsós József vezérkari százados 1944–1945. évi hadinaplója, s a közelmúltban ezt a rendkívül hiánypótló munkát az Erdélyi Szalon Könyvkiadó megjelentette.
Megjelent a Magyar7 2024/46. számában.
