Egy fizikus, aki az állatok viselkedését tanulmányozza

Kata lányuk minden bizonnyal sok olyan képességet örökölt tőlük, ami hozzájárult tanulmányi sikereihez és természetesen segíti a jelenlegi munkájában is. A Kossuth Rádió egyik reggeli műsorában hallottam egy interjút arról, hogy a Hortobágyon érdekes megfigyeléseket végeznek az ott vadon élő, de tulajdonképpen Mongóliában őshonos Przewalski-lovak társas éltéről és a riportalany megemlítette a kutatócsoport vezetőjének nevét is, aki történetesen dr. Ozogány Katalin. Már csak régi ismeretségünk okán is úgy gondoltam, jó lenne többet is megtudni ezekről a megfigyelésekről és persze arra is kíváncsi voltam, hogy a fizikából diplomát szerzett Katából, hogyan lett az állatok viselkedését tanulmányozó etológus.

Kedves Kata, a Felvidékről, a Somorjához közeli Tejfaluról kerültél Magyarországra. Hol voltál középiskolás és milyen egyetemet végeztél?

Gimnazista koromban kerültem Magyarországra, mivel akkoriban (az 1990-es évek derekán) nem volt egyértelmű, hogy a továbbiakban is lehet-e magyar nyelven tanulni Szlovákiában. A Pápai Református Gimnáziumba jártam, ahol kollégista is voltam. A továbbtanulás során is elsősorban magyarországi egyetemekben gondolkodtam, viszont sokáig nem tudtam dönteni a biológiai és fizikai tudományok között. Az állatok világa mindig is nagyon vonzott. Kiskoromtól fogva igaz volt rám, hogy az állatokkal jobban kijöttem, mint az emberekkel, számomra ők könnyebben értelmezhető jeleket küldtek, így jobban is éreztem magam köztük. A fizikát pedig azért szerettem meg, mert általános iskolás koromtól jártam rendszeresen matematika és fizika versenyekre, ami elég jól is ment. Szerettem a rejtvényeket, a megoldandó feladatokat, nem teherként, hanem egyfajta kihívásként tekintettem rájuk. Az egyetemi jelentkezés során ezért a biológus, fizikus és általános orvos szakot jelöltem meg – az utóbbit a gimnáziumi biológia tanárom ötletére –, és mivel a bekerülési pontszámok sorrendje szerint írtam fel őket a jelentkezési lapra, az orvosi került az első helyre. Fel is vettek elsőre, így kerültem a Semmelweis Egyetem általános orvos szakára, annak ellenére, hogy sosem szerettem volna igazán orvos lenni. Miután ezt sikerült megfogalmaznom magamban, egy év után, átjelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus szakára. Nagyon érdekelt a világ működése, így a fizikus szak hatalmas élmény volt számomra. Igazán szerettem ide járni, az előadások olyannyira izgalmasak voltak, hogy hamar elfeledkeztem a biológusi ambícióimról.

Az egyetem elvégzését követően, hogyan alakult a pályád?

Az egyetem után a doktori képzést is még fizikusként végeztem, extrémérték-statisztikával és a galaxisok fényesség eloszlásával foglalkoztam. Talán mondanom sem kell, mennyire izgalmas téma volt. Viszont a doktori évei alatt már elkezdtem kacsingatni a biológia felé is. Nagyon érdekelt az állati viselkedés, már általános iskolásként is könyveket olvastam erről a témáról, és nagyon szerettem volna az állatok fejébe látni. Így mikor már doktoranduszként több idő állt rendelkezésemre, nem tudtam kihagyni az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) akkor szárnyalásnak indult Etológia Tanszék kurzusait. Először az alapozó etológia előadást és gyakorlatot végeztem el, ami a biológusképzés egyik kötelező kurzusa volt, majd ezután sorra minden kötelező vagy választható tárgyat, amit a tanszék meghirdetett. A fizikus tárgyak mellett ezenkívül még klimatológiát is tanultam ekkor, több, meteorológusoknak szánt tárgyat elvégeztem. Szóval eléggé szerteágazó volt akkoriban az érdeklődésem.

A fizikától milyen utakon jutottál el az élővilág, és ezen belül is az állatok viselkedésének, szokásainak, csoportos életének a vizsgálatához?

A fordulat, amivel a fizikát a biológiára cseréltem, a doktori védésem után kezdődött. Ekkor az Elméleti Fizika Tanszékről átkerültem a Biológiai Fizika Tanszékre, és Vicsek Tamás kutatócsoportjában kezdtem dolgozni. Itt a fizika módszereit a biológiai rendszerek megértésére alkalmaztuk. A kutatócsoportban két témám volt: az egyik, hogy modellezésen keresztül megértsük a csoportos döntéshozatal folyamatait – számítógépes programokat írtam, így szimuláltuk egy csoport viselkedését –, a másik, hogy mindezt egy állatcsoportban, élőben figyeljük meg, így csöppentem bele a vadlovak világába. Ekkoriban kezdtem elmélyedni a természet fényképezésben és fotós (majd később filmes) kollégám, Korbely Attila mesélt a hortobágyi Pentezugról, az ott élő utolsó vadlovakról és a pusztában megélt kalandjairól. Akkor a fejembe vettem, hogy ezt nekem is látnom kell. Így hát a Przewalski-lovak csoportos mozgásának a megfigyelését tűztem ki célként, ami azért is különösen érdekes, mert ezek a vadlovak többszintű társadalomban élnek, aminek a felépítése hasonlít az emberi társadalmakhoz is. Mivel a terület, ahol a vadlovak élnek fokozottan védett, ezért egy rakás engedélyt kellett beszereznünk, de miután ezek megvoltak, elkezdődött az első terepi szezonunk. Ez 2013 nyarán volt, július közepén, még most is jól emlékszem rá, annyira beégtek az elmémbe azok az első képek. A pusztában dolgoztunk, földúton, terepjáróval közlekedtünk, kint töltöttük az egész napot a vadlovakkal, szóval igazi terepi élmény volt. És végre távcsővel a kezemben figyeltem az állatok viselkedését, amire már olyan régóta vágytam. 2017 óta a Debreceni Egyetemen dolgozom, az Evolúciós Állattani Tanszéken, de a kutatási területem továbbra is a Przewalski-lovak életének, viselkedésének vizsgálata, immár többféle aspektusból. 

Milyen új módszerekkel tanulmányozzátok az állatok „hétköznapjait” és társas életét?

A vadlovak megfigyelése korántsem volt egyszerű feladat. Egyrészt mert a hortobágyi a világ legnagyobb fogságban tartott Przewalski-ló ménese, az egyedek száma mára elérte a 300-at. Másrészt mert a vadonhoz nagyon hasonló körülmények között élnek: bár a terület villanypásztorral körül van véve, azon belül – ami 3000 hektárnyi változatos élőhely – az állatok szabadon mozognak, természetesen élik mindennapjaikat: a táplálékot, a vizet maguk keresik meg a területen. Korábban nem volt rá példa, hogy ennyi egyedet egyszerre vadon követtek volna, nem voltak kidolgozott módszerek, ezért előbb ezzel kellett kezdenünk, így abban gondolkoztunk, hogy a magasból készítünk videókat, majd ezeket visszanézve elemezzük az állatok viselkedését. 2013-ban azonban még nem voltak elérhetőek annyira szuper drónok, mint manapság. Kísérleteztünk a COLLMOT csoport egyedi építésű drónjaival és héliumos ballonnal is. Hosszú út vezetett az első eredményekig, a kutatásnak ez az első, többéves időszaka alapozta meg azokat a módszereket, amelyekkel azután a későbbiekben dolgoztunk. Az utóbbi években két drónt használunk párhuzamosan; az egyik rögzíti a teljes ménes mozgását, míg a másikkal közelebb repülünk az állatokhoz, hogy azonosítani tudjuk a kilétüket. A nemzeti parkban ugyanis az összes vadlónak van neve, egyedi jellemzőik alapján felismerhetők és számos tulajdonságuk, múltbeli hátterük ismert. Ezzel az általunk kidolgozott módszerrel az összes állatot egyszerre tudjuk megfigyelni, és persze a köztük zajló társas viselkedéseket. Videóra vesszük, amikor a ménes a rezervátumban vándorol, és meghatározzuk az állatok mozgási nyomvonalát. A ménes tagjai mind menni szeretnének valamerre, ugyanakkor szeretnének együtt maradni, ezért figyelik egymás döntéseit, hatnak egymásra, befolyásolják egymás mozgását. Ennek eredményeként létrejön egy csoportos döntés arról, hogy merre menjen a ménes. Ez egy rendkívül érdekes dinamikus folyamat. Az állatok mozgása alapján tudunk olyanokra következtetni, hogy ki kit követ, ki kinek a mozgását figyeli. A háremek tagjai a vándorlások során is szorosan együtt maradnak, a csikók követik az anyjukat, a háremcsődör pedig tereléssel összetartja a háremét. Néhány perces vándorlásokat megfigyelve kirajzolódnak ezek a kapcsolatok az állatok között, észrevehetővé válik, kik tartoznak egy hárembe, kik rokonok, kik barátok. A ménes összes egyedének, vagyis 278 lónak a mozgását követtük így a drónok segítségével, nagy idő és térbeli felbontással, úgy hogy közben név szerint azonosítottuk őket. Ezzel feltártuk, milyen összetett társas rendszerben élnek a vadlovak a Pentezugban. Az eredményeink nemrég jelentek meg a rangos Nature Communications folyóiratban. Ez egy nemzetközi szinten is egyedülálló megfigyelés, kevés ilyet találunk ma még a szakirodalomban. A drónvideók elemzése során pedig egyre inkább kezdjük igénybe venni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a lovak detektálása és követése során, a nagymennyiségű adatok elemzését ez lényegesen felgyorsítja. Tehát a legújabb technológiákat használjuk és fejlesztjük folyamatosan.

A kutatásokat több csoport közösen végzi. Röviden bemutathatnád a munkatársaidat?

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszéke a bázisom. Innét két kollégával dolgozunk szorosan együtt az új eredményeken: Barta Zoltán tanszékvezetővel – az általa vezetett Viselkedésökológiai Kutatócsoportban dolgozom jelenleg – és Fülöp Attilával, aki elsősorban állati személyiséggel foglalkozik. Nagy Mátéval még az ELTE-n kezdtünk el együtt dolgozni, ő a kezdetektől része volt a vadlovas kutatásnak. A Hortobágyi Nemzeti Parktól pedig Kerekes Viola biztosította a vadlovak felismerését és a háttérinformációk ismeretét. Így ennek a három intézménynek – Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság – az együttműködésében valósítottuk meg a kutatást. Persze számos további munkatárs és szakdolgozó vett részt az évek során ebben a munkában.

Végül terveidről kérdeznélek. Ha majd a Przewalski-lovak megfigyelését befejezted – nem tudom, hogy mikor érhet véget egy ilyen vizsgálódás –, akkor van-e már a láthatáron egy újabb kutatási téma?

Bár már tíz éve dolgozom a Przewalski-lovakkal, egyelőre még nagyon sok nyitott kérdés van, ami megválaszolásra vár, ezért egyelőre ennek a témának a folytatását tervezem. Sok megfigyelésünk, drónvideónk vár még kiértékelésre, és reményeim szerint újabb izgalmas eredményekkel fognak szolgálni. Emellett felmerült, hogy a pentezugi vadlovakat fel lehetne-e ismerni – név szerint azonosítani – mesterséges intelligencia által. Belekezdtünk ennek a fejlesztésébe, de ez is egy hosszú, több évig tartó folyamat lesz. Ha sikerül egy ilyen rendszert kifejlesztenünk, az nemcsak a Hortobágyi Nemzeti Park munkáját könnyítheti meg, de Mongóliában is segíthet az állományok monitorozásában. Szóval tartogat még sok munkát ez a téma. Ha majd váltok, akkor is egy olyan témát keresek, aminek természetvédelmi, fajvédelmi jelentősége van, mivel ez az, ami motiválni tud. Szeretnék terepen dolgozni, és szeretném látni, hogy a munkám közvetlen hasznosítható a természetvédelem terén.

Ha jól gondolom, jelenleg Debrecenben élsz. Milyen gyakran sikerül hazalátogatnod Tejfalura?

Sajnos az utóbbi években sokat ingázom a debreceni munkahely miatt, de szerencsére továbbra is gyakran járok a Felvidéken, 1-2 hetente tudom meglátogatni édesanyámat Tejfalun. Itthon is szívesen járok a természetbe, különösen az ártéri erdőket szeretem.

Dr. Ozogány Katalin egy videót is készített, amelyen kiváló angolsággal foglalja össze kutatásainak lényegét. Ezt magyarul feliratozva kedves olvasóink is megnézhetik. Ugyancsak ízelítőt kaphatnak a tudós érdekes természetfotóiból is, amelyeken más állatokról készült pillanatfelvételek láthatók.

Megjelent a Magyar7 2024/5. számában