2020. augusztus 22., 15:01

Egy évtizede történt magyarországi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Svédországban

Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu-n.

Érd gyilkosság
Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

A nyomozás adatai szerint 2009. szeptember 1-jén éjjel ismeretlenek mentek be egy érdi házába, ahol egy 77 éves férfi kezét és lábát összekötözték, majd magára hagyták. A házat felforgatták, pénz és értékek után kutattak, végül egy mobiltelefont vettek magukhoz, majd elmenekültek.

Az esetet a rendőrségnek egy nő jelentette, aki a sértettet a lakásán, földön fekve, testén bántalmazás nyomaival, megkötözve és letakarva találta meg. Az áldozatot kórházba vitték, ahol pár nappal később belehalt súlyos mellkasi és fejsérüléseibe.

A nyomozók bőrszíjakat, késnyelet, szakadt kesztyűt, eltaposott cigarettacsikkeket és kulcscsomót foglaltak le. A rendőrség szakértőket vont be a nyomozásba, tanúkat hallgatott ki, híváslistákat elemezett, de

végül a nyomozást 2013 októberében felfüggesztették.

Az áttörést öt évvel később egy kiegészítő genetikai szakértői vizsgálat eredménye hozta meg.

Ekkor tovább folytatták a nyomozást, majd 2019 novemberében kihallgattak egy férfit, aki az érdi Cs. Tiborra terelte a gyanút.

A 32 éves Cs. Tibor ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, később a nemzetközi körözését is elrendelték, és

végül július 2-án fogták el Svédországban.

A kiadatási eljárás után, augusztus 18-án adták át a Pest megyei rendőröknek, akik őrizetbe vették, majd indítványozták letartóztatását.

Érd gyilkosság
Fotó:  MTI / Mihádák Zoltán

Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi tagadta bűnösségét és nem tett vallomást.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.