Egy esztergomi Turul-házi Jolánta, aragóniai királyné sírjánál
Az alábbiakban esztergomi ismerősöm, Tátrai Éva meséli el, hogyan irányította egy random beszélgetés figyelmét Magyarországi Jolán (Jolánta), aragóniai királynéra, aki Esztergomban született és ott is nevelkedett.
„….. és mi lesz a neve? – kérdezte Éva egy ismerős házaspártól. - Jolánta – mondta büszkén a kismama. - Jolánta?! – Hát ez a név hogy jutott eszetekbe? - ámuldozott Éva.” „Van már Piroskánk, most lesz Jolántánk is" – mosolygott a fiatalasszony, majd vidáman hozzátette „királynőket nevelünk”, és boldogan megsimogatta a szíve alatt növekedő pocakját.
Éva, amint elköszönt tőlük, fellapozta a Wikipédiát. Mert Piroska, azaz Eirene, bizánci császárné, Szent László és Rheinfeildi Adelaid leánya, kinek mozaikképét a mai napig csodálhatjuk a Hagia Szófiában, még hagyján. De Jolántáról eddig még nem is hallott.
Megtudta, Turul-házi Jolánta II. András és Courtenay Jolán leánya Esztergomban született 1215-ben és 1251-ben hunyt el Huesca-ban. Házassága nyilván dinasztikus érdekeket szolgált, hiszen abban az időben az arisztokratikus frigyek stratégiai meggondolások útján köttettek.
Sokat forgatta Jolánta nevét a fejében, majd felkerekedve Barcelonában találta magát. Barcelona központi vasútállomásáról körülbelül egy óra az út Tarragónába; a vonatok fél óránként indulnak. Állítja, Tarragónára is érdemes egy teljes napot szánni, a várost még a rómaiak építették a punoktól rettegvén. Itt az egyik „Rental-car”-nál autót bérelt és irány Vallbona.
Látogatásáról így mesél:
„Izgalommal vágtam neki a C-14 és útnak északi irányban. Akkor még nem tudtam, hogy ezt a kirándulást egy nap alatt be lehet végezni, ha korán indul az ember. Mont-Blanc középkori, csuda kis faluban megálltam bámészkodni, végül ott is éjszakáztam és másnap gyönyörű hegyi utakon érkeztem meg a Poblet-i ciszterszi kolostorba melyet az 1170-es években alapítottak, s ahol az Aragón-Katalán királyság uralkodói ház hetven felnőtt tagja nyugszik, így Mátyás királyunk második felesége, Aragóniai Beatrix is. Beszédbe elegyedtem az egyik kegytárgyas hölggyel és amikor kiderült, hogy „húngara” vagyok, szélesen elmosolyodott és megkérdezte: - Ugye, Vallbona de les Monges-be tart?”
Vallbona de les Monges igen közel fekszik a pobleti épületegyütteshez. Eredetileg, alapításakor a XII. században úgynevezett vegyes kolostor volt, de hogy, hogy nem, a férfi barátokat kénytelenek voltak onnan kiűzni, és évszázadok óta női kolostorként működik, mind a mai napig. E a finom, nőies lágyság teljes mértékben átszűrődik a falakon. Ott álltam, Barcelonától nyugatra, „46 szekeres napi járóföldre Esztergomtól”, elsírtam magam.
Ekkor megjelent az aggódó felügyelő, kikérdezett a tárgyakat illetően, majd diszkréten félrehúzódott, hagyott elmélkedni, imádkozni. – Rendkívül magasztos, felemelő, életre szóló emlék maradt e nap.
Ajánlom ezt a nagyszerű úticélt, minden Barcelona körül barangolónak.”
