Egy elfeledett hős igaz története
Száz év távlatából nehéz összerakni egy-egy életút mozaikdarabjait, különösen akkor, ha hosszú időn keresztül még csak beszélni sem volt szabad róluk. Így történt ez Szigeti-Benedek Gyulával, a neves vívómesterrel is, aki a kivégzőosztag puskáival nézett farkasszemet.
A mozaikokat Győry Dezső Tűzvirág című könyve, Rábely Miklós, az egykori rimaszombati Polgári Kör elnökének visszaemlékezései és Szigeti-Benedek Gabriella, hősünk unokája személyes beszámolói alapján sikerült összerakni.
Szigeti-Benedek sorsának alakulását azonban a nagy háború határozta meg. Igazi hazafi volt, aki testvérével, Sándorral önként jelentkezett frontszolgálatra.
A bajba jutott haza támogatása nekik szent dolognak számított. Szigeti-Benedek Gyula Szegeden született 1870-ben, de a család a Torontál vármegyei Nagybecskerekből származott, amelynek gimnáziumi értesítője már 1909-ben ismertette lord Robert Baden-Powell cserkészetről szóló könyvét. Nagyapja szolgabíró, dédapja református prédikátor volt. Felmenői a Benedek család kisbaconi ágához kötődtek, amely a magyarságot a nagy mesemondóval, Benedek Elekkel ajándékozta meg. A fiatal Gyula, édesapja révén, korán megkedvelte a vívást, tanulmányai is a testnevelés és a pedagógia felé irányultak. 1893-tól – néhány kitérővel – Rimaszombatban tanított tornát és történelmet, és itt is nősült meg. Felesége Kern Jolán, Kern Adolf neves rimaszombati kereskedő lánya volt, akitől öt gyermeke született: Gyula, Andor, László, Jolán és Sándor.
A szlovák és magyar területek között csak etnikai határ létezett, amelynek védelmezője nem akadt, hiszen Károlyiék visszavonulót fújtak. Aki tehát erősebbnek mutatkozott és agresszívebben lépett fel, azé lett a föld.
Rimaszombatba 1919. január 19-én érkezett be egy vonat Tiszolc felől cseh katonákkal, élükön Samuel Daxner új zsupánnal. Az emberek bezárták az ablakokat, senki nem éljenzett, senki sem üdvözölte őket. Három napra rá a csehek betiltották a politikai egyesületeket és a magyar nyelvű újságok terjesztését, később feloszlatták a polgárőrséget.
Közben 1919 tavaszán Kun Béla kommunistái Magyarországon puccsal átvették a hatalmat, és katonai erővel próbálták visszaszerezni a csehek által megszállt területeket. Rimaszombat felszabadítására is történt kísérlet. A 39. vörös dandár katonái Várgede tűzpárbajoktól sem mentes bevétele után a Dúsai-erdőn keresztül támadva elfoglalták Tamásfalát, a városból pedig a cseh legionáriusok a hivatalnokokkal együtt Tiszolc felé menekültek el. Ezután azonban a legionáriusok az antant katonáival megerősítve ellentámadásba lendültek észak felől, amire a vörös zászlóalj hátrált meg.
Szigeti-Benedek Gyula tehát nemcsak a vívótőrrel bánt ügyesen, hanem a puskával is, amikor a haza sorsa úgy kívánta. A cseh és olasz csapatok csak huzamosabb idő eltelte után vették ismét birtokukba Rimaszombatot. A támadást a csehek tehetetlenségükben oly módon torolták meg, hogy a városból találomra összeszedtek tizenhat neves közéleti személyiséget, köztük Lukács Géza volt főispánt, Baráth Károly lelkészt, Miskolczy Lajos cukrászmestert, id. Wallentinyi Dezső tanárt, Szabó Elemér földbirtokost, Rábely Miklós nyomdászt, valamint hat fiatal munkást, és március 28-án egyenesen az illavai fogdába kísérték őket. Annak ellenére, hogy a munkásokat kivéve, semmi közük sem volt az incidenshez. A törvénytelenül bebörtönzötteket több mint egy hónapi elzárás után Ján Jesenský szlovák zsupán utasítására bocsájtották szabadon.
A csehek könyörtelensége már köztudott volt, májusban Füleken négy embert akasztottak fel bírói ítélet nélkül, másokat pedig letartóztattak. Szigeti-Benedeknek ugyan jó kapcsolatai voltak, Gyula fiát el is küldte intézkedni, a csehek azonban gyorsan kívántak végezni foglyukkal. Kivitték a vesztőhelyre, ahol éppen a szemét készültek bekötni, amikor Szigeti-Benedek tiltakozott, mondván, hogy ő háborút megjárt katonatisztként szembe mer nézni a halállal. A vita során eltelt vagy félórányi idő, ami végül megmentette az életét. Ekkor érkezett meg ugyanis lóháton legnagyobb fia, Gyula, aki egy magas rangú ismerőstől hozta magával a kivégzést eltörlő levelet.
A kivégzőosztag letette a fegyvert, de a családnak 24 órán belül el kellett hagynia az országot.
1919 szeptemberében minden vagyonukat hátrahagyva költöztek be öt gyermekükkel egy marhavagonba, amelyben a következő év nyaráig éltek. Szigeti-Benedek aztán tornatanárként a Kaposvári Főgimnáziumban kapott állást, és az éppen megalakult Középfokú Iskolák Országos Szövetségének egyik alelnöke lett. Két éven át még a Magyar Tömegsport című hetilapot is szerkesztette. 1922-ben a kecskeméti Katona József Reáliskolába helyezték, ahol azonnal bekapcsolódott a cserkészéletbe és a Szittya nevű csapat vezetője lett. 1930-ban ment nyugdíjba, a második világháború után azonban Németországba kényszerült menekülni. Itt halt meg 1945 júliusában, Simbach am Inn-ben temették el.
Szigeti-Benedek Gyula emlékét a rimaszombati cserkészek őrzik, akik aranybetűkkel írták be nevét a csapat történetébe.
Megjelent a Magyar7 2023/37. számában.
