Egy döntés, nyolc élet: mit jelent ma szervdonornak lenni?
Amikor egy szerv új életet jelent, nem csupán az orvostudomány diadaláról van szó, hanem egy mélyen emberi történetről is: önzetlenségről, reményről és második esélyről. Június 6-án, a Szervátültetés Világnapján érdemes megállni egy pillanatra, és számba venni, hol tartunk ma – és hogyan segíthet bárki, hogy másoknak élet jusson a halál helyett.

Egy vesét, májat vagy akár szívet kapni – ez nem csupán orvosi beavatkozás, hanem gyakran a túlélés egyetlen esélye. Világszerte több százezer ember él transzplantált szervvel, és bár Szlovákia nem tartozik a legnagyobb számokat produkáló országok közé, itt is sok élet függ attól, van-e elérhető donor. Az Egyesült Államokban naponta 17 ember hal meg, mert nem jut időben szervhez – Szlovákiában a helyzet arányaiban hasonlóan sürgető.
Egyetlen donor akár nyolc ember életét is megmentheti, és több tucatnyian élhetnek tovább jobb életminőségben egy-egy sikeres átültetés után.
Az országban hat transzplantációs központ működik, mindegyik saját szakterülettel. A szívátültetéseket 1998 óta a pozsonyi Szív- és Érbetegségek Nemzeti Intézete végzi, elsősorban olyan betegeknél, akiknél a gyógyszeres kezelés már nem hoz eredményt. A vesetranszplantációk négy helyszínen – Pozsonyban, Kassán, Turóczszentmártonban és Besztercebányán – zajlanak, ez a leggyakoribb transzplantációs forma, amely a dialízishez képest hosszabb élettartamot és sokkal jobb életminőséget kínál.
A szervátültetések mögött nemcsak orvosok és kórházak állnak, hanem egy pontosan szabályozott, összetett országos rendszer is. Szlovákiában a transzplantációs folyamatokat a 2013-ban létrehozott Nemzeti Transzplantációs Szervezet (NTO) hangolja össze. Az NTO vezeti a nemzeti nyilvántartásokat, követi a várólistákat, kezeli az élő és elhunyt donorok adatait, valamint azt is dokumentálja, ha valaki életében kifejezetten elutasította a szervadományozást.
A vizsgálatokat kétszer kell elvégezni, felnőtteknél legalább két óra eltéréssel, gyermekeknél akár 24 órás megfigyelés is szükséges. Az egyértelmű diagnózishoz nem mindig szükséges műszeres megerősítés, de kétség esetén elrendelhetnek különféle vizsgálatokat.
Szlovákiában kétféle módon történhet szervadományozás: élő donortól vagy elhunyt személytől. Élő adományozás főként vese esetén jön szóba, hiszen páros szervről van szó, és egy egészséges ember hosszú távon is jól élhet egy vesével. Elhunyt donorok esetén az adományozás történhet agyhalál után (DBD), vagy keringésleállást követően (DCD). A legtöbb potenciális donort intenzív osztályokon azonosítják, ahol az orvosok mindent megtesznek azért, hogy a szervek állapota transzplantációra alkalmas maradjon.
Szlovákiában az első szervátültetést az 1970-es évek elején végezték: 1972-ben Zvara professzor vezetésével került sor az első sikeres vesetranszplantációra a pozsonyi Kramáre kórházban. A szívátültetés 1998-ban, a májátültetés pedig egy évvel korábban, 1997-ben indult el Besztercebányán. Azóta a transzplantációs programok fokozatosan bővültek, technológiai és szakmai színvonaluk pedig ma már nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.
A szervdonáció nem kizárólag egészségügyi kérdés – valójában mélyen emberi döntésről van szó. II. János Pál pápa már 1991-ben hangsúlyozta, hogy a szervadományozás erkölcsi és jogi kérdéseit folyamatosan vizsgálni kell, és hogy ez a cselekedet az emberi méltóság egyik legszebb megnyilvánulása lehet.
Fontos lenne felismerni: aki donorrá válik, az nem csupán szerveket ad, hanem esélyt, reményt és életet másoknak.