2021. december 30., 16:44

Egy busz nagyságú aszteroida száguld a Föld felé

A NASA szerint egy kisebb aszteroida fogja megközelíteni a Földet 2022 első hetében – írja a hirado.hu.

aszteorida
Illusztrációs felvétel
Fotó: Tasr/AP

A NASA szerint, az először 2014-ben felfedezett 2014 YE15 jelű objektum január 6-án mintegy 7 400 000 kilométeres távolságban közelíti meg a Földet. Ez azt jelenti, hogy az égitest biztonságos távolságban fog elszáguldani a bolygónk mellett, 7 méteres átmérője miatt egyébként sem számít veszélyesnek.

Mivel a NASA a 150 méternél nagyobb, a Földet 7,5 millió kilométeres távolságon belül megközelítő objektumokat „potenciálisan veszélyesnek” tartja, a hét méter széles – vagy ahogy az ügynökség fogalmaz – „busz nagyságú ”2014 YE15 aszteroidát nem tekintik komoly veszélyforrásnak.

A NASA folyamatosan figyeli a Föld közelében mozgó objektumokat. Az aszteroidák néhány naponta jelennek meg bolygónk viszonylagos közelségében, a NASA pedig figyelemmel kíséri mozgásukat, és rendszeresen frissíti a következő öt aszteroida közeledésének listáját.

Egyelőre nem azonosítottak olyan égitestet, amely belátható időn belül fenyegetést jelentene bolygónkra, ennek ellenére nem árt felkészülni egy objektum esetleges becsapódására.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.