Edvard Beneš, az országáruló?
Az egykori cseh külügyminiszter, majd államfő, Edvard Beneš (1884–1948) a magyarok előtt teljesen negatív személyiségként jelenik meg. Egyrészt az ő aknamunkájának eredményeként (is) bomlott fel az Osztrák–Magyar Monarchia és hajtották végre a történelmi Magyarország szétdarabolását, másrészt az 1945 utáni magyarüldözést a nevével fémjelzett dekrétumok alapján szervezték meg. A csehek számára persze Edvard Beneš pozitív történelmi személyiség, aki kiharcolta Csehszlovákia létrejöttét, hozzájárult az ország sikeres gyarapodásához a két világháború közti években, és külpolitikájával nemzetközi elismerést szerzett hazájának.
Az 1938. szeptember 29-én megkötött müncheni egyezményről mindmáig úgy tartják, hogy a nyugati hatalmak – Franciaország és Nagy-Britannia – elárulták Csehszlovákiát és ennek nyomán Hitler rátenyerelhetett előbb a szudétavidékre, majd hónapokkal később Cseh- és Morvaországot a náci birodalom protektorátusává tette. Beneš már 1938 októberében Londonba menekült, ahol megalakította a cseh emigráns kormányt, de „München miatt” megrendült a bizalma a nyugatiak iránt és egyre inkább a Szovjetunióban, és elsősorban Sztálinban látta azt az erőt, amely segítségével helyreállítható Csehszlovákia. Ma már tudható, hogy Beneš 1938-tól a szovjet titkosszolgálat beszervezett ügynöke volt. Ezt Pavel Anatoljevics Szudoplatov, az NKVD és a KGB egykori tábornoka írta meg angolul is megjelent visszaemlékezéseiben.
Beneš 1943-ban Moszkvában személyesen tárgyalt Sztálinnal, akitől ígéretet kapott arra, hogy a Szovjetunió támogatni fogja a németek és magyarok elüldözését a háború után.
Benešt 1945. október 28-án – Csehszlovákia megalakulásának évfordulóján – helyezték vissza hivatalába és 1946-ban megválasztották Csehszlovákia államfőjévé. Ugyanebben az évben parlamenti választásokat is tartottak Csehszlovákiában, és a cseh országrészben a kommunista párt a szavazatok egyharmadát megszerezve vezető politikai erővé vált. Ez nagymértékben meghatározta az államfő mozgásterét, aki végül még az 1948. február 25-i kommunista puccsot is – igaz kényszeredetten – tudomásul vette, majd 1948. június 7-én lemondott. Három hónappal később, 1948. szeptember 3-án, 64 éves korában elhunyt.
Mindezek ismeretében valóságos bombarobbanásként hatott az az interjú, amelyet Petr Pithart, a bársonyos forradalmat követő időszak első cseh miniszterelnöke, jogász, történész adott 2025 nyarán. Az egykori politikus szerint a csehek nem akarják tudomásul venni, hogy Beneš már „München előtt” áruló lett és bizonyos értelemben emiatt a franciák és a britek is elfogadták a náci Németország Csehszlovákiával kapcsolatos követeléseit.
Pithart szerint önmagában már az is tragédia volt az ország számára (de személy szerint Beneš számára is), hogy 1919-től 1948-ig tulajdonképpen ő határozta meg Csehszlovákia külpolitikáját, megakadályozva ezzel, hogy más elképzelések is megfontolásra kerülhessenek. Beneš bosszúálló is volt, több ismert politikust, aki bizonyos kérdésekről másként vélekedett nemcsak lejáratta vagy ellehetetlenítette, hanem az emigrációban a hírszerzést is kihasználva a legundorítóbb eszközöket vetette be ellenük.
Különösen érdekesek a Jaromír Nečas (1888–1945) szociáldemokrata politikussal kapcsolatos események. Ő 1935–1938 között a szociális ügyek minisztere, Benešhez lojális ember volt.
Hetekkel a müncheni tárgyalások előtt az államfő bizalmasan magához kérette és egy térképet adott át neki, amelyen be voltak jelölve azok a németek által lakott nyugat-csehországi területek, amelyeket Beneš hajlandó volt átengedni Hitlernek és azzal bízta meg Nečast, hogy erről tájékoztassa a francia kormányt. Most idézzük Petr Pithart mondatait a vele készült beszélgetésből: „Jaromír Nečas megdöbbent az elnök kormány és parlament háta mögötti intrikáján, és ellenezte Beneš javaslatát. De, mint mondtam, lojális volt a köztársasági elnökhöz, ezért az ő parancsára még aznap elrepült titkos tervével Párizsba, jó barátjához, a volt francia miniszterelnökhöz, Léon Blumhoz. Nos, ő azt a Beneš-javaslatot még aznap este természetesen átadta Édouard Daladier miniszterelnöknek, aki pedig továbbadta brit kollégájának, Neville Chamberlainnek.
Az a terület, amelyet Beneš alkotmányellenesen hajlandó volt feladni, nem nagy, csak körülbelül hatezer négyzetkilométer. Az egészben azonban elszomorító az, hogy ezzel megsértette az elvet, hogy „egy négyzetméternyi területet sem Hitler Németországának”, amit addig a világ közvéleménye, beleértve Daladiert és Chamberlaint is, támogatott.
Így 1938. szeptember 14-én mindketten hatalmas megkönnyebbülést éreztek, hogy nem ők, hanem Beneš lesz a felelős az árulásért. Hogy tiszta lelkiismerettel tárgyalhatnak Hitlerrel a békéről. Csakhogy Hitler, mint tudjuk, ennél sokkal többet akart – Csehország és Morvaország területének egynegyedét. És München ezt meg is adta neki. Ez úgy tűnik – bár nehéz kimondani –, hogy Beneš elnök árulása.”
A szláv népek történelmének szakértője, Jan Rychlík professzor a müncheni egyezmény és a határvidék 1938-as átadása kapcsán Beneš elnököt okolja azért, hogy a hadsereg az ő parancsára kiürítette a határvidéki erődöket és letette a fegyvert. Vannak olyan vélemények, hogy akkoriban a csehszlovák hadsereg legalább olyan erős volt, mint a német, és a jól kiépített védműrendszernek is köszönhetően sikeresen ellenállhatott volna egy esetleges német támadásnak. Beneš azonban másként döntött és ez végzetesnek bizonyult. Petr Pithart ezzel kapcsolatban kifejtette: „Beneš alkotmányellenes, áruló tervéről azóta tudunk, hogy emlékiratait kritikai kiadásban publikálták. Tudjuk, de valójában nem akarjuk tudni. Amikor ezt a kérdést felteszem különböző művelt embereknek, tátott szájjal néznek rám. Mert továbbra is hazudunk, mert a hazugságokban találunk vigaszt. Tudják, nagyon zavar az a gondolat, hogy több százezer mozgósított férfi volt hajlandó meghalni ezért az országért és a szabadságáért, miközben már akkor, szeptember 14-én, amikor Beneš Nečas minisztert Párizsba küldte, a köztársaságot eladták.”
Érdekesen alakult Nečas miniszter sorsa is. Ő is emigrált és egy ideig a londoni cseh emigráns kormány tagja volt. Egy idő után azonban Beneš számára kellemetlen tanúvá vált.
Mint Petr Pithart megjegyezte: „Végül a már súlyosan beteg Nečast kizárta az emigráns kormányból, így ő anyagilag teljesen kisemmizve, teljesen pénztelenül, Dél-Walesbe vonult vissza, ahol egy tengerparti panzióban lakott. De még mindig magánál tartotta Beneš országáruló tervezetének másolatát, mert félt Beneš aljasságától. És mielőtt nyomorúságos körülmények között meghalt volna abban a panzióban, átadta a tulajdonosnőnek a másolatot – Beneš árulásának bizonyítékát. És képzeljék el, ez az egyszerű asszony megértette, hogy ez egy fontos dokumentum, és a háború után elvitte Prágába, ahol átadta a Práce című napilap egyik szerkesztőjének. Véleményem szerint a kommunisták mindig is tudtak Beneš árulásáról, és zsarolhatták őt: ’Te előre eladtad a köztársaság egy részét. A markunkban vagy’.”
Jaromír Nečas 1943 végén memorandumot írt missziójáról Poznámky k politickým událostem před a po Mnichově (Megjegyzések a müncheni események előtti és utáni politikai eseményekről) címmel, amelyben leírta a valós eseményeket, beleértve Beneš szerepét is. A dokumentum a kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetének archívumában található.
Megjelent a Magyar7 2025/43-44. számában.
