Durmitor örököseinek nemzetépítési stációi
A Balkánon a nemzet mindig több volt puszta kulturális kategóriánál. Ez a régió a politikai hatalom, a geopolitikai lojalitások és a történelem emlékezet ütközőzónája. Kevés ország testesíti meg ezt a valóságot annyira élesen, mint Montenegró. Az ország neve maga “fekete hegyet” jelent, s a hegyek valóban sokat elárulnak a népről, amely közöttük él. A sziklás táj, a zord vidék és a tengerre nyíló keskeny kapu évszázadokon át nem csupán földrajzi környezetet, hanem identitást is formált. Ezen identitás kialakulását és a derék crnagorácok nemzetfogalmának behatárolását járja körbe a mostani írás.
A montenegrói nemzetfogalom egyik legfőbb támasza a történelmi államiság tudata. A középkori Zeta fejedelemség utódállamaként, majd a Petrovič-Njegoš dinasztia alatt kialakult sajátos “hegységi állam” az oszmán világ peremén létezett, s hegyvidéki elszigeteltségének köszönhetően megőrizte autonómiáját. A 19. században, különösen II. Petar Petrovič-Njegoš költőfejedelem idején, a montenegrói identitás összekapcsolódott a szabadság, az ortodox kereszténység és a hősiesség kultuszával. Njegoš művei, mindenekelőtt A hegykoszorú, nem pusztán irodalmi alkotások, hanem nemzeti kánonként szolgáltak. A montenegrói létet a szabadság megőrzésének örök küzdelmeként ábrázolták. Ez a hagyomány mélyen beivódott a kollektív tudatba, és magyarázza, miért vált az 1878-as Berlini Kongresszuson elismert függetlenség a montenegrói nemzetfogalom egyik alappillérévé. Számukra az államiság nem csupán politikai kategória, hanem identitásképző tényező.
A 20. században a montenegrói identitás szoros kapcsolatba került a jugoszláv eszmével. A királyi Jugoszláviában a montenegróiak többsége a szerb nemzeti közösség részeként tekintett magára. A második világháború után azonban a jugoszláv kommunista rendszer - saját politikai logikájából fakadóan - önálló “jugoszláv nemzetként” ismerte el a montenegróiakat. Ez a kettősség máig kísért. Egyrészt megerősítette az önálló montenegrói identitást, másrészt konzerválta a szerb kötődéseket. A mai napig jelentős azoknak az aránya, akik kettős identitással élnek, az az egyszerre vallják magukat montenegróinak és szerbnek. Mondhatnánk azt, de szép kulturális sokszínűség, de itt inkább politikai törésvonalról van szó, amely a társadalom egészét átszövi.
Montenegró nemzetépítése a geopolitika helyzete nélkül elképzelhetetlen. Földrajzi elhelyezkedése sajátos érzékenységgel jár. Egyszerre része a délkelet-európai biztonsági térnek, ugyanakkor szoros történelmi kapcsolatokkal rendelkezik Szerbiával és Oroszországgal. A 2017-es NATO-csatlakozás és az EU-tagság felé tett lépések a Nyugat felé tett orientáció jelei. Ezek akár identitáspolitikai állásfoglalások lehetnének. Ezzel szemben a szerb-orosz kapcsolatokra építő politikai diskurzus a közös ortodox, szláv és kulturális gyökereket hangsúlyozza.
Az ország etnikai képtára nem a homogenitásáról ismert. Jelentős muszlim bosnyák és albán közösség, továbbá katolikus horvát kisebbség él ott. Az etnikai alapú nemzetfogalom szükségszerűen megosztaná a társadalmat, míg a nyitott, politikai nemzet koncepciója képes lehet integrálni a különböző vallási és etnikai közösségeket.
A montenegrói nemzetfogalom nem egyszerű történelmi örökség. Lényege a szabadság és államiság tudata, ugyanakkor meghatározza a szerb identitáshoz való viszony, a vallási törésvonalak és a Nyugat-Balkán geopolitikai választásai. Sokféle örökség ez, ami a jövőre nézve lehet teher, de akár lehetőség. Innen hogyan tovább? Ezt majd az ott élők nyilván eldöntik, de azt ők is tudják, mint mi itt, Csak a Balkán!
