Drágább lesz idén a karácsony
Az év legszebb ünnepe a karácsony, amit mindenki méltóképp kíván megünnepelni, ám ez nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretnénk. A legtöbb család szeretne ilyenkor a szokásosnál többet megengedni magának, egyesek még akár el is adósodnak, csak hogy ajándékot adjanak a családtagjaiknak. Az ajándékok utáni rohangálás, a sorban állás a zöldségesnél vagy a piacon, a karácsony előtti nagytakarítás, a kelleténél több sütés-főzés sokaktól el is veszi a karácsony örömét. A legtöbbet elhangzó kérdés ilyentájt pedig kétségkívül az: Milyen ajándékot vegyek karácsonyra?
Az idei karácsony már az ablakunkon kopogtat, így a fenti kérdés egyre aktuálisabbá válik. Azt már most tudni lehet, hogy az idei karácsony többet kivesz majd a zsebünkből, mint a tavalyi. Az elemzők szerint azonban nemcsak az ünnepi asztal finomságai kerülnek majd többe, hanem a fa alá kerülő ajándékok is. A szakemberek úgy tippelik, idén karácsonykor átlagosan nyolc-tíz százalékkal nehezedik nagyobb nyomás a családi költségvetésekre.
A tapasztalatok szerint nálunk az emberek inkább a gyakorlatias „vonalat” követik, azaz olyan ajándékokat vásárolnak leginkább, amelyeket a mindennapi életben is használni tudnak a megajándékozottak – kozmetikumokat, illatszereket és ruházati termékeket, de a könyvek és a társasjátékok is népszerűek.
Egy nemrégiben készült felmérés szerint a legtöbben ruházati cikket kapnak majd karácsonyra, a felmérés résztvevőinek a fele mondta ugyanis azt, hogy ilyen jellegű ajándékot szeretne vásárolni vagy már vásárolt is a szeretteinek.
A ruházati cikkek sem lettek azonban olcsóbbak tavaly óta, az elemzők szerint 5,7 százalékkal fizetünk többet értük, mint tavaly ilyenkor.
A második leggyakrabban választott ajándék a kozmetikai cikkek szegmenséből kerül ki, a válaszadók 43 százaléka mondta, hogy ilyen ajándékot szán a családtagjainak. Ezeknek a termékeknek az ára jelenleg 8,4 százalékkal magasabb, mint tavaly.
Ám nem csupán a fent említett termékek ára nőtt a tavalyi évhez képest. Az Eurostat adatai szerint jelenleg a hangszerek is drágábbak, mint tavaly, mégpedig átlagosan 7,7, az ékszerek pedig 7 százalékkal.
A több mint másfél éve tapasztalható magas infláció jelentős mértékben befolyásolja karácsonyi költségvetésünket. A folyamatos áremelkedés miatt a háztartások nagyrészt felélték tartalékaikat, így sokan kevesebbet vásárolnak idén a szokásosnál. A felmérés azt is megvizsgálta a fenti tények tükrében, mennyit szánnak az emberek ajándékokra, és az eredmények alapján a megkérdezettek jelentős része – összesen 46 százaléka kevesebbet költ karácsonyi ajándékokra idén, csupán a megkérdezettek egyötödét nem korlátozza egyáltalán a drágulás az ajándékvásárlásban. Húsz százalékuk ugyanakkor azt állította, az ajándékvásárlással megvárja a kiárusításokat.
Azt, hogy mennyit szánunk az ünnepre, az áremelkedés mellett az is befolyásolja, hány családtagunkat szeretnénk egy-egy ajándékkal megörvendeztetni. A felmérés szerint a megkérdezettek valamivel több mint negyede (26 százalék) 40 eurónál kevesebbet költ idén egy-egy ajándékra – ők voltak egyébként a legtöbben –, 21 százalékuk legfeljebb 80 eurót költ személyenként, 17 százalékuk pedig legfeljebb 120 eurót. A megkérdezettek három százaléka viszont akár 400 eurót is elköltene egy-egy megajándékozott személyre.
– fogalmazott lapunknak a 47 éves Mária.
Az ajándékvásárlás leginkább az alacsony jövedelmű háztartások, a gyereküket egyedül nevelő szülők és a munkanélküliek pénztárcáját terheli meg, no meg a nyugdíjasokét, akik szinte egész évben a karácsonyi ajándékokra takarékoskodnak. Ők inkább az alapvető használati cikkeket részesítik előnyben az ajándékvásárlás során, és többnyire jó előre megvásárolják őket, amikor olcsóbban hozzájuthatnak.
– Nyugdíjasként számomra az jelenti az örömöt, ha együtt tölthetek egy szép napot az unokáimmal. Az ajándékokra hónapokig spórolok. Persze, nem olyan nagy ajándékok ezek, de a gyerekek örülnek neki, szerencsére nem olyan nagyigényűek, örülnek a 30-40 eurós ajándéknak is, meg annak, hogy együtt lehetünk – mondta a Pozsonyban élő nyugdíjas, László.
Vannak azonban, akik a valóságosnál pozitívabban ítélik meg háztartásuk anyagi helyzetét vagy lehetőségeiket a megtakarításra, és a karácsonyi vásárlások miatt eladósodnak, egyes háztartások kölcsönt vesznek fel az ajándékokra is.
Nem véletlen, hogy ebben az időszakban adják a legtöbb hitelt a bankok. Hagyományosan a fogyasztási hitelek jelentik a legnagyobb problémát karácsonykor, éppen azért, mert az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen fogyasztási hitelt is vesznek igénybe, s milyen terhet jelent majd számukra a visszafizetése.
A szakemberek szerint éppen ezért a karácsonyi kiadásokra már jó előre gondolnunk kellene, hiszen a karácsonyi ünnepek minden évben ugyanabban az időben vannak. Hogy elkerüljük az eladósodást, a pénzügyi tartalékképzésen túl érdemes minden hónapban pénzt elkülöníteni kifejezetten a karácsonyi kiadásokra, javasolják a szakemberek.
És persze ne feledjük, a karácsony nem az ajándékvásárlásról vagy a terülj, terülj asztalkámról szól, a lényege ennél sokkal több és jelentősebb. Ne tegyük túl magasra a lécet, ne a pénzben kifejezhető érték, a drága ajándék legyen fontos számunkra. A karácsony egyik legfontosabb jelentése nem ez, hanem a család, a közösség erősítése, a valahová tartozás érzésének átélése, a szeretet és az összetartozás értékének megerősítése az életünkben.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/49. számában.