Döntő csaták: Nagy Péter felemelkedése

A XVII. század utolsó éveitől kezdve már egyedül viselte a „minden oroszok cárja” címet Nagy Péter. Péter cárt az egyik legnagyobb orosz uralkodóként tartják számon, aki nyugati mintára átszervezte Oroszországot. Modernizálta a hadsereget, területi hódításainak köszönhetően pedig uralkodása végére országa nagyhatalommá vált.

Nem is kellett sokáig várni, hogy a feltörekvő Oroszország összemérje fegyvereit a térség legerősebb államával.

1700-ban kitört az északi háború. Péter szövetséget kötött II. Erős Ágost lengyel királlyal és szász választófejedelem, valamint IV. Frigyes dán uralkodóval Svédország elszigetelésére. XII. Károly svéd király azonban gyorsan lépett, még el sem kezdődött igazán a háború, amikor elfoglalta Koppenhágát, majd 1700 novemberében a Narvát (ma Észtország) ostromló Péter ellen vezette csapatait.

A hóviharral tarkított ítéletidőben a 18 éves svéd király támadásra vezette 8000 ezer emberét a négyszeres túlerőben lévő ellenséggel szemben.

Vakmerő akciója teljes sikert hozott, az orosz haderő megsemmisült, miközben a svédek alig pár száz embert vesztettek. Nagy Péter szerencsésen megúszta a fogságba esést, ugyanis az oroszok annyira nem számítottak támadásra, hogy a cár korábban elhagyta a seregét. Itt akár véget is érhetett volna a még meg sem született orosz nagyhatalom története, de Károly úgy vélte, győzelme elég volt az oroszok térdre kényszerítéséhez, üldözésük helyett inkább a veszélyesebbnek ítélt lengyel seregek ellen fordult. A tisztek kivételével szélnek eresztette orosz hadifoglyait és elindult legyőzni II. Erős Ágost hadait. Ez később óriási hibának bizonyult!

Nagy Péter a következő években, a narvai vereségből tanulva, alapjaiban reformálta meg hadseregét. Pár évvel később már eredményei is voltak a haderő fejlesztésnek, a Finn-öbölben több győztes csatát vívtak az oroszok. Ennek eredményeképpen a Néva folyó torkolatánál a cár megalapította Pétervárt (Szentpétervár). A svéd főerők ezalatt Lengyelországot hódították. 1707-ben XII. Károly úgy döntött, Moszkva ellen indul és végleg lezárja a háborút. A narvai csata óta eltelt 7 évben azonban nemcsak megerősödött az orosz haderő, de az önbizalma is megnőtt.

Károly 44 ezer emberével december végén átkelt a befagyott Visztulán, 1708 nyarán már elfoglalták Szmolenszket. A svéd készletek azonban vészesen fogytak, ezért Károly csapatai egy részét utánpótlás beszerzésére utasította. Ő maga dél felé fordult, hogy a mai Ukrajna területén élő kozákokkal kössön szövetséget, akiknek a viszonya megromlott a cárral. A kozákok döntő többsége nem állt a svédek mellé, sőt új hetmant választottak a cár ellen lázadó Iván Mazepa helyett.

Károly 1709 tavaszán Poltava (ma Ukrajna) városának ostromába kezdett, ide érkezett meg Nagy Péter a csapataival.

1709. június 28-án a svéd csapatok megkezdték a támadásukat az orosz vonalak ellen. Károly sebesülése miatt a hadműveleteket egy zseniális svéd tábornok, Carl Gustav Rehnskiöld irányította. Egy svéd mendemonda szerint, amikor XII. Károly először találkozott vele Stockholmban, alig bírta ki nevetés nélkül: Rehnskiöld arca kerek volt, bőre matt fehér, az orra pedig egy bohócra emlékeztette. Erős testalkatú, szigorú tekintetű férfiú volt.

A cár több földerődöt emelt a saját és a svéd csapatok közé, ami tovább nehezítette az egyébként is létszámhátrányban lévő (17 000 svéd nézett farkasszemet a cár 45 ezer emberével) svédek helyzetét. A hajnali órákban indult meg a svéd offenzíva, sikerült átverekedniük magukat az erődökön és a reggeli órákban szembe találták magukat az orosz főerőkkel. A cári csapatok döntő tüzérségi fölénnyel rendelkeztek, mert a svéd ágyúk, lőpor híján némaságra voltak ítélve. A kartácstűz és a többszörös túlerő felmorzsolta a skandináv erőket. A svédek problémait tetézte, hogy lovasságuk nehezen boldogult a mocsaras talajon. Az orosz lovasság szárnyakon végrehajtott bekerítő manővereit a svéd dragonyosok nem tudták meggátolni.

A küzdelem délelőtt 11 órára véglegesen eldőlt, a harcot hordágyon figyelő király pedig elrendelte – délnyugati irányban, vagyis az oszmán területek felé – a visszavonulást.

 Ahogy egy szemtanú beszámolt az eseményekről:

Károly Moldvában talált menedéke, de hamarosan III. Ahmed szultán fogságába esett, katonái pedig szétszóródtak Kelet-Európában. A csatát túlélő svédek közül többen Rákóczi hadait erősítették a szabadságharc utolsó jelentős csatájában, a vesztes romhányi ütközetben.

Károly egészen 1714-ig országa határain kívül maradt, majd hazatérése után nem sokkal életét vesztette.

A vereséggel Svédország nagyhatalmi helyzete megrendült, az ütközet fordulópontot jelentett az északi háborúban. A nagy északi háborút az 1721-es nystadi béke zárta le, nyilvánvalóvá vált, hogy a lengyel állam hanyatlása után nem a svédek, hanem egy új keleti nagyhatalom, Oroszország lesz a térség vezető ereje. A cár megszerezte Svédországtól a Finn öböl mindkét partját és egész Észtországot. Ezzel kulcsfontosságú kikötőkhöz, gabonakereskedelmi pozíciókhoz jutott.