Digitalizált temetők, avagy QR-kód a sírhelyen
Nem is olyan régen felkerekedtünk a családdal, hogy meglátogassuk a pelsőci temetőben (halálának évfordulóján) nagyapám, nagyanyám, s a velük együtt nyugvó felmenőink sírját. (Ebbe a sírba már anyám nagyapja is „bekívánkozott”. Édesanyám elmondása szerint kiment legidősebb unokájával, anyám azóta fiatalon, balesetben elhunyt unokatestvérével a temetőbe, s megmutatta neki, mely sírba helyezzék el őket, ha majd eljön az idő. Ezt a sírt jelölte meg végső nyughelyül nagyapám és nagyanyám is, mondván, két urna még befér oda, és legalább együtt leszünk, Otthon.)

Elindultunk hát a gyerekekkel azzal a szándékkal is, hogy a Csallóközből a nem kis utat megtéve, a rendelkezésre álló pár nap alatt egy kicsit „megmártózzunk” a vadregényes Gömör szépségeiben. A domboldalon fekvő temetőből olyan kilátás nyílik a tájra, hogy az ember csak „csodálkozik”, erre a szépségre hogy nem támadnak fel naponta többször is a sírokban nyugvók... Dehát ez már csak így van elrendezve.
A pelsőci temetőben számos régi sír is található, és csak sajnálni tudom, hogy éppen akkor, véletlenül, nem volt ott a község helytörténésze, Kardos László, aki mindent tud Pelsőcről (is), és annak volt illetve mai temetőiről. Így is körülnéztem egy kicsit... Voltak ismerős nevek is a fejfákon, de hogy kik voltak ők? Nem tudhatom...
Ahol ismerős és ismeretlen rokonaim nyugszanak, messze van tőlünk. A lakóhelyem temetője pedig a „gyüttmentnek” nem sokat árul el… Pedig, mint ahogy Kosztolányi írta közismert versében:
Mert ez így van elrendelve, mióta világ a világ. De mégis, talán valami „változás” történik ezen a téren is… Egy kis digitális, virtuális „feltámadás”, ami lehetőséget ad különleges, vagy különös találkozásokra. Úgy olvastam, hogy Kínában pattant ki valakinek az agyából az ötlet, s a megvalósítására óriási az igény. S már nem lesznek száz százalékig igazak Kosztolányi szavai: „Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer…” Állítólag a különös „feltámadás” ötletével egy Liaoning tartománybeli város, Senjang egyik temetője „rukkolt” elő. Hogy ez mikor volt, azt eddig nem tudtam kideríteni a világhálón, de az ötlet lényege, hogy elhunyt szeretteinkről bárki bármi fontosat megtudjon egy okostelefon segítségével. Akár még a halott saját tolmácsolásában is bemutatkozhat. Elegendő egy QR-kód a sírkőre és már is látjuk, esetleg halljuk az előttünk nyugvó »életrajzát« a túlvilágról.” A hozzátartozók nyilván megrendelhetik ezt a szolgáltatást, s ha nagyban terjedni fog az applikáció (s ez bizonyára bekövetkezik tájainkon is), a temető nem lesz többé csak a halottak birodalma, talán egy kicsit közösségi térré is változik, s az emlékezés sem lesz annyira szertartásos, inkább emberi, mindennapi. A világhálóról megtudtam azt is egy, még 2018-ból származó cikkből, hogy
Mint kiderült, lehetőség nyílik arra is, hogy a világhálón, vagy a Facebookon megosszuk a tartalmakat szeretteinkkel, ismerőseinkkel. Magyarországon már 5 éve rákerült az első QR kód egy magánszemély sírjára. Tudtommal tájainkon ez még újdonságként sincs jelen. (Vagy tévednék?) Mindenesetre érdekes lenne (lesz) végigsétálni egy-egy temetőben, és ismerkedni azokkal, akikkel majd egyszer, remélhetően minél később, „megosztozunk” a végtelen időn, ha majd… Mindenesetre előre megfogalmazhatjuk, kiválogathatjuk és összeállíthatjuk „portfóliónkat”, amelyet majd QR-kód őriz. Hiszen az emlékezet csorbít, az idő elhomályosítja a ma még erős kontúrokat… Olvasom egy cikkben a neten azt is, hogy például a szegedi zsidó temetőben már folyik az életrajzi adatokat és képeket tartalmazó QR-kódok elhelyezése a sírokon, hiszen a sírkertben 150 év történelme nyugszik.
Lassan tehát elérkezik a virtuális temetők ideje, s a történelem „alulnézetből”, mind az egyén, mind a helyi közösség története révén fog feltárulkozni (akár oktatási céllal is), lehetőséget adva ezzel az önmegismerésre.
