Diákélet - a kollégiumi árakhoz képest még midig luxusnak számít az albérlet
Kollégium vagy albérlet, társaság vagy nyugalom, diákélet vagy komfort: állandó kérdései ezek a kezdő, de a felsőbb éves egyetemistáknak is, amikor lakhatásukra próbálnak megoldást találni egy-egy egyetemi városban.

A felvidéki magyar diákok jelentős része az ingatlanárakat és béreket tekintve igencsak borsosnak számító Pozsonyban és Budapesten tanul, ahol ugyan válogatni lehet a szállásokban, de igazán csak akkor, ha az embernek nem túl vékony a pénztárcája. Utánajártunk az aktuális áraknak, s kiderült, hogy még a legolcsóbb albérletekért is legalább háromszor annyit kell fizetni, mint egy átlagos kollégiumban.
A legkeresettebb lakhelynek egyértelműen a kollégiumok számítanak.
Ezekben azonban többnyire csak korlátozott számban tudnak helyet biztosítani a kérvényezőknek az egyetem kollégiumi lakhatással foglalkozó illetékesei. A felvidéki magyarok helyzete a budapesti kollégiumokban lakhatás szempontjából előnyösebb, hiszen alanyi jogon jár a határon túli magyaroknak a kollégiumba való felvétel az anyaországban, ha bekerülnek az egyetemre. Szlovákiában nem várja hasonló kedvezmény a magyar diákokat, így számukra a kollégiumba való bejutás kérdéses.
Az árak szempontjából a más lakhatási alternatívákhoz viszonyítva, a kollégiumok számítanak a legolcsóbbnak.
A kollégium előnyei közé tartozik, hogyha diákként segítségre van szükségünk, biztosan találunk az ott lakók között olyan diáktársat, aki hasonló problémával állt szemben és nem hagy cserben, mindig van kivel szóba elegyedni, és barátságok is könnyebben köttetnek. Mindezekkel ellentétben egy idő után bosszantó tud lenni a hangos zene, a ricsaj és a több átszállásos út az egyetemig, hiszen nem minden kollégium helyezkedik ell közvetlenül az egyetem mellett.
Azok a diákok, akik nem jutottak be kollégiumba, vagy nagyobb személyes térre vágynak, esetleg közelebb szeretnének lakni az egyetemhez, albérletbe vagy más diákokkal megosztott lakásba költözhetnek,
persze, ha van rá elég pénzük. A nagyvárosi lakóingatlanok béreit ugyanis egyáltalán nem a diákok pénztárcáihoz igazítottak. Magyarországon és Szlovákiában értelemszerűen a két nagyvárosban Pozsonyban és Budapesten a legdrágább a lakhatás.
A budapesti kollégiumok átlagosan 35-50 euróba kerülnek egy főre az államilag támogatott oktatásban részesülők számára. A költségtérítéses felsőoktatásba kerülő diákoknak 74-90eurót kell kifizetniük. A belvárosban egy egyszobás lakás bérlése havonta 237-350 euró. Kétszobás lakás bérlete esetén pedig az egy főre jutó lakbér ára 270-390, a háromszobásban pedig az egy főre jutó lakbér ára 270- 300 euró körül mozog. A legdrágább budapesti városrész az V. kerület, ahol idén 215 ezer forint (670 euró) volt egy átlagos lakás bére az ingatlan.com 2019-es adatai szerint.
|
Pozsony |
Budapest |
Kollégium - egy személyre |
50-80 euró |
35-50 euró |
Egyszobás garzonlakás - egy személyre |
280 - 350 euró |
237-350 euró |
Kétszobás lakásban egy szoba költségei |
230-270 euró |
270-390 euró |
Háromszobás lakásban egy szoba költségei |
230-300 euró |
270-300 euró |