2019. december 26., 10:19

December 26-a Szent István, az első keresztény vértanú ünnepe

A Jézussal körülbelül egyidőben, de ismeretlen helyen született Szent István a kereszténység első vértanúja. A görög nyelvű zsidó családból származó fiatalember Jézus egyik leghűségesebb tanítványa lett.

István egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának. Ugyan a modern katolikus egyházban a diakónus tisztség (magyarosan szerpap) tulajdonképpen az egyházi rend szentségének első fokozata, az ókeresztény egyházban inkább, a szó eredeti jelentésének megfelelően, segítő személyt, szolgálattevőt jelent. Az első diakónusok az apostolok szegények körében végzett szolgálatának segítői voltak.

Az ortodox kereszténységben protomártírként számon tartott István, köszönhetően annak, hogy jól beszélt görögül, elsősorban a hellén kultúrájú hívek között dolgozott, különösen miután vita támadt a jeruzsálemi, illetve a hellén hívek között az alamizsnaosztás arányairól.

Krisztus születése után 35-40 évvel (halálának időpontjával kapcsolatban a források nem egységesek) Jézushoz hasonlóan István is a zsidó Főtanács elé kerül. A vádpontok kísértetiesen hasonlóak: 

Hallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és az Istent! Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!  (Apostolok cselekedetei 6, 11-13)

Istvánt a főtanács halálra ítélte, a csőcselék kihurcolta a városból, és halálra kövezte. A kivégzők ruháira egy bizonyos Saul nevű fiatal vigyázott, a későbbi Pál apostol.

István vértanúhalála egyháztörténeti szempontból kiemelt jelentőségű, nemcsak azáltal, hogy ő volt az első a keresztény vértanúk hosszú sorában. Kegyetlen halála még távolabb sodorta a jeruzsálemi keresztény közösséget a zsidó vallástól és a Templomtól. István a IV. századra egyike lesz a legnépszerűbb keresztény alakoknak, Észak-Afrikában számos kápolnát emelnek tiszteletére, a Szentföldi zarándokok között ereklyéi pedig óriási népszerűségnek örvendtek azokban az időkben.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.