Csillagtérkép vagy isteneknek szánt üzenet?
Bár talajvésetekkel, rajzokkal, ún. geoglifákkal minden kontinensen találkozhatunk, az összes ilyen alkotás közül valószínűleg a Peruban lévő Nazca hátság rajzai a leghíresebbek. Az Andok hegység lába és a Csendes-óceán között, több mint 500 négyzetkilométeren elhelyezkedő – tudósok és régészek által mintegy száz éve vizsgált – alkotások kapcsán azonban nem is azok eredete a legnagyobb talány, hanem az, hogy kinek, milyen célra szánták az alkotóik. Erre a kérdésre mindmáig nem született egységesen elfogadott válasz.
Az óriási méretű – esetenként több kilométeres – állat- és emberfigurákat, illetve mértani alakzatokat formázó talajvésetek legrégibbjeit a régészek következtetései és az elmúlt néhány évtizedben modern eszközökkel végzett vizsgálatok egybehangzó megállapításai szerint mintegy kétezer évvel ezelőtt hozták létre. A történészek szerint a teljes szépségükben csak a levegőből megcsodálható és felismerhető ábrákat a nazca indiánok készítették, az a kultúra, amely az inkák előtt lakta a mai Peru déli partvidéki területeit.
A gigantikus alkotásokat úgy készítették, hogy a talaj felső, sötét árnyalatú, vulkanikus eredetű rétegeit lekaparva eljutottak a világosabb talajrétegekig, így a színkülönbség miatt láthatóvá váltak a rajzolatok. A témát kutató régészek abban egyetértenek, hogy bár nagy területekről van szó és a talajréteg-eltávolítás sok munka árán, de még a kor eszközeivel is megoldható volt, az viszont igencsak kérdéses, hogy vajon – felülnézet híján – hogyan oldották meg, hogy a több kilométeres, esetenként bonyolult rajzolatokat precíz egyenesek alkossák, ráadásul úgy, hogy a rajzok mindegyike egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból álljon.
Bár a hogyanra nem ad teljes mértékben kielégítő magyarázatot, a valósághoz talán egy német csillagász, Maria Reiche elmélete állhat a legközelebb. Szerinte a rajzokat előbb kisebb méretekben készítették el, majd azok arányait alapul véve fogtak neki a megvalósításnak. Ez persze még nem ad választ arra a kérdésre, hogy vajon miként ellenőrizték le, hogy a végeredmény olyan lett-e, mint amilyet elképzeltek? Amint azt ma már tudjuk, igencsak olyan lett, azaz pontos lett, hiszen az egyenes vonalaknál kevesebb mint egy méter az eltérés kilométerenként.
A tudomány jelenlegi állása szerint a Nazca hátság talajvésetei valószínűleg nem egyszerre, hanem folytatólagosan, egy-két száz év alatt készülhettek. Az, hogy mind a mai napig fennmaradtak, elsődlegesen a helyi időjárási viszonyoknak köszönhető, vagyis annak, hogy azon a területen nagyon kevés eső esik. A rajzokat létrehozó kultúra eltűnésével valószínűleg senkinek nem okozott különösebb fejtörést azok lehetséges rendeltetése, vagy legalábbis nem tudni erről, írásbeliség híján pedig nem maradtak fenn erről emlékek.
A rajzokról először a földrész európaiak általi felfedezése után történik említés. Pedro Cieza de León spanyol konkvisztádor 1553-ban ír róluk legismertebb művében, a Perui krónikákban. Ő akkor és ott úgy vélte, a rajzok egyfajta térképek vagy jelzések lehetnek a sivatagban. A Nazca-vonalak iránt a 20. században élénkült meg az érdeklődés, elsőként egy perui régész, Julio C. Tello írta le részletesen, igaz, akkoriban még csak a ma ismert talajvésetek egy töredékét ismerték. Az első leírások a mértani alakzatokkal, a növényeket, állatokat, emberi figurákat és ezek kombinációit ábrázoló rajzokkal foglalkoztak, de akkor még figyelmen kívül hagytak néhány érdekességet.
A madárrajzok, például a kolibri ábrázolása nem meglepő, hiszen meglehetősen gyakori a helyi kultúrákban. Sokkal meglepőbb viszont egy humanoid figura rajza, amelyről azt gondolták, egy bagolyfejű ember lehet, más vélekedések szerint viszont egy űrhajósruhában lévő embert ábrázolhat. Ennél is több kérdést hagy azonban megválaszolatlanul egy pók rajza, mivel olyan pókfajt ábrázol, amely kizárólag az Amazonas őserdeiben él.
És hogy ez miért meglepő? Azért, mert ennek a pókfajnak az élőhelye mintegy másfél ezer kilométerre van a Nazca hátságtól, ami a rajz keletkezésének idején és a helyi terepviszonyokat figyelembe véve, gyakorlatilag bejárhatatlan távolságnak számított.
Tekintettel az embernek a misztikus iránti kielégíthetetlen érdeklődésére, nem csoda, hogy a talajrajzok keletkezésének miértjéről számtalan elmélet született, a logikára alapozóktól a legvadabb fantáziákig. Egy elmélet szerint a rajzok alkotói vallásuk istenei előtt próbáltak hódolni, vagy üzenni nekik ilyen módon. Egy másik teória egyfajta térképként értelmezi a talajvéseteket. Egy viszonylag elfogadottnak számító értelmezés szerint a vonalak elhelyezkedése csillagászati térképet sejtet, megint mások szerint a rajzok és azok iránya egyfajta kalendárium lehet. Kétségkívül népszerű, de a többihez hasonlóan nehezen bizonyítható elmélet a földönkívüli civilizációkról írt könyveiről híres Erich von Däniken hipotézise, amely szerint a rajzok földönkívülieknek szánt üzenetek lehetnek. Mindent összevéve, egy biztos, egyik elméletre sincs bizonyíték és nem tudjuk, valójában mi lehetett a Nazca-vonalak alkotóinak a célja ezekkel a kétségkívül csodálatos rajzokkal.
