Csehszlovákiában 75 éve vették át a hatalmat a kommunisták
Hetvenöt éve, 1948. február 25-én kommunista hatalomátvétel zajlott le Csehszlovákiában. A kommunista történetírásban "februári fordulatként" vagy "győzedelmes februárként" emlegetett napon Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) a szovjetek támogatásával vitathatatlanul befolyása alá vonta a kormányt, majd diktatúráját egészen az 1989-es "bársonyos forradalomig" fenntartotta.
A történtek jelentősége túlmutatott az ország határain, világosan jelezte, hogy a kialakult hidegháborús légkörben még jobban kiéleződik a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonya.
A második világháború után a csehszlovákiai kommunisták kedvező helyzetbe kerültek. Pártjuk már az 1920-as évektől jelentősen befolyásolta a belpolitikát, a háború idején "tiszta maradt", és szoros kapcsolatot ápolt a Szovjetunióval, amelyre a lakosság többsége felszabadítóként tekintett. Vezetőjük, Klement Gottwald 1945-ben tért haza moszkvai emigrációjából és az ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese lett. Az 1945-ben még csak 40 ezres kommunista párt tagjainak száma folyamatosan emelkedett, 1948-ra elérte az 1,35 milliót.
A kabinet kezdetben kilenc kommunista és tizenhét nem kommunista miniszterből állt, de a kommunisták fokozatosan megszerezték a kulcsfontosságú tárcákat, a rendőrségért, a hadseregért, a propagandáért felelős, az oktatási, a szociális és a mezőgazdasági minisztériumot.
A világpolitikában 1947 folyamán egyre jobban megromlottak a kelet-nyugati kapcsolatok. Csehszlovákia szovjet nyomásra nem vehetett részt a Marshall-segélyről rendezett konferencián, a rossz termés miatt akadozott az ellátás, a kormányban állandósultak a koalíciós súrlódások.
Szeptemberben a szovjet főideológus, Andrej Zsdanov a Kommunista Tájékoztató Iroda (Kominform) alakuló ülésén kifejtette doktrínáját a világ két részre szakadásáról, egyben megállapította: a munkásosztálynak minden kelet-európai országban sikerült a burzsoázia fölé kerekednie, kivéve Csehszlovákiát.
1948 elejére pattanásig feszült a légkör a parlamentben és a kormányban, mert a kommunista térnyerés már a májusra kitűzött választások tisztaságát is veszélyeztette.
Február 20-án a kormány tizenkét nem kommunista tagja váratlanul lemondott, abban reménykedve, hogy sikerül elérniük a kormány bukását, Gottwald menesztését és az új kabinet megalakítását. Nem számoltak azonban azzal, hogy a kommunisták már régóta felkészültek a nem parlamentáris eszközök alkalmazására.
A puccs megszervezésében segítségükre volt a Szovjetunió korábbi prágai nagykövete, az akkor a moszkvai kormányban külügyminiszter-helyettesi posztot betöltő Valerian Zorin, aki rögvest Prágába utazott.
A CSKP által az utcára küldött, felfegyverzett milicisták a rendőrség közreműködésével megakadályozták, hogy a miniszterek bejussanak hivatalukba, miközben a szakszervezetekkel tüntetéseket szerveztettek. Zorin felajánlotta a Vörös Hadsereg beavatkozását is, de Gottwald úgy gondolta, hogy a politikai nyomás elegendő lesz célja eléréséhez.
Február 25-én a szociáldemokrata pártban a Moszkva-barát irányvonal kerekedett felül, a párt miniszterei támogatásukról biztosították Gottwaldot. Az addig semleges álláspontot elfoglaló, idős Beneš ezek után - tartva a polgárháború rémétől - beadta a derekát, és elfogadta a "reakciós" miniszterek lemondását, törvényesítve a kommunista puccsot. Az államfő új kormányt nevezett ki, amelyben már a kommunisták voltak többségben. Néhány nappal később az új, demokrata külügyminiszter, Jan Masaryk (az első csehszlovák államfő, Tomás Garrigue Masaryk fia) öngyilkosságot követett el vagy gyilkosság áldozata lett (a történészek máig parázs vitát folytatnak erről a kérdésről).
