Cseh törekvések 1918 januárjában – a vízkereszti deklaráció
A nagy háború 1918 januárjában mát ötödik évébe lépett. A hatalmas fegyveres mérkőzés még mindig eldöntetlenre állt. Mindkét hadviselő tábornak megvoltak az esélyei a győzelemre, de a vereségre is.
Oroszországban 1917. november 7-én bekövetkezett a bolsevik hatalomátvétel, és ezzel az ország megszűnt hadviselő fél lenni. Ezt mintegy ellensúlyozandó, 1917. december 4-én az USA hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. (Németországgal már áprilistól hadiállapotban volt.) Bár az is tény, hogy
Wilson amerikai elnök kongresszusi beszédében még ugyanezen a napon kijelentette, hogy a Monarchia szétzúzása nem tartozik az USA háborús céljai közé.
1917 decemberében és 1918 januárjában még Lloyd George angol miniszterelnök is hasonló tartalmú kijelentéseket tett. 1918. január 9-én például – kormánya hadicéljait vázolva – az angol alsóházban mondott beszédében leszögezte: „Wilson elnökkel egyezünk abban, hogy Ausztria–Magyarország széttörését háborús céljaink nem tartalmazzák.”
A hazai cseh politikai elit azonban ekkor már – az antantországokban ügyködő T. G. Masaryk és E. Beneš utasításait követve – határozottan függetlenségpárti volt, sőt Magyarország szlováklakta felvidéki területeire is bejelentette igényét egy létrehozandó csehszlovák államban.
E nagy visszhangot kiváltó nyilatkozat megtételére – az ún. vízkereszti deklarációra – 1918. január 6-án került sor.
Ez a nyilatkozat teljes nyíltsággal kimondta a szakítást a Monarchiával. Megfogalmazói és előterjesztői a Birodalmi Gyűlés, valamint a cseh, morva és sziléziai tartománygyűléseknek az ún. Cseh Szövetségben tömörült képviselői voltak.
A szóban forgó aktus ünnepi szónoka František Staněk, a Cseh Szövetség elnöke volt. Beszédének vezérmotívuma a népek önrendelkezési jogának hangoztatása volt. Ennek velejárójaként azon szándékát is bejelentette, hogy Magyaroszág felvidéki területeire is igényt tartanak. „Szlovák testvérek!” – címezte mondandóját a magyarországi szlovákokhoz Staněk képviselő. „Közeleg a felszabadulás órája, és mi megígérjük nektek, hogy kitartunk a közös harcunkban, és örömmel várjuk azt a pillanatot, amikor majd köszönthetünk benneteket az önálló csehszlovák állam törvényhozó testületében.” Magyarországról és az ottani társadalmi és politikai viszonyokról csakis becsmérlő szavakat mondott.
– hangoztatta Staněk képviselő. „Nincs a világon durvább nemzetiségi zsarnokság és brutálisabb politikai elnyomás, mint a határtalanul korrumpált magyar oligarchiának ebben a pasalikjában.”
A Cseh Szövetség elnökének beszéde után Vlastimil Tusar képviselő, a Szövetség ügyvivője felolvasta az ún. vízkereszti deklaráció teljes szövegét.
Ez a cseh tartományok államjogi függetlenségét a történelmi jog alapján követelte, tekintet nélkül e területek etnikai összetételére.
„Mi, a cseh nemzet képviselői kijelentjük – állt többek között a felolvasott deklarációban –, hogy az a béke, amely nem hozná meg nemzetünknek az igazságot és a szabadságot, az ő számára nem volna béke, hanem csak egy új hatalmas és következetes harc kezdete az állami függetlenségért, amelyben a mi nemzetünk a végsőkig megfeszítené minden anyagi és erkölcsi erejét, és ezt a kíméletlen küzdelmet nem adná fel egész a boldog végkifejletig.”
A cseh politikai törekvések summája a Tusar által felolvasott proklamáció szerint a következő:
miközben áthatja azon forró óhaj, hogy más nemzetek szabad versenyében, valamint saját független, teljes jogú, demokratikus, szociális téren igazságos, valamennyi polgár egyenlőségén felépülő, a történelmi tartományok határai között elterülő, valamint a szlovák ágat is magába ölelő államában hozzájárulhasson az emberiség új, nagy, a szabadságon és testvériségen alapuló fejlődéséhez,
A vízkereszti deklaráció a magyarországi viszonyokat és a cseh nemzet „magyarországi szlovák ágának” helyzetét Benešék szellemében és az ő propagandaszótáruk szavaival jellemezte. Ezek szerint „a mi szlovák hajtásunk a magyar brutális és hallatlan elnyomás áldozata lett abban az államban, amely minden látszólagos alkotmányos forma ellenére Európa legsötétebb zuga marad, és amelyben a lakosság többségét képező nem magyar nemzetek az uralkodó kisebbség által gyötörtetnek és pusztíttatnak (...)”.
Az idézett vízkereszti deklarációban már szó sem volt a Monarchia esetleges föderatív átszervezéséről,
sem az uralkodóházról, viszont annál nagyobb nyomatékot kapott benne a cseh történelmi államjog, az állami szuverenitás, valamint a nemzeti függetlenség hangsúlyozása. A „cseh történelmi tartományok” – Csehország, Morvaország, Szilézia – alkotják majd a létesítendő új cseh állam törzsterületeit, természetesen tekintet nélkül az ott élő több milliós nagyságrendű német és lengyel népesség magatartására. Magyarországra azonban már nem vonatkozik a történelmi államjog, és az ország északi, szlovákok által is lakott területeit egyszerűen hozzá kell csatolni a cseh történelmi tartományokhoz. Ez a terület fogja majd alkotni a megálmodott csehszlovák államot.
A háborús mérkőzésbe az antant oldalán beavatkozó USA anyagi fölénye és másfél millió katonája 1918 őszére eldöntötte a gigászi küzdelem végkimenetelét. Mire lehullottak a falevelek, Prágában lezajlott az impériumváltás. Utána pedig rövidesen Magyarországot is elérte a végzete. Az 1919-es év elején cseh legionárius katonák sortüzei figyelmeztették a Felvidék civil lakosságát az új rend jellegére a nagyhatalmi hátszéllel összegründolt Csehszlovákiában. Vae victis!
