Csalfa álmok a meggazdagodásról? Évről évre egyre többet veszítünk a szerencsejátékon
Szlovákiában az elmúlt években átformálódott a szerencsejátékok világa. Egyre többen próbálnak szerencsét a könnyen jött pénz reményében, ahogy viszont mondani szokás, ami könnyen jött, az könnyen is megy. Ez a szerencsejátékok esetében hatványozottan igaz.
A nemrégiben nyilvánosságra hozott adatok szerint a szlovákiai lakosok a tavalyi évben 26,77 milliárd eurót költöttek szerencsejátékra, az össznyereményük pedig 25,22 millárd euró volt, tehát 1,55 milliárd eurós veszteséggel zártak, ami 7,2 százalékkal több, mint 2024-ben. Ez nem csupán gazdasági adat, ez társadalmi jelenség.
Míg az emberek veszítenek, addig az állam jelentős bevételre tesz szert a szerencsejátékok után fizetendő járulékokból. A tavalyi évben ebből 369.9 millió euró folyt be az államkasszába, ami 22,67 millió euróval több, mint 2024-ben.
A piac szerkezetében jelentős átrendeződés figyelhető meg. A tavalyi évben fordult elő először, hogy nagyobb volt azok aránya, akik online játszottak. Az online szegmens ma már meghatározó szereplő, a digitális platformokon lebonyolított fogadások és kaszinójátékok aránya folyamatosan emelkedik, és egyre nagyobb részt hasít ki a teljes forgalomból.
Gazdasági szempontból ez több következménnyel jár. Egyrészt az állam számára a szerencsejáték-adó fontos bevételi forrás. A növekvő nettó veszteség magasabb adóalapot jelent, ami közvetlenül hozzájárul a költségvetési bevételekhez. Másrészt a fogadóirodák valamilyen szinten tudatosan állnak át az online jelenlétre, ez ugyanis számukra költséghatékonyabb.
Megfigyelhető, hogy például a Niké fogadóiroda egymás után zárja be a kisebb településeken működtetett egységeit, és már inkább a nagyvárosokra és az online térre összepontosít. Ebben a koronavírus-járvány hozott nagy változást, ekkortájt kizárólag online lehetett játszani, rengetegen pedig azóta a sportfogadás ezen formátumát részesítik előnyben, melyet a statisztikai adatok is bizonyítanak.
A statisztikák azt is mutatják, hogy a játékosok száma folyamatosan emelkedik, különösen az online térben. A regisztrált felhasználók köre bővül, a tranzakciók száma nő, és az egy főre jutó átlagos költés is emelkedő tendenciát mutat. Ez utóbbi azért fontos, mert nem csupán több játékosról van szó, hanem intenzívebb részvételről is.
Érdekes azt is megvizsgálni, hogy az elmúlt években a szerencsejátékra fordított kiadások aránya gyorsabban nőtt, mint számos más szabadidős vagy kulturális kiadás. Ez arra utal, hogy a lakosság egy részének ez jelenti a kikapcsolódást, emellett pedig a nagy nyeremény is csábítja őket, ezért is költenek egyre nagyobb összegeket a kaszinóban, a sportfogadásra vagy a lottószelvényekre.
A szerencsejáték-ipar stabil, sőt bővülő bevételi pályán mozog, miközben az online csatornák dominanciája tovább erősödik. Ha a jelenlegi dinamika fennmarad, a digitális szegmens a következő években még nagyobb arányt képviselhet a teljes piacon, ami további bevételnövekedést eredményezhet.
A rekordösszegek, a több milliárd eurós forgalom és a folyamatos veszteségnövekedés mind azt jelzik, hogy az ágazat egyre fontosabb szerepet játszik a nemzetgazdaság pénzáramlásában. Míg az állam egyre nagyobb bevételekre tesz szert a szerencsejátékból, addig a polgárok évről évre egyre nagyobb veszteséggel zárnak.