Csalás és ámítás a tudományban – súlyos következményekkel
A tudomány társadalmi presztízse magas. Ezt globálisan és szűkebb pátriánkban is megtépázta ugyan a koronavírus-járvány, illetve annak kezelése, ám továbbra is erős a tudósok iránt megnyilvánuló bizalom. Egy esetleges tudományos csalás azonban túlmutat önmagán, nem csupán az adott tudóst feketíti be, hanem a tudományosság általános megítélésén is csorbát ejt.
A tudós is tévedhet, ezzel több írásomban is foglalkoztam az utóbbi időben. Fontos, hogy a tisztelt olvasó is rádöbbenjen, a kutató is ember, a tudományos kutatások eredményeit is emberek munkája gyümölcseként ismerhetjük meg. Benne van a hiba lehetősége, ettől azonban nem veszti értelmét a tudomány művelése. Attól, hogy egy képlet nem stimmel, még nem kezdenek fölfelé esni a tárgyak. Az egész tudományos munka folyamatát kell látnunk, amelyben természetesen a korrekció lehetősége is benne van. Ha hibáztam, a következő munkámban én korrigálok, vagy valaki más kijavítja. Csalásról beszélünk azonban, ha valaki hamis adatokra tudatosan épít hamis következtetéseket.
Lássunk néhány hírhedt példát. Több mint százéves história a piltdowni ember esete. Piltdown angol falvacskák csoportja, amelyek határában 1912-ben egy olyan csontlelet került elő, amely megmagyarázhatta volna a majmok és az ember ugrásszerű evolúciós kapcsolatát. Majd’ ötven éven át próbálták beilleszteni a világszerte előkerült újabb és újabb leletek közé, de sehogy sem illett a képbe. Végül rájöttek, hogy az emberré válás evolúciós értelemben sokkal hosszabb folyamat volt, a piltdowni ember koponyáját pedig pár száz éves orángután és emberi csontokból rakták össze.
Sajnos sokan bedőltek Andrew Wakefield manipulált adatainak. Ő nagyobb kárt okozott az emberiségnek, mint a piltdowni ember. Az 1990-es évek egyik nagy átverése, hogy az MMR-védőoltás (a rövidítés a kanyaró, a mumpsz és a rubeola betegségeket takarja) autizmust okozhat, ezt lehetett kiolvasni Wakefield – egyébként meghamisított – adataiból. Hiába jöttek rá a manipulációra, hiába vonták vissza a tudományos publikációit, hiába tiltották el az orvosi hivatás gyakorlásától az Egyesült Királyságban, addigra már elterjedt a védőoltásoktól való alaptalan félelem, s a mai napig küzdünk vele.
A közelmúlt esete a Theranos nevű start-upcég körüli kalamajka. A Theranos az orvosi diagnosztika forradalmát ígérte; milliárd dolláros befektetéseket kapott. Szerencsére ebből nem lett széles körben terjedő konteó, „mindössze” gazdasági kár. A Theranos vezetője, Elizabeth Holmes azt állította, olyan berendezéseket fejlesztettek, amelyek pár csepp vérből képesek a rutin laborvizsgálatokon túl daganatos betegségek markereit is biztonsággal kimutatni. Valójában a beküldött vérmintákból más cégek hagyományos berendezéseivel dolgoztak, semmiféle innovációjuk nem volt, eredményeik pontatlanok, megbízhatatlanok voltak. Hamar kiderült a turpisság, Holmes és a cég egy másik vezetője börtönbe került, illetve kártalanítaniuk kell a befektetőket. Érdekesség, hogy Elizabeth Holmes párja, Billy Evans nemrégiben egy újabb startupot alapított, amely az orvosi tesztek radikálisan új megközelítését ígéri… Tudtommal ez még nem tart milliárdos tőkebefektetésnél.
Szomorú eset kapcsolódik az őssejtkutatásokhoz. Haruko Obokata és munkatársai 2014-ben a STAP, vagyis a stimulus által kiváltott pluripotens őssejtekről publikáltak szakcikket a rangos Nature tudományos folyóiratban. Japán kutatóknak már korábban is volt egy nagy „dobásuk” az őssejtkutatások terén, mégpedig az indukált pluripotens őssejtek felfedezése.A STAP-sejteket elvileg sokkal könnyebb lett volna létrehozni, mint az indukált pluripotens őssejteket. Viszont a leírt módszerrel ez senkinek sem sikerült. Hamar kiderült az adatmanipuláció. Kitört a botrány, amelybe a kutatók magánéleti problémáit is belekeverték. Itt egyértelműen a tudományos karrier és a becsvágy állt a csalás mögött. A kutatást végző központ egyik vezetője a botrány közepette öngyilkos lett. Az egész eset komolyan megingatta az őssejtkutatásokba, illetve a japán tudományba vetett bizalmat.
Ejtsünk még pár szót a predátorokról. Nem az erőszakos filmek földöntúli szereplőire gondolok, hanem olyan tudományosnak álcázott folyóiratokra, amelyek kontroll nélkül publikálnak tanulmányokat. Jellemzően vadásznak a kutatókra, hogy hozzájuk küldjék a kéziratokat. A predátor folyóiratok remek eszközei a hamis cikkek publikálásának, hogy utána a szerzők nemzetközi tanulmányokkal dicsekedhessenek. Bár az akadémiai szféra azonnal kiszűri ezeket a munkákat nevetséges kérdésfelvetéseik, rossz módszereik, ordító statisztikai hibáik alapján, mégis veszélyesek. Igénytelenségüket mutatja, hogy rendes képanyagot sem állítanak össze, a számítógép képernyőképét illesztik be a „tanulmányukba”, gyakran még a webböngésző is azonosítható… A közvéleményt azonban befolyásolhatják.
A tudósok pedig általában nincsenek könnyű helyzetben, különösen, ha a csalás kifinomult eszközökkel történik. Egy-egy kontrollcsoport eltitkolását nehéz bizonyítani. Ilyenkor csakis a tudományos vita, a korrekció marad a mentsvár, amely nagy kihívás a laikusoknak. A bizalom gerincének pedig marad a hiteles ismeretterjesztés.
