Civilizációs nemzetfogalom a Balkánon, avagy a görög identitás történeti útja
A nemzetfogalom a modern európai történelem kulcsfogalma, amely a 18. - 19. században vált a politikai gondolkodás középpontjává. Mindeközben a zűrzavaros Balkánon a nemzetépítés sajátos körülmények között zajlott. A régió népei hosszú ideig oszmán uralom alatt tengődtek és identitásukat egyszerre határozták meg vallási, nyelvi, kulturális és történeti tényezők. Eme mozaikos térségben a görög nemzetfogalom különleges helyet foglal el. Kialakulása és fejlődése ugyanis nem pusztán a nyelvi közösségre vagy a paraszti társadalom homogenizációjára épült, mint más balkáni népeknél, hanem egy sajátos, civilizációs jellegű önértelmezésre.
Eme civilizációs meghatározás a görögöknél három fundamentális pillérből áll. A nemzetfogalmi háromszögüknek egyik csúcsa az antik hellén örökséget testesíti meg, a második a bizánci ortodox hagyományt, míg a harmadik a modern nemzetállami ideológiát. Az itt megnevezett három pillért fogjuk részletesebben szétszedni és ezáltal megfelelő identitás képet kapni a napfényes Hellász fiairól és lányairól.
Kezdjük a sort az ókori örökségükkel. Az ókorban a görögség identitása a poliszvilág kulturális, nyelvi és vallási közösségére épült, amely ugyan széttagolt politikai térben létezett, de közösnek tekintette magát a nem görög “barbárokkal” szemben. Ez az elkülönülés a nyelv, a vallási kultuszok és a közös történeti narratívák - például a trójai háború mítosza - révén épült fel. A kora újkorban a görög identitás új értelmezést nyert.
A nyugati humanisták és felvilágosodás kori gondolkodók a görögöket az antik világ örököseinek tekintették. Ez a külső visszatükrözés jelentős hatást gyakorolt a görög értelmiségre. Adamantios Korais és kortársai tudatosan nyúltak vissza az ókori Hellászhoz, amikor a modern nemzeti identitás alapjait próbálták lefektetni. A “hellén” elnevezés újjáélesztése szimbolikus jelentőségű volt, hiszen a középkorban a görögök inkább “romaioi”-ként (rómaiak, a Bizánci Birodalom örökösei) határozták meg magukat. A modern nemzetállam megszületésekor azonban az antik örökség vált a kulturális kontinuitás szimbólumává, amely a nemzeti nagyság igazolásául szolgált.
A bizánci örökség és az ortodoxia megkerülhetetlen szereplői a görög identitásnak. Az oszmán uralom évszázadai alatt az identitásuk fennmaradását elsősorban az egyház biztosította. A Konstantinápolyi Patriarchátus nem csupán vallási, hanem oktatási központként is működött, fenntartva a görög nyelv használatát és a bizánci hagyományokat. Bizánc öröksége kettős jelentőséggel bírt. Egyrészt államisági mintát adott, másrészt vallási különállást biztosított a környező népekkel szemben.
Az ortodoxia közössége ugyan összekötötte a görögöket a szerbekkel, bolgárokkal és románokkal, de a görög kulturális dominancia és a patriarchátus vezető szerepe megkülönböztető identitás forrássá vált.
19. századi görög szabadságharc (1821 - 1829) nem csupán politikai felszabadulást jelentett, hanem a modern görög nemzetállam születését is. Mint minden más nemzetállam, úgy ők is terjeszkedni szerettek volna, ami a “Megali Idea” (Nagy Eszme) expanzív programjukban nyert értelmet. Érteni szükséges ez alatt, hogy a történelmi görög világ összes régióját a nemzethez tartozónak tekintette. Ez magában foglalta Kis-Ázsiát, Trákiát, Macedóniát, Ciprust és a Konstantinápolyi Patriarchátus központját, magát a várost úgyszintén. A “Megali Idea” jól mutatja, a görög nemzetfogalom nem kizárólag területileg zárt konstrukció volt, hanem diaszpórikus jellegű. Politikai értelemben egészen 1922-ig, a kis-ázsiai katasztrófáig érvényesült. A görög hadsereg veresége és a kis-ázsiai görög közösségek kényszerű kitelepítése véget vetett a terjeszkedés gondolatának.
Ha a görög nemzetfogalmat összevetjük a szerb, bolgár vagy román modellekkel világos különbséget látunk. Míg ezek a nemzetek elsősorban a paraszti társadalom nyelvi és kulturális homogenizációjára építették identitásukat, addig a görögök önmeghatározása inkább civilizációs természetű volt.
Ez a “civilizációs nemzetfogalom” abban is megnyilvánult, hogy a görögök saját identitásukat nem csupán a Balkán kontextusában értelmezték, hanem a nyugati világ részeként is. Hidat teremtettek a Kelet és Nyugat között, saját magukat a nyugati civilizáció keleti előőrsének tekintették.
Mint a fenti sorokban már megírtuk, Hellász ókori öröksége, Bizánc ortodox hagyománya és a Megali Idea, azaz a modern nemzetállami eszmék hármasának együttese biztosította azt a kontinuitás-élményt, amely a görög identitást kiemelte a többi balkáni nemzet közül. Egyszerre expanzív és diaszpórikus, kulturális, valamint vallási alapú. Ezáltal mondhatjuk, a Balkán egyik legstabilabb, legnagyobb hatású identitás konstrukciójáról beszélhetünk. Nem csoda, dagadnak is a büszkeségtől, na meg attól, amit mi is tudni vélünk, avagy Csak a Balkán!
