Cikkelemzés: A Comenius Egyetem történésze szerint a magyarokat ért atrocitásokat nem szabad mai szemmel megítélnünk, "más volt a társadalom hangulata"!
Ahogy azt a múlt héten megígértük, folytatjuk az Aktuality szlovák hírportálon indított, a magyar és a szlovák nép együttélésének elmúlt száz évéről szóló cikksorozat bemutatását. A vasárnap reggel publikált második rész egy interjú a Comenius Egyetem történészével, Tomáš Černákkal. Nem árulunk zsákbamacskát, ebben a cikkben is találni furcsa dolgokat.
A beszélgetés elöljáróban azt ígéri, kiderül belőle, miért nem lehet mai szemmel nézni a háború utáni csehszlovák politikát (nem lehet?), egységes volt-e a csehszlovák politikum véleménye a magyarok sorsával kapcsolatban, és az is, mit jelentene ma a Beneš-dekrétumok eltörlése.
Černák úr rögtön az első kérdésnél olyan messzire veti a sulykot, hogy ember legyen a talpán, aki később megleli azt valahol. Egészen elképesztő, de az ország legnevesebb egyetemének történésze kijelenti (indokolva a csehszlovák vezetés kisebbségeivel szembeni hozzáállását):
Milyen meglepő, nem?!
Černák szerint például a mai Csehországban és Magyarországon egyáltalán nincsenek nemzetiségi problémák, ettől "erősebbek és stabilabbak" is. Hogy e tény mögött mennyi emberi tragédia áll, az vagy nem érdekli a történészt, vagy nem tartja fontosnak kihangsúlyozni.
Az igazi feketeleves csak ezután következik.
Az újságíró azon kérdésére, hogy mai szemmel nem túl radikális lépések-e ezek egy éppen alakuló demokrácia számára, a történész úgy reagál, nem szabad mai szemmel nézni ezeket az eseményeket, mivel "a lakosság, a társadalom hangulata más volt, mint manapság." Azért gondoljunk bele, mennyire elképesztő érvelés ez! Gyakorlatilag nincs népirtás, amelyet ne lehetne azzal mentegetni, persze ugyanúgy felháborító cinizmussal, hogy a társadalom akkori hangulata más volt. Ezek szerint nem ítélhető meg a huszonegyedik századból a búrok, a krími tatárok, az örmények, s persze a magyarok szenvedése sem, hiszen a "társadalom hangulata más volt".
Csak sajnálni lehet, hogy ez az interjú sem teszi helyre azt a régóta közszájon forgó félreértést, ha úgy tetszik, téveszmét (sőt, a kérdésfelvetés éppen ezt erősíti), hogy a felvidéki magyarság jogfosztása párhuzamba állítható a szlovákság által "magyarizációként" emlegetett, erőltetett(?) beolvasztással a dualizmus idején.
Függetlenül attól, hogy az előbb megtanultuk, nem szabad a jelenből megítélnünk a múlt atrocitásait, a történész sajnos nem tér ki a két jelenség legfontosabb különbségeire, bár Černák úr javára legyen mondva, a háború utáni jogfosztásokat tömören, de a valóságnak megfelelően mutatja be.
Hogy valami jót is említsünk, a háború utáni szlovák politikai élet rövid bemutatása a magyar olvasó számára is igen érdekes. Említést érdemel például, hogy Černák elmondja, azok a szlovák politikusok is követelték a felvidéki magyarok teljes kitelepítését, akik magyarok között, magyar vidéken nőttek fel, bár, hogy pillanatnyi örömünkbe üröm is vegyüljön, a történész az
"elmagyarosított vidék" kifejezést használja.
Az egész interjún átívelő, igen zavaró tényező, hogy képtelenség eldönteni, a történész saját véleményét, saját szótárát használja-e, vagy az akkori csehszlovák politikusokét. Nem tudjuk mire vélni például, hogy Černák a kisebbségellenes intézkedések kapcsán az
"eredetileg szláv lakosság" reszlovakizációjáról beszél.
Csak remélni lehet, a Comenius Egyetem tanára nem gondolja, hogy Gömör, Csallóköz vagy az Ipoly-mente magyarsága elmagyarosított szlávokból áll. Az újságíró sajnos erre már nem kérdez rá.
A kitelepítések és lakosságcsere kapcsán megint egy többé-kevésbé pontos és korrekt leírást kapunk, a történész nem tagadja le, a vagyonosabb magyar családok helyére szlovákokat költöztettek, és elismeri azt is, a Csehországba hurcolt magyarok vissza akartak térni szülőföldjükre, s a kitelepítés nagy traumát jelentett számukra.
A felvidéki magyar olvasó számára akad az interjúnak egy komolynak szánt, mégis igen szórakoztató, már-már röhejes pontja. Az újságíró hölgy ugyanis arra kíváncsi, az ország északi, "hidegebb" részéről délre költözők miként viselték a klímaváltozást, be tudtak-e illeszkedni az új környezetbe. Egy személyes megjegyzéssel világítanám meg a felvetés abszurd voltát. Anyai nagyszüleim a Csehországba deportáltak között voltak, másfél évnyi nélkülözés után tértek haza, a házukban idegenek laktak. Olyan idegenek, akik maguktól jöttek elfoglalni a magyarok házait. Ilyen szituációban arról beszélni, a szlovákoknak nehezen ment a beilleszkedés, és rossz szemmel nézett rájuk a falu egy része, minimum röhejes, de inkább felháborító.
Ahogy felháborító az újságírónő azon imént emlegetett felvetése is, hogy a reszlovakizáció az elmagyarosított lakosságot érintette.
Erre persze a történész is rákontráz, azt mondja
Az interjú ezen pontján bukik meg tulajdonképpen a cikksorozat vállalt szándéka, bemutatni a szlovák olvasók számára a valós viszonyokat. Amíg a szlovák történészek és újságírók, legyenek olyan liberálisak, mint Ivana Hečková, ugyanazokat a paneleket alkalmazzák, mint a világháború utáni csehszlovák politikusok, szinte lehetetlen az előrelépés és az érdemi párbeszéd.
A beszélgetés végén a Beneš-dekrétumok eltörlésének lehetőségéről kérdezik a történészt, aki elmondja, a mai viszonyok között természetesen elfogadhatatlanok azok az intézkedések, amelyek a felvidéki magyarságot (és németséget) sújtották, nem voltak "humánusak", "gyakran ártatlanok szenvedtek" (ezek szerint volt olyan, aki megérdemelte a kitelepítést?!),
de a dekrétumok eltörlése sem most, sem a jövőben nem reális elképzelés.
Ez a beszélgetés utolsó mondata. A Comenius Egyetem történésze ennyivel elintézi a kérdést, nem derül ki az sem, miért gondolja így. Mi magyarok viszont egy fontos tanulságot leszűrhetünk. Ha a korszakkal foglalkozó, fiatal szlovák történészek, mint Tomáš Černák így gondolkodnak, mit várhatunk a szlovák politikusoktól. Míg Magyarországon egymást érik az ország vélt vagy valós történelmi bűneit bemutató tanulmányok és könyvek, addig ebből az interjúból is látható, a szlovák történészszakma képtelen túllépni a saját árnyékán. Ez pedig óriási probléma!
