Christopher Nolan Odüsszeiáját csütörtöktől játsszák a mozik
Homérosz Odüsszeia című eposzából forgatott Christopher Nolan, az Oppenheimer Oscar-díjas rendezője teljes egészében IMAX-kamerával felvett nagyszabású, háromórás filmet, amelyet csütörtöktől a magyar mozikban is vetítenek.
- mondta Nolan az AP hírügynökségnek adott interjújában.
Az ókori időutazáshoz mélyen bele kellett merülnie a görög mitológiába, a bronzkori tudományos munkákba és számos fordításba.
A hat országban zajlott 91 napos forgatás alatt a szereplők és a stáb számos kihívással küzdött meg az időjárástól a nyílt tenger hullámzásáig. Tróját Marokkóban építették fel, a Küklopsz-barlangot Görögországban találták meg, Hádész jeleneteit Izland fekete homokján vették fel, és a Szicília közelében található Favignana szigete játszotta Ithakát, ahol a szereplők és a stáb nagy része minden nap 45 perces gyaloglással érte el a 300 méteres magasságban lévő középkori várat, amelyben forgattak. A tengeri felvételek hajójához egy ezer éves viking hajó mását módosították, hogy jobban tükrözze a mükénéi kort. A színészek megtanultak evezni. A hajó legénysége pedig statisztaként szerepelt a produkcióban.
Az Odüsszeuszt játszó Matt Damon a film londoni premierje után felidézte, hogy Nolan figyelmeztette a várható megpróbáltatásokra, mielőtt elkezdték a forgatást.
- mesélte Damon.
Nolan elmondta, hogy a Csillagok között és az Oppenheimer után szívesen dolgozott együtt ismét Damonnal, akiről tudta, hogy "képes ötvözni a legendás hőst a hús-vér, emberi jellemvonásokkal." A film sztárszereposztásában Tom Holland Odüsszeusz fiát, Télemakhoszt alakítja, Anne Hathaway Pénelopét, Odüsszeusz feleségét, Zendaya Athéné istennőt, Charlize Theron Kalüpszó nimfát, Lupita Nyong’o Helénát, Robert Pattinson pedig Pénelopé egyik erőszakos udvarlóját, Antinooszt.
- mesélte Holland a filmről, de megjegyezte, hogy Nolan számára éppolyan fontos volt a karakterek közötti érzelmi kapcsolatok hullámzásának ábrázolása is.
A rendező az Oppenheimert is a tudósról szóló 700 oldalas életrajzból forgatta, így nem volt újdonság neki egy mű filmes adaptációja.
A "lehető legjobb filmet" akarta elkészíteni "a lehető legőszintébb módon", máshogy, mint ahogy bárki más csinálná, Homérosz eposzát mégis közelebb hozva a mai közönséghez - magyarázta, hozzáfűzve, hogy filmjével "az Odüsszeiáról 3 ezer éve folyó kulturális párbeszédbe" is be akart kapcsolódni. Egy interjúban arról is beszélt, hogy nem oktatni, hanem szórakoztatni akarja a nézőket.
- fogalmazott.
Hogy a homéroszi világot közelítse a mai közönséghez, számos merész döntést hozott a film nyelvétől kezdve egészen a zenéjéig, amelyet Ludwig Göransson zeneszerző komponált bronz gongok, az aulosz nevű ókori fúvós hangszerek és líra hangjaira.
- mesélte Nolan arról, hogy milyen régen foglalkoztatja a téma. Odüsszeusz és katonái a trójai háború után hazatérőben számos szörnyeteggel, istennel és mitikus ellenséggel találkoznak.
A Nolan által megálmodott látványvilág megteremtéséhez szükséges szabadságot azonban végül az Oppenheimer sikere biztosította számára.
Az Odüsszeia az első olyan film, amelyet teljes egészében IMAX-technológiával forgattak.
A produkcióhoz kifejlesztett csöndes IMAX-kamera a lehető legnagyobbra nagyítja az akciójeleneteket, és a meghitt pillanatokat is segít átélhetővé tenni. A különleges kamerát az IMAX-formátum fejlesztésén dolgozó, szeptemberben elhunyt David Keighley-ről nevezték el, és Nolan a filmet is neki ajánlotta.