2020. szeptember 12., 17:00

Bugyuta bűnözők a saját csapdájukba esve nevettetik ki magukat

Bűnözők szégyenei, amelyekből ha több lenne, akkor Poirot-nak és Columbónak is kevesebb munkája lenne. A rendőrök néha nem tudják eldönteni, sírjanak vagy nevessenek, amikor azzal szembesülnek, hogy az elkövetők lényegében saját magukat juttatják rács mögé. Cikkünkben a legabszurdabb esetekről olvashattok, amikből kiderül, miért érdemelnék ki a legszerencsétlenebb bűnözőknek járó címet a gazemberek.

Unhappy end

Krystian Bala neve ismerősen csenghet azoknak az olvasóknak, akik kedvelik a fiktív, azaz nagyon kevés valóságalapúregényeket, hiszen az író ebben a műfajban adta ki Amok című könyvét. A könyvet sokan olvasták, köztük rendőrtársaink is, akik rájöttek, hogy bár nagyon sikeres lett, de műfajt tévesztett a lengyel író. A könyv története rémisztően hasonlított egy gyilkosságra, és a részletes megfogalmazásnak köszönhetően el is kapták az elkövetőt, Krystian ugyanis pontosan leírta a gyilkosság körülményeit, egy karakteren keresztül pedig alaposan bemutatva a gyilkost, azaz saját magát. A rendőrök meg is találták a bizonyítékokat, amelyek egyértelművé tették a gyilkos kilétét. Az író letartóztatása után számítógépén egy újabb megtervezett gyilkosság vázlatait találták. Tehetséges író, ám pocsék gyilkos.

Amok

Funny fan

Derick Mosleynak baseball iránti rajongása és persze nem túl éles gondolkodása lett a veszte. Elvetemült rajongóként otthonában tartott is egy baseball ütőt, amivel legtöbbször az udvarán gyakorolgatott. Egyszer pénzre volt szüksége a lehető legyorsabban, és úgy gondolta, az ütő egy bolti rabláshoz kitűnő társa lesz, legfőképp az eladófeltartóztatásában. A boltba érve az ütővel a kezében követelte a kasszában lévő összeget, a bolt tulajdonosa pedig vigyorgó arccal irányította rá fegyverét saját fegyverkereskedésében, amíg ki nem értek a rendőrök.

baseballütős

Knockout

Lopni márpedig nem könnyű! - válhatott mottójává annak az Ausztráliában élő férfinak, aki egy idős nő táskáját akarta megszerezni egy boltban, nem túl sok sikerrel. A rabló kitépte a táskát a nő kezéből, majd futni kezdett a kijárat felé, és nem vette észre a hatalmas üvegajtót, amibe bele is csapódott. Pár másodpercre eszméletét vesztette a tolvaj, akit bajtársai menekítettek ki a szilánkok közül, autóba segítettek, majd elmenekültek a helyszínről. Menekülésük hiábavalónak bizonyult, ugyanis az üvegajtó szilánkjai elég DNS-t szolgáltattak a rendőrségnek, hogy elkapják a tettest és társait.

asuzt rablo

Wooo man

Dennis Hawkinst a régimódi bankrablások inspirálhatták a bűncselekmény elkövetése körülményeinek döntésekor, az álcázás tekintetében legalábbis biztosan. Dennis úgy gondolta, túljárhat a rendőrök eszén, ha női parókát tesz a fejére, leopárd mintás cicanadrágot vesz fel, és két darab narancsot tesz a pólója alá, hogy teljes mértékben meglegyenek női idomai és leplezhesse férfi mivoltát. A nagy készülődésben azonban elfelejtette leborotválni szakállát, így átverés helyett inkább megkönnyítette a hatóság munkáját, ugyanis pár percen belül elfogták a szőke hajú, nőnek kinézőszakállas férfit.

cicanadragos tolvaj

Deaf thief

Klaus Schmidt úgy gondolta, teljes halláskárosodása nem akadály egy bank sikeres kirablásához. Fegyvert vett magához és bement a legközelebbi bankba. A bank alkalmazottjainak nem tartott sokáig rájönni, hogy mi is történik valójában. Akármit kérdeztek a férfitól, válasza egyáltalán nem kapcsolódott a kérdéshez, hangja pedig egyszer nagyon halk volt, másszor pedig kiabálásba ment át. Bár a rablónál fegyver volt, a bankban dolgozók megnyomták a vészcsengőt, miután egyértelművé vált számukra a helyzet. Klaus természetesen egyáltalán nem hallotta a csengőszirénáját, és amire észbe kapott s menekülőre fogta volna, háta mögött fegyveres őrök álltak.

Dead call

Daniel Glan sem sorolható a türelmes és eszes bűnözők közé. Egy vegyesbolt kirablásával próbálkozott volna, hogy pénzhez jusson, ám nem volt az az ember, aki pazarolta volna az idejét feleslegesen egy kis apróért. A férfi semmit nem bízott a véletlenre, így a tervezett rablás napjának reggelén felhívta az üzletet és megkérdezte, mennyi pénz van a kasszában. Miután meggyőződött arról, hogy érdemes kockáztatni a szabadságát, a boltba sietett. Nagy meglepetésre, ott már rendőrök várták a túlságosan is kíváncsi érdeklődőt.

hívás

Több tartalom a ma7 médiacsalád Instagram profilján: https://www.instagram.com/ma7_mcs/?hl=hu

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.