Búcsú Kovács Lászlótól
Egy kiváló személyiség halálhíre még akkor is a tehetetlenség érzésével és szomorúsággal tölti meg az ember szívét, ha személyesen nem ismerte őt, de mindez meghatványozódik, ha egy munkatársról és barátról van szó.
Kovács Lászlóval még a múlt század hetvenes éveiben találkoztam először, valamilyen Csemadok-rendezvényen, ahol emlékeim szerint a nyelvészet és a történelem összefonódásáról tartott előadást. Ettől fogva kapcsolatunk, ha nem is volt folyamatos, de különböző alkalmakkor összehozott bennünket egy közös feladat vagy egy esemény és ilyenkor mindig fontos kérdésekről véleményt is cseréltünk.
Szülőfaluja, Csallóközcsütörtök általános iskoláját elvégezve a somorjai gimnáziumban tanult és itt érettségizett 1963-ban. (Később, 1984-től 2008-ban történt nyugdíjba vonulásáig itt volt magyar–történelem szakos tanár, majd 1990-től igazgató is.)
Már az 1989-es rendszerváltás előtt is fontosnak érezte, hogy a felvidéki magyarság szellemi és kulturális életében szerepet vállaljon. Erre a Csemadokban nyílt lehetősége. Rendszeresen tartott ismeretterjesztő előadásokat a helyi szervezetekben és művelődési klubokban, nyelvészeti és történelmi témájú cikkeket is közölt a felvidéki magyar lapokban.
Nyilván pedagógusi elkötelezettsége és a történelem oktatását korlátozó szemléleti és módszertani hiányosságok késztették arra, hogy Simon Attilával (a Selye Egyetem Történelem Tanszékének jelenlegi vezetőjével) közösen történelemtankönyveket állítson össze a felvidéki magyar iskolák számára. A történelem oktatása tájainkon már 1918 óta nagyon problematikus és a magyarra fordított szlovák tankönyvek nemcsak egyoldalúak voltak, hanem egyfajta magyarellenességet is sugároztak. A szerzőpáros által összeállított tankönyvek mind módszertani, mind didaktikai szempontból kifogástalanok voltak, de különösen objektív szemléletük lehetne példamutató, amennyiben erre a szlovák szakma odafigyelne. Ehelyett nagyon sok támadással és gáncsoskodással kellett szembesülniük.
Kovács László már az 1980-as években sok helytörténeti témájú cikket publikált és ez a témakör a 2000-es évektől kezdve kutatói érdeklődésének egyik meghatározó területe lett.
Szólnunk kell Kovács László egyéb munkáiról is. Megírta szülőfaluja és Egyházgelle monográfiáját. Nem régen hagyta el a nyomdát Genius Loci című kötete, amelyben számos csallóközi településről közölt érdekességeket. Közreműködött a Hol sírjaik domborulnak című, az 1848/49-es magyar szabadságharc hőseinek Felvidéken fellelhető emlékhelyeit bemutató kötet elkészítésében is.
Lászlóval 1999-ben egy közös vállalkozásban is szerepeltünk. A 18. századi nagy tudós, Bél Mátyás halálának 250. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést szervezett a pozsonyi magyar intézet és ebből az alkalomból Laci barátom Bél pedagógiai szemléletéről és az iskolai oktatásban bevezetett újításairól tartott nagyon érdekes előadást.
Amíg egészsége engedte, Egyházgelle kulturális életében is aktívan kivette a részét. Gyakran tartott előadásokat ünnepi események vagy évfordulós megemlékezések alkalmából és művészbarátai kiállításait is rendszerint ő nyitotta meg.
2014-ben megkapta a Csemadok Életmű Díját, 2017-ben Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, 2023-ban pedig átvehette a felvidéki helytörténészek munkásságát elismerő Patria-díjat. Halálával nemcsak a Csallóközt, a Felvidéket, hanem az egyetemes magyarságot is nagy veszteség érte. Kedves László, nyugodj békében!
Kovács László temetése július 20-án, szombaton 10 órakor lesz az egyházgellei temetőben.
