2025. december 25., 16:41

Börtönben marad Végh Attila nagy ellenfele

A bíróság csütörtökön döntött Karlos Vémola előzetes letartóztatásáról. Ezt megelőzően kedden razzia volt  a cseh MMA-harcos otthonában, és kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt emeltek ellene vádat.

Végh Attila és Karlos Vémola
Végh Attila és Karlos Vémola
Fotó: Oktagon MMA

A 40 éves Karlos Vémola, aki háromszor is telt ház előtt megküzdött a szlovák ketrecharc legnagyobb alakjával, a csallóközi Végh Attilával, most veszélyes ügybe keveredett.

Kedden kora reggel a prágai Měchenicében található villájába vámosokkal együtt berontottak a Nemzeti Drogellenes Központ rendőrei. Lezárták az utcát, órákon át átkutatták a házat, majd a cseh-szlovák MMA egyik legnagyobb sztárját bilincsben vitték el kihallgatásra. A vádirat szerint ő egyike annak a három férfinak, akiket különösen súlyos, nemzetközi szervezett drogbűnözéssel gyanúsítanak, amiért tíztől tizennyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - írta a cas.sk.

Az ügy csütörtökön  bíróság elé került. Az ügyész mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta. A bíróság végül helyt adott a kérelemnek, ami azt jelenti, hogy Karlos előzetesbe kerül. 

Az előzetes letartóztatást az esetleges szökés veszélye miatt rendelték el, kizárólag azért, mert az ügyfelemet magas büntetés fenyegeti. 

Megosztás