Bolyongás az “aknák földjén” - KÉPEKKEL
Nyilván nem úgy vetődtem be annó Bosznia területére, mint Owen Wilson az Ellenséges terület c. filmben, nem lőtték szét szerbek a hátsónkat, de azért ott motoszkált a fejemben, egy olyan ország területére lépek be, ahol még durván harminc évvel ezelőtt komoly etnikai harcok dúltak a szerbek, horvátok és a muszlim bosnyákok között.
Bosznia kezd észhez térni, én pedig arra inspirálom a kalandvágyókat, kezdjék lassan felfedezni ezt a sokra hivatott országot. Nekem először hat évvel ezelőtt volt lehetőségem beleszimatolni eme nyughatatlan régióba. Azóta sok víz lefolyt a hűs Neretván, de a fókuszunk továbbra is rajta van az országon.
Szerbek, bosnyákok, horvátok, mecsetek, katolikus és pravoszláv templomok, fantörpikus fellegvárak, az élet sava-borsa - ez mind összegyúrva Bosznia.
Ez esetben a hat évvel ezelőtti etnokulturális bevetésünkről olvashatnak pár sort. Az Experience Balkan polgári társulás tagjaként elsősorban a szerbek lakta vidékeket jártuk be, de elszórtan mindig befigyelt egy mecset, vagy egy katolikus templom, jelezvén azt, milyen náció él az adott városban.
Szép emelkedőn vezetett oda az út. A romvár és panorámája lenyűgözött. Az esőfelhők és buja zöld növényzet fúziója adott a helynek egy nyugodt misztikumot. Friss szellőnek esőszaga és a lenyűgöző panoráma máig beleégett gondolataimba.
Következő állomás Gracanica városa. Egy rövid városnézős séta, majd jöhetett a megérdemelt kaja. Én most a čevap mellett tettem le voksomat. Az étterem nem számított arra, hogy a csapatból egyszerre kilenc ember kéri ki az étlapot. Pincér srácnak a szemközti zöldségesboltba kellett átszaladnia hozzávalókért. Miután befejeztük a korai vacsoránkat addigra az eső megjött. Szállásunkat egy másik helyszínen, Doboj városában rendeztük be.
Először Ádám a sofőrünk és egyben a csapat egyik balkánszakértője mondta is: “Szinte gondoltam, eltévedtünk.” Erre én: “Beb@szna, ha Zoli (a túra szervezője) azt mondaná, ez a szállás.” Zoli barátunk jött, erre mosolyogva bemondja: “Megérkeztünk!” Kínunkban elkezdtünk röhögni. Végülis, még benzinkút emeletén kialakított szobákban még nem volt alkalmunk aludni. Kellemes csalódás így utólag, a szobák és helységek komfortosak, bizonyítva azt, ne ítélj elsőre és külsőre. Mivel a várost nem tudtuk bejárni az eső végett, így gyorsan egy helyi kocsmát kerestünk magunknak.
Néztek nagyot a kocsmában, miután kiderült, nem helyiek vagyunk, hanem a “messzi” Magyarországról jöttünk. Össznépi haverkodás a helyiekkel, egy kis diszkó estére - ennyi fért bele Dobojba.
A következő napunkon kijutott nekünk az esőből, szélből, napsütésből. Először Tesanj erődjébe akartunk bejutni. Hiába kopogtunk, csengettünk, sőt hívtunk, mindenki magasról tojt a fejünkre. Hát jó, mondtuk. Egy gyors kései reggeli és esernyő vásárlása után gurultunk tovább Vranduk felé. Ott egy gyönyörű vár várt minket.
A Boszna folyó mellett haladva láttuk a folyó másik oldalán, de a várhoz való odajutásunk közel sem volt oly egyszerű. Szép kitérő vezetett oda. Az eső ellenére szép látvány fogadott. Sőt, a szuper fotók érdekében “bepofátlankadtunk” egy helyi család kertjébe, hogy onnan csináljunk pár fotót, ugyanis onnan volt a legjobb rálátás a várra.
Vranduk után az egykori “Vezírváros” következett. Travnik egy hangulatos hely, hatalmas várral. Egyébként itt minden városnak van majdnem vára vagy erődje.
Aki szereti itt megkóstolhassa a pisztrángot. Mivel én nem vagyok halas, így maradtam a klasszikus čevapnál.
Nap végére megérkeztünk az egykor Csontváryt is megihletett Jajcéba. Miután gyorsan rendberáztuk magunkat a város szívébe sétáltunk. Mondanom sem kell, hömpölygő fiatalok a korzón, az összes diszkó, bár pedig fullosan tele. Buli a fiatalokkal, városnézés meg másnapra. Itt Jajcéban horvát elem a domináns. Vízesés, fellegvár, hangulatos korzó - ez mind Jajce.
Harmadik napunk következő szakasza raftingolásra volt kihegyezve. Délután kettőre kellett a rafting helyszínére érkezni.
Ottani kapcsolattartónk jelezte, biztos jó buli lesz a Vrbas folyóján extrémkedni, mivel azon a napon egy csapat holland fiatal érkezik. “Vicces sütit” nem hoztak, helyette egy tucat fiatal holland lányt kaptunk. Ment a lapátolás és a sírvaröhögés, mivel Attila barátunk az ügyeletes nőcsábászunk folyamatosan tett félreértheető megjegyzéseket az egyik lapátoló holland csaj felé.
Röhögés közben azért figyeltünk arra, be ne boruljunk a hideg vízbe. Közel három órás program után fáradtan és éhesen érkeztünk meg Banja Lukába, a boszniai szerbek központjába. Ha láttál embert szenvedélyesen enni, akkor ezt megtapasztalhattad volna velünk az egyik étteremben.
Rég nem ettem olyan jóízűen, egy finom pljeskavica és egy šopska társaságában. Aki bírt az még velünk jött az esti éjszakába. Erőnkből egy rövid kocsmázásra futotta. Nyilván az olvasónak feltűnő, a balkáni beszámolóknál relatíve sok a kocsmázás. Nos, nyilván mi nem azért megyünk ilyen helyekre, hogy jól elkaparjuk magunkat, hanem azért, mert a konzumturista messziről elkerüli ezeket a helyeket. Őket a díszlet és a máz érdekli. Kocsmákban a helyiekkel, az őszinte arcú mindennapokkal találkozik az ember és tud életreszóló sztorikat bezsebelni.
Bosznia egy brutálisan cool hely, ráadásul a hercegovinai része még hátramaradt, olyan klasszikusokkal, mint a Hans Zimmert is megihletett Sarajevo, a csodás Mostar és Počitelj vagy a festői Trebinje. Ezekről majd a jövő hetén mesélek.
