Bolgár nemzetfogalom a birodalmak árnyékában
Ha Bulgária képbe jön nálunk, többségünknél a Fekete-tengeri homokos partja jut eszünkbe, mivel sok magyar ember számára közkedvelt úti célként szerepel az ország ezen keleti sávja. Pedig ebben az országban sokkal több van, mint tengerpartján a lábfej áztatás. Az ország államalkotó nemzete, nevezetesen a bolgárok méltán lehetnek büszkék országukra, holott útjuk a nemzetté válás felé rögös úton, vészkorszakokon át vezetett. Ezen rövid esszé summája ezt a utat fogja végigvinni.
Néha a Balkán olyan tudott lenni, mint eleven gyerekek óvodája, avagy sok ország és annak népe kis helyen, akik folyton egymást lökdösték a történelem folyamán. Ha ránézünk a Balkán aktuális politikai térképére, akkor láthatjuk, a bolgárok országa a legnagyobbak közé tartozik. Nem egy “kis balkáni államról” van itt szó, hanem gazdag történelmi múlttal, vallással, nyelvvel és népi hagyományokkal rendelkező nép országáról. Nyilván ezek sem egy csettintésnyi idő alatt formálódtak ki, kelletek ide dicsőséges és viharos századok, ahol birodalmak, háborúk és nagyhatalmi döntések formálták a bolgárok nemzetképét.
Kérdés adott így az elején. Honnan kezdődhet egy nép identitása? A bolgárok esetében kiindulópontként az államuk alapításának dátumát, azaz Kr. u. 681-et célozzuk meg, mivel a történetírás szerint a bolgár állam alapítása erre a dátumra tehető.
A kora középkor a nemzeti tudat első nagy szervező ereje volt. Ebben elévülhetetlen érdemeket I. Simeon (ur. 893–927) kulturális aranykora szerzett, amikor az ország regionális hatalomként jelent meg a Balkán-félsziget keleti részén. Az újabb fordulat a kereszténység felvételével jött, ami magával hozta a cirill írás meghonosodását. Az írásmód és a liturgia szerepe ma is hangsúlyos eleme a kollektív emlékezetnek, nem csupán vallási, hanem identitásformáló tényezőként.
A középkori dicsőség aztán átváltott az országvesztés korszakába. Miközben állták a sarat Konstantinápoly (ma Isztambul) falai az oszmán tenger ellen, addig a bolgár államiság 1396 után megszűnt létezni és négyszáz évre az Oszmán Birodalom részévé vált.
Ilyen hosszú ideig állam nélkül élni komoly próbatétel lenne bármelyik nép számára, de a bolgárok megoldották olyan formában, hogy az identitásukat elsősorban az ortodox vallás gyakorlásával, valamint a falusi közösségek hagyományainak ápolásának segítségével tartották meg. A 18 - 19. században aztán elkezdődött a nemzeti ébredés időszaka, amelynek középpontjában a vallás és a nyelv mellett az oktatás állt. Bolgár nyelvű iskolák nyíltak, könyvek jelentek meg és újra fedezték a középkori múlt nimbuszát.
1878-ban, a berlini kongresszus után megszületett az új bolgár állam. A modern bolgár nemzetfogalom innentől már nemcsak kulturális, hanem politikai kérdés is lett. Mint sok más balkáni országban, a bolgároknál szintén azon gondolat szökött szárba, minden bolgár egy országon belül alakítsa jövőjét. Mondani sem kell, az ilyen elképzelés a Balkánon hamar konfliktust generál. A balkáni háborúk, majd a világháborúk során Bulgária területi törekvései rendre kudarcba fulladtak, és ez mély nyomot hagyott a nemzeti önképben. A “megnyomorított nemzet” érzése sokáig erősen jelen volt a bolgár politikában és gondolkodásban.
A második világégés után Bulgária szovjet mintájú szocialista állam lett. Náluk ugyanúgy divatos volt hangoztatni a “népek barátsága” szlogent, de a valóságban a török és roma kisebbségeket erőszakos asszimilációs politikának vetették alá, amely az 1980-as években csúcsosodott ki, a névcsere kampány jóvoltából.
Ez magával hozta, hogy a törökök tömegével emigráltak, megtolva jó nagy adag nemzetközi botránnyal. Ebben az időben a bolgár történelem új értelmezést kapott, amiben hangsúlyozták az oroszokkal való “testvéri kapcsolatot”.
Miután Berlinben ledöntötték a falat, a Szovjetuniónak és vele együtt a komplett szocialista blokknak leáldozott. Az ebből kialakult politikai vákuum szinte adta a kilencvenes évek instabilitását, de az ország lassacskán kijózanodva ebből, nyitni kezdett az európai integráció felé. Ez magával hozta a NATO-tagságot (2004), majd az európai uniós csatlakozást (2007) úgyszintén. Ezek a lépések új kontextust adtak a bolgár identitásnak. A mai nemzetfogalom kettős: egyfelől egyre nagyobb hangsúly került a polgári-közjogi, európai identitásra, másfelől erősek a történelmi narratívák — a középkori dicsőség, a nemzeti ébredés, és a 20. századi sérelmek emlékezete.
A jelenkori bolgár mindennapok továbbra is küzdelmesek. Az ország súlyos kihívás elé néz, ami a demográfiai hanyatlást és elvándorlást, gazdasági átalakulást, kisebbségi politika kérdéseit (török és roma közösségek jogai) illeti.
Záróakkordként feltehetnénk a kérdést, avagy mi teszi ma bolgárrá a bolgárokat? Az ő nemzetfogalmuk összetett rétegekből építkezik: van benne etnikai és kulturális vonás (nyelv, ortodox örökség, népi hagyományok), de akad politikai és területi tapasztalat (államiság, sérelmi narratívák). A modern korszak mindinkább a polgári és európai dimenziókat erősíti, miközben a történelmi emlékezet és a hagyományok tovább élnek a közgondolkodásban. Miképpen alakul a jövőjük? Hát, lehet ezt még ők sem látják, de egy valami biztos számukra is, mint mindig, Csak a Balkán!
