Betelt a pohár, egyre több európai tagállam sürget fellépést a kárókatonák ellen
A kárókatonákat még 1979-ben nyilvánították védett fajjá, valószínűleg ekkor még nem számoltak azzal, hogy az elkövetkező években milyen károkat fognak majd okozni a természetben. Számos európai országban már akkora károkat okoznak a halállományban, hogy komolyabb lépésekre van szükség, és ezért a madarak védettségi besorolásának felülvizsgálatát szorgalmazzák.
Nem egyszer hallhattunk olyan esetekről, hogy ezek a madarak lényegében kiürítik a vizeket. A természetvédők szerint persze nem látják ilyen drasztikusnak a helyzetet, több európai uniós tagállam azonban mégis úgy véli, eljött az idő, hogy újragondolják a nagy kárókatonák védettségi szintjét.
A kárókatona állománya néhány évtizeddel ezelőtt még drámai csökkenést mutatott Európában. A szennyezések, az élőhelyek pusztulása és a vadászat miatt a faj sok térségben veszélybe került. Az Európai Unió természetvédelmi intézkedései azonban látványos eredményt hoztak, a madár védetté vált, populációja pedig robbanásszerű növekedésnek indult. Ma már sok országban nem a túlélésük, hanem túlszaporodásuk okoz fejtörést.
A kárókatona rendkívül falánk jószág, egyetlen kifejlett példány naponta akár fél kilogramm halat is elfogyaszthat. Ha ezt kivetítjük több száz vagy ezer madárra, gyorsan érthetővé válik, miért is okoznak tetemes károkat.
Különösen érzékenyen érinti a helyzet azokat a tavakat és folyókat, ahol már eleve csökken a természetes halállomány az aszály, a vízmelegedés vagy az emberi beavatkozások miatt. Sok helyen a kárókatonák az őshonos halfajok fennmaradását is veszélyeztetik.
A probléma azonban már nem kizárólag gazdasági kérdés. Szlovákiában, Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban is egyre gyakrabban merül fel, hogy bizonyos folyószakaszokon a kárókatonák veszélyeztetik a természetes halutánpótlást. A szakmai szervezetek szerint az olyan őshonos fajok, mint a pénzes pér vagy a domolykó populációja is veszélybe került. Sok horgász úgy fogalmaz: a tavak partján ma már nem az a kérdés, van-e hal a vízben, hanem az, hogy marad-e valami a madarak után.
Az elmúlt időszakban több európai uniós tagállam jelezte Brüsszel felé, hogy szeretné enyhíteni a nagy kárókatonák szigorú védelmét. Gyakorlatban persze ez nem azt jelenti, hogy az utolsó egyedig ki akarják irtani a kormoránállományt, csupa jobban akarják szabályozni. A gyakorlatban mit is értenek ezalatt? Elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a költési időn kívül szabadon vadászható legyen a halevő madárfaj.
A természetvédő szervezetek ezzel szemben attól tartanak, hogy a védettség lazítása veszélyes precedenst teremthet más madárfajok számára is. Szerintük a halállomány csökkenésének valódi okai sokkal összetettebbek, a folyószabályozások, a szennyezések, az illegális halászat és a klímaváltozás legalább akkora szerepet játszanak, mint a kárókatonák.
A kárókatona körüli vita valójában sokkal többről szól, mint madarakról és halakról. Arról szól, hogyan próbál Európa egyensúlyt találni a természetvédelem és a gazdasági érdekek között, illetve, hogy meddig tekinthető sikernek egy faj megmentése, és mikor kezdődik a túlzott védelem problémája.
Szlovákiában az elmúlt években többször is voltak próbálkozások a kormoránok gyérítésére, melyek azonban nem bizonyultak hatékonynak.
Több uniós tagállam összefogása segíthet Tarabáéknak a probléma kezelésében? A kormoránok kérdése mindenestre egyre égetőbbé válik, melyre minél előbb megoldást kellene találni.
