2022. november 30., 19:35

Betekintés az iraki kultúrába

Irakról legtöbbünknek a folytonos viszályok, háborúzgatás és egy számunkra idegen kultúra jut eszünkbe. Nem is sejtenénk, hogy valójában mennyivel többet rejt magában az ország.

párkány
Vetítés a párkányi Csemadok-házban
Fotó: Izrael Gréta

Nemrég Bokor Klára előadásában és a Csemadok szervezésében lehetőségünk volt egy kicsit jobban betekinteni Irak rejtelmeibe.

Klára utazó, azonban soha nem a szokásos kirándulóhelyeket választja célpontjául, szereti megismerni más népek kultúráját, életmódját, vallását. Ez volt a fő motivációja akkor is, amikor Irak felé vette az irányt.

Mindig érdekes, ha saját élménybeszámolót hallgathat az ember képekkel megspékelve. Én személy szerint nem tudtam, hogy olyan szép épületek, emlékművek találhatóak ebben az iszlám országban, mint a Samara, babiloni Istar-kapu, Nimrud-hegy vagy a Mártír emlékmű. Az utazás fő oka azonban az augusztus végén megrendezésre kerülő siíták ünnepe, az asúra volt.

Az előadás előtt még sosem hallottam erről a napról, és amikor képeket és videókat láthattam róla, teljesen letaglózva ültem a székemben. A siíták ugyanis teljesen másféle módon emlékeznek vértanúikra, tartanak bűnbánatot, mint ahogy én azt római katolikusként megszokhattam. Az ő módszerük az önkínzás, ami annyit foglal magába, hogy macsétával ütik véresre legtöbbször a fejüket, a hátukat, a mellüket pedig korbáccsal vagy puszta kézzel verik. Mindezt az ünnepi tömeg kellős közepén.

A felvételek után nyert csak igazán értelmet Klára előadásának mottója: ,,Döbbenetből a lelkesedésbe’’. Hihetetlen volt látni a kontrasztot a csodálatos emlékművek, az ősi Mezopotámia kultúrája és az ünnepnapon vértől csillogó emberek között. Ami azonban még ennél is jobban meglepett, hogy Klára úgy mesélt a helyi lakosokról, mint vendégszerető emberekről.

A média véleményem szerint teljesen eltorzítja az emberek nézeteit és gondolkodását erről a térségről. Mindenki úgy gondol Irakra, mint a vérengző, háborús országra, ahol mindenki veszélyt jelenthet a számunkra. Közben pedig a lakosok minden odalátogatót szívesen megvendégelnek, akár saját otthonaikban is, és valódi érdeklődéssel kezdeményeznek beszélgetést, a technológiának köszönhetően a nyelvi akadályokat is áthidalva.

Habár az utcák minden sarkában katona állt fegyverrel a kezében, az ünnepségen az emberek macsétával járkáltak a tömegben, Klára elmondása szerint nem érezte magát veszélyben. Sokkal inkább elképesztette a hatalmas hit, extázis és átszellemülés, ami a síitákra jellemző volt. Azt hiszem ez az előadás mindenki számára érdekes volt, hiszen végre hallhattunk egy olyan beszámolót az ottani kultúráról, ami nem csak a háborús eseményeket boncolgatja, hanem az ott elő emberek kultúrájával és életmódjával foglalkozik. 

Izrael Gréta, a párkányi gimnázium végzős diákja

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.