Beszédapraxia – zavar a beszéd tervezésében

Olyan beszédzavarról van szó, amikor nehezen találjuk a szavakat, nehézséget okoz a beszéd, vagy elmosódottá válik. Lelki okok kifejezője is lehet, de betegség, illetve bizonyos anyagok használata is okozhat beszédzavart. Ide sorolhatjuk 

– a száj vagy a nyelv elváltozását, 

– az agy beszédközpontját befolyásoló szerek használatát. 

A beszédapraxia a beszédszervi központ fejlődési és/vagy működési akadályozottsága következtében jöhet létre. Egyidejűleg érintheti a kommunikációs teljesítmények több területét is. 

A beszédapraxia, mint beszédzavar lehet enyhe, amikor a beteg csak nehezen találja a szavakat, azonban a legsúlyosabb esetekben teljes beszédképtelenség is kialakulhat.

Trauma kapcsán kialakuló beszédzavarok két csoportba sorolhatók:

• a beszéd központi irányításában részt vevő idegrendszer sérülése

• a beszéd artikulációban fontos fej-nyak szervek sérülése (arc, nyelv, gége)

A szerzett beszédapraxia – a hazai logopédiai terminológia leggyakrabban orális vagy verbális apraxia néven említi – a klinikai logopédiai munka során gyakran előforduló beszédzavar. Hátterében leggyakrabban agyi keringési zavarok (stroke) vagy neurodegeneratív betegségek (Parkinson-kór, sclerosis multiplex, ALS, különböző típusú agyi és izomsorvadások) állnak, de okozhatja traumás sérülés, vagy agytumor, daganat is. A beszédapraxia felismerésének fontosságát növeli, hogy a progresszív neurodegeneratív zavaroknak általában az első és sokáig az egyetlen tünete.

Dizartria – a hangzó beszéd zavara a stroke következtében kialakult beszédzavarok közül az egyik leggyakoribb. Annak az agyidegnek a károsodása okozza, amely a beszédben részt vevő izmok irányításáért felelős. Kialakulhat koponyasérülések, daganatok, egyéb központi idegrendszeri megbetegedések következtében is. 

A dizartriát az izmok erősségének, tónusának, a mozgások sorozatának és/vagy koordinációjának sérülése is okozhatja. A központi vagy perifériás idegrendszer sérülése esetén egyaránt felléphet, a fonáció, a rezonancia, az artikuláció vagy a prozódia területén okozva eltéréseket. Jellemzői:

• a beszéd elkent vagy érdes

• rendezetlenek az artikulációs mozgások

• a nyelvi folyamatok épek

• a beszéd megértése nem probléma, csak maga a beszéd okoz gondot

A dizartria tüneteit a sérülés helye és kiterjedése határozza meg, amely együttesen megmutatkozik a légzés eltérésében, a hangadás és a kiejtés érthetetlenségig fokozódó torzulásában, illetve a beszéd zenei elemeinek (prozódia) változásában. A sérülés helyének függvényében a beszéd lehet szaggatott, fújtató, előfordulhat szabálytalan ritmusú, elkent vagy monoton beszéd is. 

A beteg a szótagokat és hangzókat nem tudja értelmes szavakká összefűzni. A dizartriában szenvedők többnyire az egyes hangzókat vagy szótagokat helyesen ejtik ki, de a szavakból nem tudnak értelmes mondatokat alkotni, ezért ezt a betegséget szótagbotlásnak is szokták nevezni. Gyakori a szótagfelcserélés, ami érthetetlenné teszi a szavakat. Legtöbbjük normálisan tud írni és olvasni, mivel rendszerint a beszédképzés és -értés nem érintett az afázia egyes formáitól eltérően. 

A dizartria esetében az artikulációs hibák gyakrabban fordulnak elő zár-rés hangok képzésénél, mint a zárhangzók produkciója során.

A tévesztések sokkal gyakoribbak a mássalhangzó-torlódást tartalmazó szavakban, mint az azt nem tartalmazókban. A többszótagú szavakban is jelentősen gyakoribbak a tévesztések, mint a kevesebb szótagból állókban. Tapasztalatból tudjuk, hogy az artikulációs hibák sokkal gyakrabban fordulnak elő szókezdő pozícióban, mint a szavak közepén. Legritkábban a szavak végén tapasztalunk gondokat. 

Csaknem ötven éve foglalkoznak a szakemberek a beszédapraxia jelenségével, de még mindig sok a kérdés a megítélésével kapcsolatban. Főleg a felismerésében vannak nyitott kérdések. A komplex diagnózis felállításánál a neurológus szerepe megkérdőjelezhetetlen. Meg kell állapítani azonban, hogy miben különbözik a többi szerzett nyelvi- és beszédzavartól.  Klinikai logopédiai kivizsgálás nélkül nem lehet felmérni a beszédapraxia formáját. A szakember felismeri, miben különbözik a többi szerzett beszédzavartól, és milyen diagnosztikai és terápiás eszközök állnak rendelkezésére.

Mivel sok esetben hosszú távú, rendszeres, mindennapos gyakorlásra van szükség, a család, a barátok, sőt az ismerősök segítsége nélkülözhetetlen. 

Míg a zavar a beszéd tervezésében egyes diagnózisok esetében nagyon jól kezelhető, csaknem teljesen megszüntethető, addig a neurodegeneratív betegségek esetében sok-sok türelemmel és kitartással is csak lassúbb változások érhetők el.