Beniczky és „száguldó különítménye”
Kétszáztíz esztendővel ezelőtt, 1813 májusában született a Zólyom vármegyei Alsómicsinyében beniczei és micsinyei Beniczky Lajos, a reformkori politikai élet ismert szereplője, az 1848–49-es szabadságharc kitűnő csapatvezére. Helyismerete révén számtalan kínos pillanatot szerzett a Felső-Magyarországot megszálló császári-királyi csapatoknak, különösen a tavaszi hadjárat idején.
Beniczky 1848 májusában, mint a felső-magyarországi bányavárosok királyi biztosa, sikerrel „szerelte” le az ott kirobbant szociális mozgalmakat, aztán szeptember 20-tól nemzetőr őrnagyként fogott csapatalakításba, így állt fel a három század erejű, „jól képzett, szigorú fegyelemben nevelt” „Beniczky-zászlóalj” és a „selmeci üteg”. Októbertől kormánybiztosként működött, novembertől Zólyom, Hont, Bars és Turóc vármegyék tótokból álló nemzetőrségének főparancsnokaként szerepelt.
A császári hadsereg december közepén indult támadásakor a Galíciából betört ellenség feltartóztatásában vett részt. 1849 januárjának derekán három, általa szervezett újonc zászlóaljjal csatlakozott a bányavárosokba hátrált Feldunai hadtesthez. Nem sokkal a tavaszi hadjárat kezdete előtt, március 18-án Görgei Artúr tábornok új feladattal bízta meg Beniczky őrnagyot:
A Miskolc–Putnok–Rimaszombat menetvonalra küldött „száguldó különítmény” mindössze 450 főből állt: a pozsonyi 15. honvédzászlóalj három századából, a Beniczky-féle önkéntes csapat két század vadászából, a Jánosi (Jánossy) Szilárd főhadnagy parancsnoksága alatti, 32 fős, felső-magyarországi Vilmos- és jászkun Nádor-huszár kombinált szakaszból, tüzérségét pedig a pozsonyi tüzérüteg két (másutt: három) hatfontos ágyúja jelentette. Losonc volt első célpontja, de a császáriak gyorsabbak voltak, ugyanis március 24-én egy hadoszlopuk – a Wimpfen-sorezred 400 katonája, a Baumgarten-ezred két százada és 160 Civalart-ulánus – érkezett a városba a március 15-i és 17-i gerillatámadások kivizsgálásra Almássy Károly ulánus ezredes parancsnoksága alatt.
Egy huszárkáplár (Helyesen: őrmester), Döbrei (Helyesen: Debrődi) János, már másodszor jelent meg a piacon, midőn a császári gyalogság által elfoglalt vendégfogadó ablakából lövés történt, mely őt földre téríté. A zavar és rendetlenség közepette a császári parancsnok lóra kapott, és embereit rendezni akará. Végre a dzsidások egy része összeszedte magát, s támadást készült intézni a mindenfelé rohanó huszárok ellen; midőn ezek vezére, egy (fő)hadnagy, cselhez folyamodván, erős hangon ily vezényletet kiált németül: Huszárok! első osztály rohamra, második osztály ágyúfödözettel Indulj!... a császári katonaság erre megállapodott, s mivel a huszárokon legalább hatféle (sic!) egyenruha volt, valószínűnek látszék előttük, miképp azok nagy számmal lehetnek. S hozzá véve a huszárok támadási merényét, s az egész várost betölteni látszó robajokat, nem lehet csodálni, hogy amazok inkább védelmi, mint támadási helyzetbe tevék magukat. (…) Midőn a dzsidások, s a gyalogságnak is egy része kivonultak; a fogadó emeletében mintegy 100-an föladták magokat, s többen elfogatván s lefegyvereztetvén, a csatának vége lett. A zsákmány gazdag volt, különösen 27 000 pfrt, 40 ló, s foglyul mintegy 300 ember esett, s a tisztek minden málhája, lovaik és szekereik. A csata és harácsolás után a forradalmi sereg rögtön kivonult a városból.
A császáriak (Balassa)Gyarmatra húzódtak. És csakhamar híreszteltetett, miként a losoncziak elárulták őket, a csatában maguk a polgárok is részt vettek, s a honvédeket és ágyúkat a templomba rejtették el jó eleve.”
A felső-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos, szemerei Szemere Bertalan győzelmi jelentését így zárta: „Minden tiszt, minden honvéd és természetesen minden huszár teljesítette kötelességét. Éljen Beniczky, az okos és szerencsés vezér, ki oly kevés erővel oly szép győzelmet vívott ki. Kövesse Isten áldása hadi lépéseit.”
Almássy ezredes Vácig futott és kozmetikázott jelentésében már 6000 fős magyar hadtest támadásáról számolt be. A Besztercebányán, Zólyomban, Körmöc- és Selmecbányán álló császári erőkön pánik lett úrrá, hírszerzésük csődöt mondott, Windisch-Grätz úgy vélte, a magyar fővárost kell megvédenie és a Komárom felé vezető utakat lezárnia. Erőinek széthúzásával a magyarok kezére játszott, és április 2-án így indult meg a tavaszi hadjárat.
Beniczky Losoncról Rimaszombatba vonult, aztán Szepesváraljára. „Április 5-én, zöld csütörtökön reggel nehány honvéd jött városunkba – emlékezett vissza Tirts Rezső –, hogy 300 gyalogos és 31 lovas részére szállást csináljon. Ezen csapat vezérét, Beniczky Lajos alezredest nagybátyám házába szállásolták be, ki előbb érkezett meg és elfoglalta szobáját az emeleten. Nem sokára bevonult az ő csapatja is, melyet Beniczky nehány szepesváraljai előkelő polgár körében a piaczon bevárt. A mint katonái előtte arczba felvonultak és két ágyúja helyet foglalt, környezetéhez büszkén azon szavakkal fordult:´
A Beniczky-féle különítmény újabb sikeréről Szemere adott ki tudósítást: „Eperjest ismét visszafoglaltuk. F. hó 7-kén délután 3 ½-kor vonult be seregünk a nép éljenzése közt. Az ellenség száma 1800-at halad, mely áll 2 század sorkatonaságból, 60 vadászból, 30 lovagbul: a többiek jól felfegyverkezett pánszlávok (hurbanisták). Szepes felől jött Beniczky őrnagy; Kassa felől a gyalog és lovas védsereg; Hanusfalva felől szinte védsereg közeledett.”
Április 21-én alezredesi rangot kapott, és Felső-Magyarország egy részének teljhatalmú kormánybiztosaként görgői és toporczi Görgey Ármin őrnagy különítményével együtt vett részt Felső-Magyarország középső részének felszabadításában.
Steier Lajos kiváló jellemzése szerint
Megjelent a MAGYAR7 15. számában.
