Bem apó nyomában Selykszéken - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
A Királyföldről nem feltétlenül a túrázás jut az eszünkbe, arra ott van a tőle délre emelkedő Fogarasi-havasok. Így nem csoda, ha megakad a szemünk a térképen egy bizonyos Mihály-kanyonon, amely csendesen megbújik a királyföldi dombok között, a Bólya-patak egyik mellékvölgyében. És bár tudjuk, hogy nem a Békás-szoros vár ránk, de így is igen kíváncsian vágunk neki a túrának Sálfalváról. Végül nem is csalatkozunk: a Calva patak egy rövid, alig 500 méter hosszú, de annál látványosabb, helyenként a 20 méteres magasságot is meghaladó kanyont vájt magának a homokkőbe.
A meglepetésünk már csak akkor nagyobb, mikor megjelenik egy 10 fős román turistacsapat is a kanyonban. Rögvest fel is ajánlják, hogy terepjáróikkal minket is visszavisznek Sálfalvára. Be is csatlakozunk, de az utazás nem tart sokáig, mert a sáros úton elakadnak a járművek. A sokadik eredménytelen csörlőzés után azonban meg kell köszönnünk a fuvart, és el kell búcsúznunk, mert Bólyán időre vár bennünket a katolikus templom gondnoka. Szórványvidéken pedig pláne nem illik megvárakoztatni az utolsó magyarok egyikét…
A középkori Magyar Királyságban, Erdély Királyföldjén, volt egy önálló közigazgatási terület, amelyet központjáról Selykszéknek neveztek. A szászok alapították, élén a király által kinevezett kerületi gróf állott, ügyeiket maguk intézték, hivatalnokaikat és papjaikat választották. Ahol kastély, ott magyar közösség: úgy látszik a szász székek közé ékelődő magyar nemesi birtoktestek tulajdonosai a magyar jobbágyokban bíztak leginkább. Így alakultak ki magyar falvak is ezen a vidéken. Selykszék végül a 16. században elvesztette önállóságát, de elnevezését egészen a 19. századig használták.
Aztán a szászokat és a magyar urakat elűzték ősi földjükről. Erődtemplomaik és várkastélyaik ma is gazdátlanul romosodnak, ám vannak még magyar közösségek, amelyek, ha szórványban is, de kitartanak és őrzik a megmaradás tüzét.
„Vízaknától délre, lankás dombok aljában van a szebenmegyei Kiscsűr községe. Ősi, királyföldi szász falu, mit bizonyít a közepe táján, emelkedettebb helyen épült evangélikus temploma.” Így szól a fáma Kiscsűrről és Árpád-kori Szűz Mária templomáról. A falut alaposan megpróbálta a történelem. Előbb a török, aztán Mihály vajda, később a kurucok dúlták, majd tűzvész és 1977-ben még földrengés is pusztította.
De ez még kevés lett volna ahhoz, hogy a németek eltűnjenek innen. Ahhoz már a 20. század Isten- és embertelensége kellett, hogy a románok kerüljenek túlsúlyba. Bem 1849 januárjában ebben a térségben vív meg Puchnerrel, hogy elfoglalja Nagyszebent. A vízaknai csatában vereséget szenved, de a piski diadal után visszatér, és beveszi Nagyszebent. Ezt követően is ez a térség lesz az erdélyi harcok egyik legfőbb színtere, úgyhogy innen indulunk az erdélyi honvédsereg nyomában Selykszék felfedezésére. A szomszédos Nagycsűr nagyszabású középkori temploma mellett arról is nevezetes, hogy Bemet és csapatát a helyi evangélikus lelkész látta vendégül a templom szomszédságában. Aztán lezajlott a rossz emlékű nagycsűri ütközet, ami a szabadságharc utolsó nagy erdélyi csatájaként írta be magát a történelembe.
A Medgyes és Nagyszeben közötti hullámzó táj egyik dombocskáját „a szászok egykori harciasságát hirdető” Stolczenberg, azaz Szelindek büszke vára koronázza. 1816-ban Kazinczy Ferenc is megfordult Szelindeken, de visszaemlékezése szerint a szász gazdák hűvösen fogadták: „Egy tehetős gazda, a durcás szász laconicus feleletre méltóztatott s ámbár szólásom, öltözetem s beretvált ajakam nem mutatá neki, hogy társa nem vagyok, rám sem néze. Úgy hittem, szomorúságban van háza s továbbmentem. Így bána velem a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik.”
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Bem csapatai Szelindeknél verték vissza Puchner támadásait. A paplak épületén emléktáblák hirdetik, hogy ekkor itt szállt meg Bem József tábornok, s itt csatlakozott seregéhez
1849. január 20-án Petőfi Sándor is, mielőtt Nagyszeben bevételére indultak. Mi Szeben helyett északnak, Rüsz felé indulunk tovább. De honnan tudhatnánk, hol lehet Szelindek és Rüsz határa, ha még az itt élők sem tudták eldönteni? A szelindekiek és a rüsziek nem kevesebb, mint négyszáz éven keresztül folytattak határpert egymással. De ma már mindegy is: Rüszt 1947-ben Szelindek községhez csatolták evangélikus templomával együtt, ami teremtemplomnak épült egy korábbi templom helyén 1636-ban. Különálló harangtornya 1749-ben épült, aztán egy 1858-as földcsuszamlás során az egyeneshez képest 145 centiméterrel elferdült.
Selykszék egykori névadó központjának, Nagyselyknek sem akármilyen múltja van. 1541-ben még országgyűlést is tartottak benne. 1705-ben hétezer kuruc szállta meg, akiket aztán a császáriak két év múlva legyőztek. 1849 januárjában Bem főserege itt is megpihent. Aztán addig viaskodtunk a szászokkal, hogy végül mindketten kikoptunk innen, és nevető harmadikként a románok kerültek többségbe. 1935-ben, míg a húsvétvasárnapi istentisztelet tartott a középkori templomban, le is rombolták a szászok szabadságjogaikra emlékeztető pellengérét.
Csak néhány jellegzetes ház felirata és a magára hagyott, omladozó evangélikus templom emlékeztet a hajdani Micheldorf német lakóira. A régi Tóbiás-kastély állapota azt sugallja, hogy a magyar életnek is vége van már Mihályfalván. De van itt egy szép, új épület a református parókia kertjében, ami mégis csak a magyar életet hirdeti: ez a szórványközösség gyülekezeti háza, más néven a Szalánci ház, amely 2004 és 2008 között holland támogatással épülhetett fel.
A szomszédos Bólya vármegyei területen, a későbbi Felső-Fehér vármegye egyik királyföldi enklávéjában feküdt. Napjainkra a csendes kis falu ódon várkastélya is rommá lett. Szászok már egyáltalán nem, de katolikus magyar lelkek is körülbelül 20-an élnek a faluban. Innen származik a Bolyai család, amely olyan géniuszokat adott a nemzetnek, mint az 1775-ben született Bolyai Farkas matematikus, polihisztor, akinek a szülőháza helyére épült házat még megtaláljuk. Legjobb tanítványa saját fia, a világhírű matematikus, Bolyai János volt.
Bolyai Farkas azon túl, hogy a Magyar Tudós Társaság tagjaként a magyar matematikai kutatás úttörője volt, számos más tudományos és művészeti területen is jeleskedett. Fiát, Jánost is csak úgy emlegették, mint a „geometria Kopernikusza”, „az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője”.
A Bolyaiak hagyatékát Bólyán ma már a katolikus templom melletti parókián emlékszoba őrzi. A római katolikus plébánia falán is van emléktábla, míg az ifjú Bolyai Farkas mellszobra a katolikus templom mellett, Bolyai János mellszobra pedig a katolikus templom előtti téren áll. Ma már csak ezekbe a szobrokba és a kiállításba, mint utolsó szalmaszálakba kapaszkodhatunk bele ezen a kiüresedett vidéken.
Masszív védfalak őrzik Asszonyfalva templomát, amely már az 1300-as években állt. A falu nevét a régi birtokosáról, a mindenkori királynéról kapta. De a románok 1950-ben egy tömeggyilkosról, Axente Severről nevezték el, akinek nem átallottak még szobrot is emelni. A falu szülöttje azzal vívta ki magának a román utókor elismerését, hogy 1849-ben szabadcsapatokat szervezett, hogy magyarellenes vérengzéseket rendezzen a többi között Abrudbánya és Nagyenyed környékén.
Rossz belegondolni, hogy mire képes a pragmatikusan önző politika. Azok a művelt szászok, akik olyan különleges templomokat emeltek, mint a nagybaromlaki evangélikus templom, képesek voltak 1848-ban a magyarok ellen összefogni a románokkal. Aztán 100 év sem telt el, és megtanulták, mi történik, ha román impérium alá kerülnek. Akkor már nem védte meg őket erődített templomuk sem. A szászok már nincsenek itt, de szerencsére erődtemplomuk itt van, sőt 1999 óta UNESCO világörökségi helyszín.
Templomtorony helyett a távoli gyártorony jelzi: a „fekete városba” értünk. A századelőn felfedezett földgázlelőhely nyomán 1936-ban alapítottak koromgyárat Kiskapuson. Három évre rá megkezdődött a cink és ólom kinyerése a színesfémkohóban is. Ám az áldás átokká vált, a kommunizmus idején a légszennyezés és a nehézfémek hatására tömegével betegedtek és haltak meg az itt dolgozók. A csernobili katasztrófáig Kiskapus Európa legszennyezettebb településének számított.
De Kiskapus nekünk, magyaroknak nem feltétlen csak a „fekete város”. A magyar lakosságú Kiskapus fontos vámkapu, vámszedő hely volt a Segesvár–Nagyselyk úton, neve is innen ered. 1849. március 1-jén határában csata dúlt Puchner császári serege és Bem csapatai között. A településen évszázadok óta működött magyar nyelvű iskolai oktatás, amely 2014 őszén szűnt meg. A korunk viharaiban is kitartóan álló maradék magyarokat az egymással szomszédos Árpád-kori eredetű evangélikus és az új, 18. századi katolikus templomok szolgálják; amíg a magyarok éneklik itt a híres kiskapusi passiót, addig lesz itt magyar élet.
Megjelent a Magyar7 2026/12. számában.
