Barátunk vagy ellenségünk az antibiotikum?
Az antibiotikum az orvostudomány egyik legnagyobb felfedezése, mely százmilliók életét mentette meg. Gyógyíthatatlan betegségek váltak kezelhetővé, ám indokolatlan, helytelen, vagy túl gyakori használatuk sok kárt okozhat. Felesleges alkalmazásuk nemcsak az egyén egészségét károsítja, hanem közösségi szinten is hozzájárul az egyre erősebb, ellenállóbb baktériumtörzsek megjelenéséhez.
Az antibiotikum olyan gyógyszer, amely baktériumok okozta fertőzések kezelésére szolgál. Az első antibiotikumot, a penicillint, 1928-ban fedezte fel egy skót bakteriológus, Alexander Fleming. Fleming észrevette, hogy egy Penicillium nevű penészgomba körül a baktériumok elpusztulnak. A penicillin tömeges gyártása a 1940-es években indult el, és forradalmasította az orvoslást: korábban halálos fertőzések váltak gyógyíthatóvá.
Az antibiotikumokat többféleképpen lehet csoportosítani.
Hatásmechanizmus szerint:
• baktériumölő (baktericid), elpusztítja a baktériumot
• a baktérium szaporodását gátló (bakteriosztatikus)
Ez aztán lehetővé teszi, hogy a szervezet védekező rendszere hatékonyabban győzze le a fertőzést.
Hatásspektrum szerint:
• szűk spektrumú, amely csak néhány baktériumfaj ellen hat
• széles spektrumú, amely sokféle baktérium ellen hat
Az egyén hosszú távú egészsége szempontjából előnyösebb, ha az orvos szűk spektrumút ír fel, amikor csak lehet, mert ez kevesebbet pusztít el szervezetünk hasznos baktériumaiból. Gyakori tévhit, hogy a „csak 3 napos antibiotikum” gyengébb, vagy kímélőbb kezelés lenne. Épp ellenkezőleg! Ez az egyik legszélesebb spektrumú gyógyszerünk, amely napokkal a beszedése után is hat a szervezetben.
Kémiai csoport szerint:
• a penicillinek (pl. amoxicillin);
• cefalosporinok;
• makrolidok (pl. azitromicin);
• tetraciklinek;
• fluorokinolonok;
• aminoglikozidok.
Ezek abban különböznek, hogyan támadják meg a baktériumot, és mely baktériumokra hatnak.
Mert nem mindegy, milyen antibiotikumot, mikor és milyen fertőzésre alkalmazunk. Az antibiotikum nem egy nagy zsák, amelyből bármikor bármelyiket kivehetjük. Éppen ezért nem szerencsés, ha öngyógyításba kezdünk és valamely családtag, vagy a szomszéd megmaradt gyógyszerét kapkodjuk be. Akkor sem, ha tüneteink hasonlóak is, lehet, hogy teljesen más szerre, vagy éppen semmilyenre sincs szükségünk. A helytelen vagy túl gyakori használat antibiotikum-rezisztenciához vezethet, ami az egyik legnagyobb kihívás a modern egészségügyben.
A baktériumok is, mint minden élőlény, képesek alkalmazkodni a körülményekhez és „hozzászokhatnak” az adott antibiotikumhoz. Ha túl sokszor vagy helytelenül alkalmazunk antibiotikumot, a baktériumok rezisztenssé válhatnak – azaz nem reagálnak többé a gyógyszerre.
Nincs ebben semmi szemfényvesztés: amikor egy antibiotikum elpusztítja a gyengébb baktériumokat, a kitartóbb, ellenállóbb egyedek életben maradnak és elszaporodnak. Idővel így olyan baktériumtörzsek jelennek meg, amelyeknél az adott antibiotikum már hatástalan. A bakteriális fertőzések így egyre nehezebben kezelhetők, ami hosszabb betegséget és több szövődményt okozhat. A legszomorúbb forgatókönyv szerint előfordulhat, hogy egyáltalán nem marad hatékony gyógyszer, ami egykor egyszerűen kezelhető fertőzésből is életveszélyes betegséget csinálhat. Ez a rezisztencia jelensége. A világon egyre több adat bizonyítja, hogy a rezisztens fertőzések száma folyamatosan nő, és a probléma komoly közegészségügyi veszélyt jelent.
Sokan még ma is azt hiszik, hogy az antibiotikum minden fertőzésre jó. Szomorú helyzet, amikor a páciens követeli az antibiotikumot a megfázás vagy az influenza első jeleinél. Még szomorúbb, mikor az orvos a nyomás alatt, vagy megfelelni vágyásból eleget is tesz a követelésnek. Tudjuk azonban, hogy a legtöbb megfázásos, vagy influenzaszerű betegséget vírusok okozzák. Az antibiotikum azonban csak baktériumok ellen hat, a vírusok ellen hatástalan. Tehát egy nátha vagy influenza esetén az antibiotikum nem fog meggyógyítani, sőt, semmilyen tüneti javulást nem okoz. Ne áltassuk magunkat, ilyen esetben nem az antibiotikumnak, hanem az immunrendszerünknek jár a köszönet!
Ahogy már hangsúlyoztuk, antibiotikum csak bakteriális fertőzés esetén indokolt, tehát például baktérium okozta tüszős mandulagyulladás, tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés, középfül-, arcüreggyulladás, agyhártyagyulladás, szepszis, azaz vérmérgezés. Még ezekben az esetekben is fontos, hogy az orvosi tapasztalat, vagy pontos laboratóriumi tesztek alapján a sok antibiotikum közül a megfelelőt válasszuk ki.
Meg kell jegyezni, a legtöbb bakteriális fertőzést a szervezet immunrendszere önmagában is képes lenne leküzdeni. Antibiotikumhoz valóban sokszor a munkába, iskolába való mihamarabbi visszatérés nyomása miatt, vagy a szövődmények veszélye miatt nyúlunk. Egy türelmes, emberléptékű világban csak akkor lenne szükség antibiotikumra, ha a fertőzés igen súlyos, vagy ha az immunrendszer nem tud megbirkózni vele.
• A gyermekkori betegségek, tehát a nátha, a torokgyulladás, köhögéssel, lázzal járó felső légúti fertőzések túlnyomó többsége vírusos eredetű. Kisgyermekkorban az immunrendszer az ismételt fertőzések által „tanul”. A közösségbe kerülő gyerekek évente akár 8-12 légúti nyavalyát is elkaphatnak, mindez teljesen normális, nem utal immunrendszeri gyengeségre. Ahogy fentebb megtanultuk, az antibiotikum a vírusokra teljesen hatástalan, tehát a legtöbb esetben szükségtelen.
• A gyermekek immunrendszere gyakran magától is legyőzi a baktériumokat, ezért még bakteriális fertőzés esetén sem mindig szükséges az antibiotikum. A gyermekorvos gyakran alkalmazhat „megfigyeléses stratégiát”, csak akkor avatkozik be, ha a szervezetnek segítségre van szüksége.
• Az antibiotikum megtépázza a fejlődő bélflórát. A gyermek bélrendszerében milliárdnyi jótékony baktérium él, amelyek segítik az emésztést, védik a szervezetet a kórokozóktól, kulcsszerepet játszanak az immunrendszer érésében. Az antibiotikum nem válogat: elpusztítja a rossz baktériumokat, de a jókat is. Mindez hasmenést, puffadást, hasfájást, gyakoribb fertőzéseket, lassabb felépülést okozhat.
• Gyengíti a természetes védekezőképességet. Ha egy gyermek minden fertőzésre antibiotikumot kap, a szervezete nem tanul meg hatékonyan védekezni, „rááll” a külső segítségre, kevésbé aktiválja saját immunválaszát. A végeredmény egy ördögi kör: a gyermek gyakrabban betegszik meg, a fertőzések elhúzódóbbá válnak, egyre többször „kell” antibiotikumot adni.
• A gyermekek öngyógyító képessége hatalmas, sokszor az a legjobb, ha nem avatkozunk be, hanem hagyjuk, hogy szervezetük megtanulja a kórokozók elleni védekezést.
• Az antibiotikum nem gyorsítósáv a gyógyuláshoz.
• Betegségünk diagnosztizálását bízzuk a kezelőorvosra, szakorvosra, az adott problémánkra javasolt antibiotikumot pedig az orvos előírása szerint, az általa megadott dózisban és ideig alkalmazzuk!
• Amennyiben a kezelést néhány napos javulást követően félbehagyjuk, azzal növeljük az ismételt állapotrosszabbodás esélyét, és növeljük a baktériumok rezisztencialehetőségeit.
• Családtagunk, ismerősünk megmaradt antibiotikumait ne alkalmazzuk orvosi tanács nélkül, saját belátásunk szerint! Az antibiotikum tudatos alkalmazása a szakmai protokollok szerint csak valós szükség esetén, továbbá minél szűkebb spektrumú (azaz a feltételezett kórokozóra célzottan, más baktériumokra kevésbé ható) hatóanyag kiválasztásával lehetséges.
• Az antibiotikum nem lázcsillapító, az első szem bevétele nem enyhíti a tüneteket, legalább 24-48 óra szükséges, hogy hatása megnyilvánuljon.
• Az antibiotikum életmentő szer, de indokolatlan használata a mellékhatások miatt kifejezetten káros lehet.
