Barangoló: Magyarország legszebb majorja (I.)
Albertkázmérpusztánál többször is átléptem a magyar–osztrák határt. Megcsodáltam a kis település 125 éve épült szép neogótikus templomát, amelyben csak alkalmanként tartanak misét. Előttem jobbra, balra az osztrák területen működő szélturbinákat láthattam. A terület igencsak beékelődik a szomszédba. Márciusban kicsit hosszabb időt tölthettem a faluban, s megismerkedtem Németh György tanárral, aki igazi lokálpatriótaként mesélt a helység történetéről.
"Héderváron születtem, s jelenleg Mosonmagyaróváron lakunk. Matematika–technika szakos tanárként majd’ négy évtizedig a Bartók Béla Általános Iskolában tanítottam. A neves oktatási intézményből olyan kiváló zenészek kerültek ki, mint például a régizene elkötelezett művésze, Lados Lilla. Később nyugdíjba mentem, s életem jelentős része már Albertkázmérpusztához kötődik" – mondja.
A névadó Albert Kázmér szász-tescheni herceg az uralkodó, Mária Terézia lányát, Mária Krisztinát vette el feleségül. A férj igen busás – Féltoronytól (Halbturn) Mosonmagyaróvárig terjedő – birtokot kapott nászajándékba. Az uradalom kis ékköve volt az általa alapított Albertkázmérpuszta. Dolgos embereket telepített ide, akiknek házat építtetett, s nemsokára mintagazdasággal büszkélkedhetett. A település Trianonig töretlenül fejlődött, bevezették a villanyt, a vizet és kisvasút kötötte össze Hegyeshalommal és Jánossomorjával. Az ország legszebb majorjaként emlegették. Műhelyekkel szerelték fel, amelyekben – az elmondások szerint – a második világháborúban a németek repülőket is javíttattak.
Az utolsó birtokos Frigyes főherceg volt, akinek a kastélyát és szobrát Mosonmagyaróváron lehet megtekinteni.
Élete regénybe illő, az első világháborúban a császári és királyi haderő főparancsnoki tisztét töltötte be, magyarul is jól beszélt. Nyolc lánya után született Albrecht fia, akinek tiszteletére 1897-ben építtette fel az albertkázmérpusztai fogadalmi templomot. Akkortájt még mintegy félezer lelket számlált a település. Albrecht herceg 1955-ben Brazíliában halt meg, de földi maradványait a féltoronyi kastélykert családi kriptájában helyezték el örök nyugalomra.
A Mosonmegyei Értesítőből idézünk: „Frigyes főherceg Ő császári és királyi fensége gyönyörű kápolnát építtetett. A kápolna gót stílusban épült, dísze lehet bármely fényes helynek.” A templom névadója – a gyermekre való tekintettel – Szent Adalbert vértanú püspök lett, aki 994 –995-ben járt Magyarországon, és Vajkot, a későbbi Szent Istvánt is ő keresztelte meg. A felszenteléssel egy időben a herceg által építtetett féltoronyi óvodát is átadták, a főherceg magyarul szólt az egybegyűltekhez. A Szalender Gyula főhercegi műépítész terve alapján készült, nyolcszáz hívő befogadására alkalmas kis „katedrálisba”, a mester unokái, dédunokái évente elzarándokolnak, s gyönyörködnek a nagyapa-dédapa remekművében.
"Trianon változást hozott a falu életébe. Frigyes főherceg magyarnak vallotta magát, és Magyaróvárra költözött. A gazdasági kapcsolatok a határok ellenére megmaradtak, hiszen Féltorony lakosságának jelentős része magyar volt. A második világégés után a főherceg magyarországi birtokát államosították, de a féltoronyi gazdasága megmaradt. A ma is létező uradalom később Frigyes unokájára, Waldbott-Bassenheim Pál báróra szállt. Csupa magyar alkalmazottat foglalkoztatott, egy Horváth János nevű borász volt a vincellérje. Hivatalos nevén Johann, számos alkalommal hívott meg borkóstolásra, a pincében egy kis szalonna és kolbász mellett poharazgattunk. A báró 2008-ban bekövetkezett halála után egy német rokon Königsegg-Aulendorf tulajdonába került a birtok, de a jó kapcsolat megmaradt. Az új tulajdonos néha nálunk is tiszteletét teszi családjával. Mind a mai napig élnek magyarok Féltoronyban, s gyakran átjárnak Albertkázmérpusztára is; a vendéglőnek törzsvendégei. Többen közülük magyar leszármazottak, de bosszankodva említik, hogy nem tanulták meg a magyar nyelvet, azonban unokáikat sokan már magyar nyelvtanfolyamra íratják be" – meséli Németh György.
A háborút nem szenvedte meg nagyon a település, a lakosság ásott bunkerekben húzta meg magát.
Egyedüli veszteség a már említett repülőgép-szerelőműhely felrobbantása volt. Az orosz megszállást is túlélték a helybéliek. A háború után a határsávba aknát telepítettek, számos állat pusztult el értelmetlenül. Nagy szenzációnak számított, s a rádió és a televízió is gyakran foglalkozott vele, amikor a hatvanas években a sok tragédiát okozó taposó aknákat végleg eltávolították, de helyette 1965-ben E.J.R.-t (elektromos jelzőrendszert), „vasfüggönyt” alakítottak ki, erről viszont a híradásokban már nem beszéltek.
"A lakosság fokozatosan fogyott, a hatvanas években még száz-kétszáz lakost számláltak, de mivel a határsávban építkezni nem lehetett, sokan elhagyták a települést, és a környező falukba, valamint Mosonmagyaróvárra költöztek. Helyben csak azok maradtak, akik nagyon ragaszkodtak szülőföldjükhöz, vagy kevésbé voltak tehetősek. Az itt rekedtek viszont sohasem panaszkodtak sorsukra, kukoricát, búzát termeltek, állatot tenyésztettek, s a helyi, igen jól menő termelőszövetkezet tisztes megélhetést adott. Szőlőt itt keveset műveltek, a határ túloldalán viszont hagyománya van a borászatnak, a gazdák a rizlingjükre, a zweigeltre és a kékfrankosra a legbüszkébbek. A környék vadban is bővelkedett, így politikusok is gyakran jöttek vadászni. 1956-ban nagyon sokan itt hagyták el hazájukat, s a kázmériak közül is többen disszidáltak. Ervin bácsi is kiment, szülei viszont itt maradtak, s érdeklődéssel lesték fiukat, hogyan dolgozik tőlük néhány száz méterre, a szőlőn túl. Ha egy pótkocsit húzott a traktorja, akkor gyönge napját feltételezték, ha két pótkocsival járt, akkor örömmel konstatálták, hogy bőven akad munkája. Ervin bácsi egyébként megtartotta és felújította a szülői házat, egy-egy napot itt, a szülőházában tölt, de hivatalosan Féltoronyban lakik. Az elvándoroltak javarésze módos ember lett, s később többeket visszahúzott a szívük. Balicsék például Bécsben éltek, de vettek itt egy öreg házat, s nagyon szépen felújították" – zárta mondandóját Németh György.
