Az új világ, a vihart legyőző falu és a hegyen imádkozó – megjelent a MAGYAR7 31. száma
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.
Hogy is néz(het) majd ki ez az új, világ, amelynek a küszöbén állunk? Orbán Viktor szerint úgy, hogy rá sem ismerünk, hiszen a Nyugat egyeduralma véget ér, az élre tör Ázsia, a kérdés az, idézi fel vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő, hogy vajon mi erre a Nyugat válasza. Kétségtelen, hogy ma már nem feltétlenül a világrendszerváltást előidéző orosz–ukrán háború a fő kérdés, hanem az, hogy mi lesz utána. „Az Európai Unió nem akarja látni a változást, Orbán viszont egy alternatív európai programot vázolt fel, aminek a lényege a politikacsinálás helyett az Unió gazdaságának a megerősítése és a védelem kialakítása. Ha ezt Brüsszel nem lépi meg, végképp elveszíti versenyképességét, és nem alakítója, csupán nézője lesz a folyamatoknak.”
A betöltetlen házelnöki poszt, a nemzeti párt süllyedése és Tomáš Taraba felemelkedése és menetelése a párt élére, illetve a szaporodó brüsszeli kritikák Pozsony címére – címszavakban a heti belpolitikai összefoglaló Kocur Lászlótól.
Orbán Viktor miniszterelnök idei, a történelmi tények és napjaink történései mentén felépített tusványosi beszéde három fejezetből és mintegy tíz alpontból állt. Rögtön az elején emlékeztetett, az Unió az európai béke megőrzésére jött létre, ezzel szemben most háború van, s az öreg kontinens a háborúba dermedve elítéli a békemisszióját. Jó jelnek tartja azonban, hogy „az erjedés megkezdődött”, békemissziója után ugyanis számos fontos nemzetközi politikai találkozó valósult meg. A beszéd fő pontjai mellett az elég lanyha nemzetközi visszhangokat is szemléztük.
Egy fiatal, nagyon elkötelezett színészt ismerhetnek meg olvasóink: Szebellai Dánielt, a Jókai Színház tagját, aki idén elnyerte a Ferenczy Anna-díjat. Méltán, hiszen az elmúlt évadban öt darabban is játszott, s a következőben három darabban számolnak vele. Közben verset mond és egy sajátos formációban, a TREPP színházban is dolgozik. Tele van energiával, alkotási vággyal, s az is érdekli, mit gondolnak a színházról, egy-egy előadásukról a fiatalok. B. Vida Júlia beszélgetett vele.
Sokat kellett várni rá, de augusztustól már egynapos autópálya-matricával is közlekedhetünk Szlovákiában. A közlekedési infrastruktúra fejlesztésében azonban továbbra is nagy az ország lemaradása, főleg, ami a magasabb haladási sebességet lehetővé tevő autóutakat illeti. Mindez persze nem csak azért van így, mert nem vagyunk tranzitország. Rajkovics Péter: Lesznek-e végre déli autópályák?
Lehet a légkondicionálást nagyon kedvelni és kifejezetten utálni. Ha azonban jól helyezzük el a berendezést és jól választjuk meg a hőfokokat, komfortosabbá teheti az életünket. Ha hibázunk, súlyos következményei lehetnek, írja Téma rovatunkban Smogyi Szilárd. Nem ártana megfogadni Ľudmila Vasilková, a kelet-szlovákiai tőketerebesi kórház tapasztalt fül-orr-gégész főorvosának a tanácsait
„Ami most jutott a tudomásomra, enyhe nyugtalansággal tölt el. Buzgó emberek szeretnék a Peskőtől egy hajításnyira levő Rosszgyárat rendbe tenni. Nem tudom, mennyire akarnak belenyúlni néhány romos fal felújítása miatt a természeti környezetbe, mindenesetre már gyerekkoromban is csak egy rozoga boltív és néhány embermagasságú falmaradvány bújt meg a bokros, iszalagos, csalános dzsumbujban. Amit úgy szerettünk, ahogy volt, surranó gyíkjaival, siklóival” – írja megkapóan szép tárcájában lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly. Címe: Déjà vu léggyel, Masával.
Magyarország 16–17. századi nemesi viseleteit mutatja be a Szenci Városi Múzeum. Izgalmas utazás a múltba, suhogó selymek, nehéz bársonyok és sprőd vásznak világába, amely Pajer Lenkának köszönhető. Ő készítette a ruhákat, mert doktori értekezését az ember és az öltözködés kapcsolatáról írta. A kiállítást Neszméri Tünde mutatja be.
Fenn a hegyen imádkozni címmel olvashatják N. Gyurkovits Róza jegyzetét.
Egy szépreményű gróf halála címmel találják Lacza Tihamér írását a Tisza család egyik tagjáról.
Múltunk rovatunkban a Gödöllői Királyi Kastélyba kalauzolja el olvasóinkat Zsebik Ildikó, amelyet Ferenc József és Sissi kapott nászajándékba. Többet nem is írok az ajánlóban, a képek magukért beszélnek.
A Tájaink vezető cikkében Kaszmán Zoltán a Lévai járás alapiskolái előtt álló változásokról ír. Fogy a magyar gyerek – állapítjuk meg évről évre az iskolai beíratások idején. Miként reagálnak erre a tényre a járásban, milyen következményekkel számolhatnak a falvak és mi lehet a megoldás?
Még csak a nyár felénél tartunk, de felújított tornaljai strandfürdő rekordokat dönt, írja Virsinszky Tamás.
Kolléganőnk, Bokor Klára tervét keresztülhúzta a vihar, ami óriási károkat okozott a köbölkútiaknak. A falu azonban nem esett kétségbe, összefogtak és egymást segítve takarítottak, javítottak. A falunap ugyan elmaradt, de a súlyos csapásból megerősödve került ki a közösség. Erről szól a Sosem látott összefogás a vihar után című riport.
Egy megvalósult terv, vagy inkább álom, amiről Nagy-Miskó Ildikó számolt be Érzékeny antennákkal fogjuk az üzeneteket című írásában. Régi álma valósult meg Boráros Imre színművésznek Platón Szókratész védőbeszéde bemutatásával. A mű ugyancsak foglalkoztatta barátját, Pataki András rendezőt, így nem volt kérdés a közös munka, amelynek a felvidéki bemutatója ősszel lesz.
Népművészet, kézművesek, vásárok és fesztiválok. Fábián Gergely Várhosszúréten járt, ahol „az alkotások nem porosodó vitrinbe valók, hanem mutatják a folyamatos megújulást, helyük van a 21. században is, szolgálnak a mindennapi életünkben, talán még szeretetre is biztatnak”. Agócs Szvorák Emese a Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivál 28. évfolyamának az eseményeiről számolt be.
Lábodi Fekete Dóra és Lábodi Péter Bősön hozta létre mini farmját, ahol mindenféle állat van. Szívesen megmutatják az érdeklődőknek is, csak be kell jelentkezni.
Egy önismereti tábor kapcsán folytatja sorozatát Németh Nikolas. Csermák Judit vietnámi élménybeszámolójának második részében egyebek mellett a császárvárosokról és az egykori Saigonról olvashatunk.
Szarka Zsófi a legjobb bogrács-, azaz pásztorételekkel foglalkozik. Közös bennük, hogy az asszonyok mindent előkészítenek, felaprítanak, a férfiak pedig megfőzik.
Vas Gyula a legjobb kishibridek egyikét, a Mitsubishi Colt 1.6 HEV Instyle autót tesztelte.
Kik érhetnek oda a nemzetközi kupasorozatok csoportköreibe? Esélylatolgatás Mátis Rudolftól, majd a Szurkoló az idei nyári olimpiai játékok hét érdekességével folytatódik. Ezeket Rajkovics György gyűjtötte össze.
A MAGYAR7 31. számának hátlapjára a gútori honvédszobor került.
Közéleti hetilapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.