Az önfelmentés csapdája, avagy mit árul el Joe Goldberg végső bukása a You című sorozatban?
Nemrég megnéztem a Netflix You című sorozatának évadzáróját. Mivel jól ismertem a történetet, és tudtam, hogy a sorozatgyilkos főhős, Joe Goldberg eddig mindig megúszta a tetteit, felmerült bennem a kérdés: vajon most hogyan mászik ki a gödörből, és ki lesz a következő női áldozata? Az utolsó évad azonban minden szálat elvarrt, és végül fény derült az igazságra.
Aki ismeri a sorozatot, tudja, hogy Joe történetét végigkíséri egy önfelmentő narratíva. Gyerekkori traumák, elhanyagolás, erőszak, a szeretet torz mintái, mindezek valódi sebek. A sorozat végül mégis világossá teszi: a trauma nem erkölcsi felmentés.
Joe nem azért gyilkolt, mert nem volt választása, hanem mert minden helyzetben önmagát választotta.
A szeretet nyelvén beszélt, miközben uralni akart. Hősként viselkedett, mindenáron a megmentő szerepében tetszelgett, de csak addig, amíg a másik nem vált önállóvá, kiszámíthatatlanná, vagy az ő belső rendjére nézve veszélyessé.
A sorozat egyik legfontosabb állítása, hogy Joe képes az empátia utánzására, ami különösen veszélyes. Ugyanakkor teljesen képtelen a felelősségvállalásra. Ez a kettősség teszi őt igazán félelmetessé. Nem hideg pszichopata, hanem olyan ember, aki érti, mi a „jó”, ismeri a helyes megközelítést, ám mégsem hajlandó alárendelni magát annak. Minden bűnét történetté formálja, minden áldozatát szükséges veszteségként értelmezi. Így válik saját szemében nem bűnössé, hanem félreértett hőssé.
Éppen ezért kulcsfontosságú a zárójelenet. Joe egyedül ül a cellájában, de nem megtörten. Nem tart önvizsgálatot, nem vet számot a tetteivel, és nem kér bocsánatot. Nem azon gondolkodik, mit tett, hanem azon, hogyan szabadulhat ki, és kin állhat még bosszút. Itt már nincs trauma, nincs múlt, nincs „körülmény”. Csak egy ember marad, aki nem megbánta a bűneit, hanem sérelemként éli meg a következményeket.
Egyértelmű, hogy a főhős beteg, és ebből nem tud kigyógyulni. Ám nem azért nem gyógyul meg, mert túl sérült, hanem mert soha nem mond le az önigazolásról.
A bűnbánat ott kezdődne, ahol feladja a hős szerepé, erre azonban képtelen.
A megváltás lehetősége végig ott lebegett előtte, de mindig drágábbnak bizonyult, mint a hatalom, az irányítás és az önsajnálat kényelme. Ezért nem tudott Joe megváltozni.
Számomra az egyik legerősebb jelenet az volt, amikor Joe kisfia telefonon kimondta: a szobájában élő szörnyetegek valójában mindig is az apja voltak.
Ebben a pillanatban Joe is szembesül azzal, hogy túl messzire ment. Mégsem törekszik a beismerésre; sokkal inkább ezt a „gonoszt”, vagyis önmagát próbálja elfogadni.
Az előző epizódokban sokan arra vártak, hogy kiderüljön, mi Joe valódi traumája, és hogyan sikerül majd ebből kimásznia, meggyógyulnia.
A záró epizódban azonban nem Joe bukása a lényeg, hanem annak az illúziónak a leleplezése, hogy Joe képes lenne megváltozni.
Joe Goldberg nem tragikus hős, bármennyire is szeretné annak látni magát, hanem egy súlyos figyelmeztetés. Arra, milyen könnyű a szeretet nyelvén elkövetni az erőszakot, és milyen nehéz kimondani azt az egyszerű mondatot, amely nélkül nincs gyógyulás: én vagyok a felelős.
