2021. július 28., 19:53

Az olimpián a német bringást az edzője így biztatta – „Kapd el a tevehajcsárokat!”

A tokiói olimpia országúti kerékpározás versenyében a német Nikias Arndt előtt közvetlenül az algériai Azzedine Lagab és az eritreai Ammanuel Gherbreigzabhier haladt. Az iráni Saeid Safarzadeh és Ahmad Badreddin Wais, a Menekültek Olimpiai Csapatának versenyzője volt még előttük a mezőnyben.

Tokio 2020
„Kapd el a tevehajcsárokat!”

– hallatszódott be Patrick Moster német kerékpárosedző hangja az olimpiai közvetítésbe, amikor versenyzőjét próbálta ezekkel a szavakkal biztatni.

Holen Sie sich die Kameltreiber! - nem is hangzik rosszul

Az edző később közleményben kért bocsánatot, amiben azt írta,

 „rosszul választotta meg a szavait”,

ami szerinte

„a pillanat hevében” történt
„az összes teher miatt, ami most rajtunk van”.

 

„Annyira sajnálom, nem tehetek mást, minthogy őszintén bocsánatot kérek. Senkit nem akartam rossz fényben feltüntetni.
Nekünk is sok észak-afrikai gyökerekkel rendelkező barátunk van. Ahogy mondtam, sajnálom.”

A Német Olimpiai Bizottság elnöke szerint

a német csapat kiáll a tisztelet, a fair play és a tolerancia olimpiai értékei mellett, Mosterrel pedig személyesen fognak elbeszélgetni az ügyről.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.